Óriási balhé egy hazai focimeccsen: a játékos és a karbantartó püfölte egymást

Hatalmas botrány tört ki a múlt hétvégi Kenderes–Lurkó Focimánia Vármegye I-es labdarúgómérkőzés második félidejében, és az összeverekedő felek szereposztása igencsak formabontó: a vendégek egyik játékosa és a hazai csapat karbantartója püfölte egymást. Az ítélet gyorsan megszületett: a játékost három évre eltiltották.

Forrás: Szoljon.hu2023. 09. 29. 11:29
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Kenderes–Lurkó Focimánia Vármegye I-es mérkőzés második félidejében Túri János, a hazai csapat karbantartója és „ezermestere”, nem mellesleg korábbi játékosa perceken keresztül folyamatosan szidalmazta a kenderesiek játékosát, Lólé Ferencet, aki egy ideig tűrte a szidalmakat, majd heves verbális vita alakult ki köztük, egy bizonyos ponton pedig elszakadt a cérna a 32 éves játékosnál – írja a Szoljon.hu.

Lólé Ferenc lejött a pályáról, a karbantartó pedig a korláton belülre lépett, és elkezdték egymást ütni. A játékvezetői jelentés alapján nagyjából két percig tartott a verekedés, mire öt-nyolc embernek sikerült leszednie Lólét Túriról. A játékvezető ekkor, a 63. percben kiállította a hazaiak támadóját. A találkozó egyébként 1-1-re végződött.

A botrány után az ítélet gyorsan megszületett: az MLSZ Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Igazgatósága Lólé Ferencet három évre eltiltotta a labdarúgástól, legközelebb 2026. szeptember 22-én léphet pályára, emellett rendőrségi feljelentést is tettek ellene. A Kenderes egyesületét a soron következő mérkőzésre súlyos rendezői hiányosságok miatt pályabetiltással és ötvenezer forint pénzbüntetéssel sújtották. A kenderesi együttesnek a következő hazai mérkőzését másik pályán kell játszania.

– Nagyon sajnáljuk az esetet – nyilatkozta Mikes Krisztián, a Kenderes szakosztályvezetője. – Évek óta nem volt nézőtéri rendbontás nálunk, sokat dolgoztunk azon, hogy jó legyen a megítélésünk. Szégyellem egy kicsit magam, és csalódott vagyok, hogy ilyen megtörténhetett nálunk. Igyekszünk a gyerekeket is a jó magaviseletre nevelni, bosszant, hogy ezt kellett látniuk. Tudomásom szerint Lólé Ferenc és Túri János azóta megbeszélték az esetet, két normális emberről van szó, akik jó kapcsolatban voltak. Nem tudjuk pontosan, mi váltotta ki ezt belőlük. Nem szokásunk elküldeni játékost, így Ferit sem fogjuk, de az ő döntése lesz, hogy itt marad-e nálunk edzeni vagy sem. Természetesen próbálunk fellebbezni az ítélet ellen, a szövetség pedig majd eldönti, hogy elfogadják-e.

– Huszonöt éves pályafutásom alatt még nem történt velem ilyen – mondta Lólé Ferenc. – Gyengén sikerült a mérkőzés, nagy volt már a feszültség a pályán, Túri János alpári módon többször is beszólt nekem a pályára. Próbáltam őt csitítani, de egyre csak durvább lett a helyzet. Ezt követően pedig édesanyámra és származásomra tett megjegyzést, amit már nem tudtam tolerálni. Nagyon rosszul esett ez tőle, hiszen baráti kapcsolatban voltunk, ráadásul édesanyám most betegeskedik is, emiatt különösen rosszul érintett. Belépett a korláton belülre, és ekkor kezdtünk el dulakodni. Ütésváltás nem történt, és viszonylag hamar szétválasztottak minket. Az öltözőbe menet még utánam jött, hogy megbeszéljük a dolgokat, de azt akkor elutasítottam. Majd utána később felhívott, és elnézést kért, sikerült mindent megbeszélnünk.  Nagyon erősnek gondolom a hároméves eltiltást és a rendőrségi feljelentést, hiszen nem történt komoly verekedés. Szeretném folytatni a pályafutásomat, biztosan nem hagyom így abba a labdarúgást, addig is külön edzéseket végzek.

Borítókép: Itt a labda volt a középpontban a mérkőzésen (Forrás: Facebook/Kenderesi VSE)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.