Gőzhajót találtak a Golden Gate hídnál

Egy 1888-ban elsüllyedt utasszállító gőzhajó roncsait találták meg.

UDM
2014. 04. 26. 9:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A City of Chester nevű gőzöst hanglokátorokkal fedezték fel a szakemberek majdnem 66 méteres mélységben. A roncsokat beterítette az iszap.

„A hajó nagyon jó állapotban van” – mondta James Delgado, a Nemzeti Oceanográfiai és Légköri Hivatal (NOAA) Maritime Heritage nevű programjának vezetője.

Egy hanglokátorokkal felszerelt hajó tavaly májusban készítette az első víz alatti felvételeket a City of Chesterről. A NOAA kutatói kilenc hónapig tanulmányozták az adatokat és elkészítették a roncs képét. A hajótest 5,5 méterre emelkedik el a tengerfenéktől, és egy mély vágás húzódik a bal oldalán.

A 62 méter hosszú City of Chester épp elhagyta San Franciscót 1888 augusztusában, amikor az Oceanic nevű gőzhajó gyakorlatilag kettévágta. Tizenhat ember vesztette életét a balesetben. A kínaiakkal szembeni akkori ellenérzés miatt kezdetben az Oceanic nagyrészt kínai legénységét okolták az ütközésért annak ellenére, hogy a City of Chester utasainak többségét ők menekítették ki a vízből.

Delgado szerint a NOAA elődje annak idején feltérképezte a hajó hullámsírját. Utoljára egy búvár jelentette, hogy látta a roncsot, 1889-ben. A hatóságok nem tervezik a hajó kiemelését. A NOAA weboldalt hoz létre, hogy a nagyközönség elé tárja a hajó történetét, és az év vége felé egy kiállítást is tervez San Franciscóban a hanglokátorok révén készített felvételekből és történelmi fényképekből.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.