Remek formában várja a nyári, németországi rendezésű Európa-bajnokság előtti utolsó felkészülési mérkőzéseket a magyar labdarúgó-válogatott, amely 2022 ősze, azaz immáron 14 mérkőzés óta veretlen. Az együttes csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik most a Liverpool edzőközpontjában nyilatkozott a válogatott céljairól.
A magyar válogatott Eb-céljairól beszélt Angliában Szoboszlai Dominik + videó
A nemzeti tizenegy csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik egyike az angol élvonalban szereplő Liverpool legértékesebb labdarúgóinak, így állandó a médiaérdeklődés iránta. Kedden a YouTube-on közel másfél millió feliratkozóval rendelkező Stadium Astro közölt vele egy friss videóinterjút, amelyben a válogatott Európa-bajnoki esélyei is szóba kerültek.
„Élvezni fogjuk az Eb-t, nincs semmilyen nyomás rajtunk”
– Igazi csapat vagyunk, mindent megteszünk egymásért, mindegy, ki kezd az első perctől, és ki van a kispadon, mindenki készen áll. Csapatként sok mindent elérhetünk, de még nem akarok ezen gondolkodni – kezdte Szoboszlai, akinek interjúját a Csakfoci.hu szemlézte. – Talán nem várják majd tőlünk, hogy továbbjussunk a csoportból, pedig ez a célunk. Onnan pedig minden meccs egy új esély. Élvezni fogjuk az Eb-t, nincs semmilyen nyomás rajtunk, hiszen nagy megtiszteltetés egyáltalán ott lenni a tornán. Először is tovább akarunk jutni a csoportból, aztán a többiről majd beszélhetünk utána.
A teljes interjút – amelyben szóba került Szoboszlai liverpooli mezszámválasztása és Jürgen Klopp távozása is – angol nyelven megtekinthetik.
Még két felkészülési mérkőzés a rajtig
Válogatottunk június 4-én lép pályára legközelebb, akkor Írország vendége lesz, majd a kontinenstorna főpróbáján, június 8-án Izraelt fogadja. Ezt követően jön a három csoportmeccs az Eb A csoportjában: június 15-én Magyarország–Svájc, június 19-én Németország–Magyarország, június 23-án pedig Skócia–Magyarország mérkőzéseket rendeznek.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezÍgy volt kerek: Marquinhos mellett a búcsúzó Lisztes is betalált, a Ferencváros legyőzte az Újpestet
A bajnokcsapat mindkét félidőben eredményes volt.
Ezt mondta Jürgen Klopp a pályán, az utolsó Liverpool-meccse után
A győzelemmel búcsúzó német edző a hitről is beszélt a Liverpool szurkolóinak.
Négy távozót jelentett be a Ferencváros labdarúgócsapata
A szezon végén távozókat a Fradi–Újpest meccs előtt jelentette be a bajnokcsapat.
A Veszprém és a Szeged idei legszorosabb meccsét hozta az MK-döntő
A második félidőben a piros lap sem hozott fordulatot a fináléban.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Menczer Tamás: Ez történik! - videó
Dárdai Pál utolsó kívánságát majdnem elrontotta a Hertha, de a fia gólt lőtt
A legjobb ebédek csirkemellből hétvégére: 12 recepttel segítjük a készülődést
„Én csak egy kávét kérek” - Kósa Lajos a Magyar Péter-jelenségről + videó
Te ismered a Rubik-kocka titkát? Lerántjuk a leplet
Verőcei hajóbaleset - a BRFK fotókat osztott meg a kiemelt roncsról + videó
Újabb háborús veszély a Közel-Keleten?
Ha ezt csinálod a levenduláddal, akkor csodás illata lesz
Sötét titkok derültek ki Karácsony Gergelyről
Megnevezik az atomerőmű elleni támadás elkövetőit
Így segít a Törökországból érkezett drón az iráni elnök felkutatásában + videó
Bulizó fiatalok szenvedtek súlyos hajóbalesetet Verőcénél + videó
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezÍgy volt kerek: Marquinhos mellett a búcsúzó Lisztes is betalált, a Ferencváros legyőzte az Újpestet
A bajnokcsapat mindkét félidőben eredményes volt.
Ezt mondta Jürgen Klopp a pályán, az utolsó Liverpool-meccse után
A győzelemmel búcsúzó német edző a hitről is beszélt a Liverpool szurkolóinak.
Négy távozót jelentett be a Ferencváros labdarúgócsapata
A szezon végén távozókat a Fradi–Újpest meccs előtt jelentette be a bajnokcsapat.
A Veszprém és a Szeged idei legszorosabb meccsét hozta az MK-döntő
A második félidőben a piros lap sem hozott fordulatot a fináléban.