Hosszú ideje hallgatott Oláh Ibolya, de most elárulta a követőinek, hogy mivel foglalkozott az elmúlt hónapokban – írja a life.hu.
Egészséges ételek, amiket diéta alatt is bátran ehetünk a strandon
Hosszú ideje hallgatott Oláh Ibolya, de most elárulta a követőinek, hogy mivel foglalkozott az elmúlt hónapokban – írja a life.hu.
„Igen, tudom… rég nem hallottatok rólam. Pedig hiányoztok ám nekem, mint ahogyan hiányzik a színpad és a közelségetek!
Nehéz időket élünk, sokan vannak veszélyben, küzdenek a betegséggel, vagy aggódnak a szeretteikért.
Jó lenne már egy kis nyugalom és biztonság. És persze jó lenne, ha végre találkozhatnánk! Az elmúlt év végén szerettük volna bemutatni nektek a Női postát, Presser Gábor gyönyörű zenéivel! Keményen elkezdtük dolgozni Bíró Krisztával – aki a rendezője a darabnak, aztán jött a csend, a bezárások és vége szakadt a munkának. Lélekben persze készülünk, de a bemutató ideje csak egyre távolabbra tolódik.
A szomorúság teljesen jogos lenne, fáj is a dolog, de az elmúlt időt mégsem a siránkozással töltöttem.
A kicsi kertes ház, ahol élek ezer feladatot ad. Rá kellett jönnöm, hogy rendkívül ügyesen hasogatom a fát, rakom a tüzet. Végre a tavasz is elérkezett, így – ha hiszitek, ha nem – felástam a kertet és a magaságyást is előkészítettem a palántázáshoz! És ami a legcsodálatosabb, gyönyörű zenéket csináltunk a barátaimmal! Igen, igen, hamarosan meglátjátok majd” – írta a Facebookon.
Az eredeti cikk Oláh Ibolya énekesnő beszámolójáról elérhető a beol.hu oldalán.
Korábbi cikkünkben szintén egy énekesnőről adtunk hírt. „Az Úr az egyik kezével ad, a másikkal pedig elvesz” – mondta Bangó Margit, aki februárban veszítette el testvérét, de közben sikerült kibékülnie a lányával. Közel egy évtized után újra beszél a lányával Bangó Margit.
(A borítóképen Oláh Ibolya énekesnő látható. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt)
Egészséges ételek, amiket diéta alatt is bátran ehetünk a strandon
Már a csíksomlyói búcsú is zavarja a Facebookot
„A történtek előtt fél órával még beszéltem vele” - Százak gyászolják Bogit, a verőcei hajóbaleset egyik áldozatát
Halálos fenyegetést kapott Zelenszkij – és nem is akárkitől
Meztelencsigák a kertben – ezzel a házi csodaszerrel pillanatok alatt megszabadulhatsz tőlük
Nyugati katonák érkezhetnek titokban Ukrajnába + videó
Itt vannak a verőcei hajóbaleset után eltűntek fotói, őket keresi a rendőrség
Challenge-rendszerrel működő VAR-t tesztelt a FIFA és az IFAB
Meghalt Varga Szilvia
Az oroszok elárulták, kit tekintenek ukrán elnöknek
Verőcei hajóbaleset: újabb részletek derültek ki a motorcsónakról
Ő a verőcei hajóbaleset egyik áldozata, gyászba borult az internet
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.