Gáspár Károly szerint mindenkinek a saját eszközeivel kell örömet szereznie a közönségének.

Van, aki a rockzenében, van, aki a technóban talál örömforrást, kikapcsolódást, szépséget, amelyre vágyik, és szerencsére akadnak olyanok is, akiket a dzsessz gyönyörködtet. A muzsikus úgy látja, ők nincsenek is kevesen Magyarországon.

Ahhoz képest, hogy úgymond „kis ország” vagyunk, meglepően sok dzsesszkedvelő él itt.

Azt viszont tudomásul kell venni, hogy a műfaj világszerte rétegzene. Ez pedig azért van így, mert igazi befogadásához talán kell valamilyen szintű zenei ismeret is, ami időt igényel. Ettől függetlenül Magyarországon lakosságarányosan többen kedvelik a dzsesszt, mint más, nagyobb országokban.

– A járvány előtt, ha körbenéztem a koncertjeinken, a közönség soraiban mindenféle korosztályt láttam a fiatalabbaktól az idősebbekig, és ez pozitív fejlemény

– mondja a zongorista. – A koncerthelyszínek terén azonban már nem ilyen rózsás a helyzet, hiszen Budapesten sincs túl sok dzsesszklub, vidéken pedig elvétve találni – teszi hozzá.

– Generációkra visszavezetve több zenész volt a családunkban. Édesapámnak ráadásul ugyanaz a hangszere, mint nekem. Úgy hívják azt a műfajt, szerintem hivatást, amit ő képvisel, hogy bárzongorista. Itthon és külföldön is sokat játszott hotelekben, elegáns éttermekben, tengerjáró hajókon. Az inspiráció elsősorban és közvetlenül tőle származik, de a tágabb családi körben is sok muzsikus van.

Mindkét nagypapám cigányprímás volt, és számos rokonom zenélt cigányzenekarokban, például cimbalmos, bőgős, brácsás is van közöttük.

Akkoriban az volt a jellemző a magyar roma zenészekre, hogy úgynevezett kávéházi cigányzenét játszanak. Édesapám az első, aki nem ezt a muzsikát választotta, hanem tánczenész lett – idézi fel a családi hagyományokat.

Gáspár Károly gyerekként természetesen sokat hallgatta az édesapja játékát otthon és az aktuális fellépéseken is.

Amikor idősebb lett, édesanyjával időnként meglátogatták a bárzongorista családfőt azokon a vendégváró helyeken, ahol szórakoztatta a közönséget.

– Már akkor elképedve figyeltem, hogy milyen hatással tud lenni az emberekre a muzsika – emlékezik.

Később ő is belekóstolt a bárzongorista életbe, 17-18 éves korától kezdve szintén játszott éttermekben, szállodákban és tengerjárón is. Ezzel párhuzamosan azonban megmaradt a nagy szerelem az életében, a dzsessz.

– Mindig az járt a fejemben, hogy igazából a dzsesszklubokban van a helyem meg a fesztiválok színpadain

– mondja a kezdetekről.

Ez annak is köszönhető, hogy a vendéglátós időszakban nemigen került méltatlan helyzetekbe, inkább jó emlékei vannak ezekről az évekről. A vendégektől dicséretet és biztatást kapott.

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.