Verőcei hajóbaleset: megrázó hírek érkeztek a helyszínről
Tizenkilenc évesen egy hátizsákkal a hátán, kezében egy kék virággal állt a józsefvárosi piac előtt Benedekffy Katalin. Egy seftes busszal érkezett Temesvárról, mert elhatározta, Magyarországon szeretne tanulni. Rengeteget tanult, küzdött, mert – ahogy mondja – hajtotta valami. Mesterei – Tokody Ilona, Laki Krisztina és a világhírű mezzoszoprán, Hamari Júlia – segítették a pályáján.
Azóta nemcsak Magyarországon lett híres énekművész, hanem fellépett Amerikában, Svájcban, Ausztriában, Izraelben, Németországban és Spanyolországban is. A járvány miatt elmaradt egy moszkvai koncertje és egy ausztráliai kilencállomásos turnéja.
Most az Operettszínházban próbál – a tervek szerint márciusban mutatják be a Nine című darabot. De amint megnyílhatnak a színházak, a Soproni Petőfi Színházban a Stabat Matert énekli. Egészen különleges ez az előadás, mert szimfonikus zenekar kíséri, a színpadon pedig egy csodálatos, szakrális balettelőadást láthat a közönség.
Benedekffy Katalin azt mondja: rendszeresen hazalátogat Nagygalambfalvára, ahol született. Otthon feltöltődik, beszélget az emberekkel, meghallgatja őket, hogyan látják a világot az ottaniak, aztán felmegy a Madarasi Hargitára és énekel. Úgy érzi: ott, a hegyen közelebb van Istenhez – olvasható az Origón.
– Azt nyilatkozta egy helyütt, hogy ha hazamegy, akkor minden alkalommal felmegy a Madarasi Hargitára – ahogyan most karácsonykor is megette. Miért fontos ez önnek?
– Évekkel ezelőtt élet-halál között feküdtem a zalaegerszegi kórházban. Az orvosok félig már lemondtak rólam. Egy éjszaka, amikor nem tudtam, hogy megélem-e a másnapot, megfogadtam, hogy ha az Isten megsegít, és életben maradok, minden évben felmegyek a Fogarasi-havasokra, a Madarasi Hargitára és Csíksomlyóra is ellátogatok. Meggyógyultam, és azóta soha nem hagyom ki ezeket az utazásokat.
Ha felmegyek a hegyekbe, mindig megnyugszom és feltöltődöm. Azt érzem, hogy közelebb vagyok az égiekhez, és kicsit beszélgethetek Istennel.
Most is megtettem, karácsony után. Gyönyörű volt. Nagygalambfalván – ahol a szüleim élnek – eső esett, fent a hegyekben viszont hó hullott. Lenyűgöző volt. Kihajoltam az autó ablakán, és önfeledten énekelni kezdtem. Persze, kicsit meg is hűlt a torkom, de gyorsan meg kell gyógyulni, mert már elkezdődtek a próbák az Operettben.
– Milyen darabbal készülnek?
– A Nine című darabot próbáljuk. Federico Fellini Oscar-díjas 8 és ½ című remekműve alapján írta Arthur Kopit és Maury Yeston a musicalt, amelyet az Operettszínház műsorra tűzött. A mi bemutatónk különlegessége az, hogy lesz benne néhány rész, amely csak a filmben volt, az eredeti darabban nem – vagyis, most a színpadi előadás ősbemutatójára készülünk, amelyet várhatóan március végén mutatunk be. Természetesen, a járványhelyzet miatt még nem lehet pontosan tudni, hogy valóban be tudjuk-e mutatni a musicalt, de a próbák már zajlanak. Sajnos sok előadásom félbe maradt tavasz óta a járvány miatt.
A teljes interjút IDE KATTINTVA olvashatják.
Verőcei hajóbaleset: megrázó hírek érkeztek a helyszínről
Már a csíksomlyói búcsú is zavarja a Facebookot
Hisztériás rohamot kapott Meghan
A Magyar Péter Színház bemutatja: Pünkösd
Itt a vége? Még a képeket is törölte Sebestyén Balázs felesége
Üzemanyag: hétfőtől újabb árcsökkentést hirdettek meg a kereskedők – 600 forintos lélektani határnál a benzin és a dízel
Így ritkán látni Guardiolát! A könnyeivel küzdött, amikor Kloppról kérdezték + videó
Döntetlent játszott a Real Madriddal a Puskás Akadémia, a Honvéd megverte a Sportingot a Puskás-Suzuki-kupán
Szoboszlai is tátott szájjal hallgatta Klopp öltözői beszédét + videó
Hernádi Judit odaszúrt Orbánnak, de balul sült el a támadása
Verőcei hajóbaleset: nagy erőkkel keresik az eltűnteket
Megnevezik az atomerőmű elleni támadás elkövetőit
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.