Mexikóváros ezüstös hősei ünnepeltek, de nem teljes létszámban

Az 1968-as mexikóvárosi olimpián az evezésben a férfi kormányos nélküli négyes versenyszámban ezüstérmes magyar egység hősei szombaton ünnepelték az immár 55 esztendeje legjobb magyar evezős teljesítménynek számító eredményüket. Az összejövetel azonban nem sikerült teljesen felhőtlenre, ugyanis a csapat tagja, Sarlós György az utolsó pillanatban influenzaszerű tünetekkel ágynak esett.

2023. 10. 29. 10:19
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Így Melis Antal, Melis Zoltán, Csermely József és a kétevezősben ugyancsak mexikóvárosi részvevő, Pályi András és Romvári László jött össze az évenkénti baráti beszélgetésre. A torta és a szigorúan szeszmentes pezsgő csak fokozta az egyébként is meglévő, jó hangulatot.

Az általános érvényű gratulációt követően a vezérevezős, Melis Zoltán szubjektív véleményt is formált:

– Ma is örülök, hogy evezős lettem. Az pedig, hogy húsz évet eveztem Csepelen, és messze az átlagot meghaladó fizikai kondícióra szert tettem, ez egészen biztosan sokat segít nekem a korommal és az egészségemmel kapcsolatos nehézségek elviselésében. Annak kiváltképp örülök, hogy még mind a négyen élünk és eddig minden évben össze is tudtunk jönni egy kis múltidézésre. Ami pedig az 1968-as ezüstérmeinket illeti, jómagam úgy érzem, mi egy megnyert ezüstérmet vehettünk át, azt harcoltunk ki, nem egy elvesztett aranyéremre kell emlékeznünk. Valóban az utolsó pillanatban ült össze a végül második helyen végzett négyes, akik egyáltalán nem tudtuk egymásról, mire leszünk képesek és mit fogunk tudni együtt elérni.

Az  összejövetel résztvevői abban pedig mindannyian megegyeztek, hogy jövőre is jó lenne találkozni, méghozzá teljes létszámban.

Borítókép: Újra találkoztak a régi versenyzőtársak (Fotó: Jocha Károly)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.