Garát-Gasparics Fanni az idényben történelmet írt, ő lett az első magyar játékos, aki gólt szerzett az észak-amerikai női profi jégkorongligában (PWHL). A huszonkilenc éves játékos azonban márciusban súlyos térdsérülést szenvedett, hosszú kihagyás vár rá. A magyar válogatott így kénytelen nélkülözni csapatkapitányát az idei divízió I/A-s világbajnokságon, bár Garát-Gasparics Fanni virtuálisan igyekszik segíteni a csapatnak.
Csapatkapitánya nélkül készül a magyar válogatott az év versenyére
Garát-Gasparics Fanni márciusban szenvedett súlyos térdsérülést. A magyar női jégkorong-válogatott csapatkapitánya Kanadában lábadozik, s csak virtuálisan lehet a nemzeti csapat segítségére, amely április végén próbálja visszaverekedni magát a világelitbe.
– A játékosokkal és az edzői stábbal is kapcsolatban vagyok, de ezt csapatkapitányként kötelezőnek gondolom. Ha már a felkészülés során és a helyszínen nem tudok velük lenni, akkor legalább üzenetekkel és bátorító képekkel próbálom segíteni majd őket. Videókat is küldök nekik azért, hogy a lányok tudják, bármikor fordulhatnak hozzám – mondta Garát-Gasparics Fanni a Borsnak.
A magyar válogatott tavaly esett ki az A-csoportból, idén április 21. és 27. között az ausztriai Klagenfurtban próbál visszajutni a legjobbak közé. Ehhez Pat Cortina csapatának az első két hely valamelyikén kell zárnia a tornán, amelyen a házigazda Ausztria mellett Franciaország, Hollandia, Dél-Korea és Norvégia lesz a magyar válogatott ellenfele.
Hogyan zajlik Garát-Gasparics Fanni rehabilitációja?
– Hasonlóan telik egy napom, mintha edzés lenne, mivel a rehabilitáció és az edzés az ugyanúgy együtt zajlik a csapattal. Sajnos jégre nem mehetek. Szerencsére most már elkezdhetek a konditeremben edzeni, főleg felsőtestre, aztán majd néhány hét múlva alsótestre is. Utána jöhetnek majd a korongkezelési technikai feladatok szárazon, de már ütővel a kézben. Csak ezt követheti majd a jégre lépés, szóval egy hosszú építési folyamat lesz ez, és közben rengeteget tanulok majd magamról, és persze a türelem a legfontosabb ilyenkor – árulta el a terveket Garát-Gasparics Fanni, aki arról is beszélt, hogy édesanyja miben tud neki segíteni Ottawában.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezVideón a Juventus kirúgott edzőjének őrjöngése, aki fültépést is ígért
Massimiliano Allegrit az sem mentette meg, hogy megnyerték az Olasz Kupát.
Dárdai Pálnak megtiltották, hogy beszéljen, a Hertha is hallgat
A berlini klub nem zárta le a tárgyalásokat a tréner szerződésével kapcsolatban.
Hajnal Tamás Sztankovics váratlan távozásáról és az utódjáról is beszélt
„Nem ideális a helyzet” – ismerte el a Ferencváros sportigazgatója.
Sallai Roland ma a másodosztályba lökheti a magyar válogatott egy másik tagját
A Bundesliga zárófordulójában ma délután nagy lesz a tét az Union Berlin–Freiburg meccsen.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Nyugdíjasok mellett egy ismert milliárdos testvérét is átverte Magyar Péter anyós-gazdasági vezetőjének a bűnbandája
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Zseni vagy, ha megoldod: 10-ből 9 ember megbukik ezen a friss helyesírási teszten!
A tomboló németek megmondták a rendőreiknek, kikkel foglalkozzanak a „rettegett magyarok" helyett
Jön a megújulás: ennek a négy csillagjegynek fordulatot ígér a nyár
Lövöldözés Svédországban, életveszélyben a sérült + videó
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Bravúros győzelme után tovább él a férfi 3x3-as kosárválogatott olimpiai álma
Sztankovics megszólalt, a FTC csapatát már el is felejtette Moszkvában
Megőrültek a svédek is
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Oroszország kész bevonulni Lengyelországba is, ha védelmi érdekei megkívánják?
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezVideón a Juventus kirúgott edzőjének őrjöngése, aki fültépést is ígért
Massimiliano Allegrit az sem mentette meg, hogy megnyerték az Olasz Kupát.
Dárdai Pálnak megtiltották, hogy beszéljen, a Hertha is hallgat
A berlini klub nem zárta le a tárgyalásokat a tréner szerződésével kapcsolatban.
Hajnal Tamás Sztankovics váratlan távozásáról és az utódjáról is beszélt
„Nem ideális a helyzet” – ismerte el a Ferencváros sportigazgatója.
Sallai Roland ma a másodosztályba lökheti a magyar válogatott egy másik tagját
A Bundesliga zárófordulójában ma délután nagy lesz a tét az Union Berlin–Freiburg meccsen.