A Beatlesről készített dokumentumfilmet Peter Jackson, A gyűrűk ura rendezője. A The Beatles: Get Back című film november végén jelenik meg a Disney-nél – közölte a streamingszolgáltató.
Egy férfi karóval gyilkolt meg egy fiút Rétközberencsen
A Beatlesről készített dokumentumfilmet Peter Jackson, A gyűrűk ura rendezője. A The Beatles: Get Back című film november végén jelenik meg a Disney-nél – közölte a streamingszolgáltató.
A tervek szerint az alkotást nem mozifilm formájában, hanem három, egyenként kétórás részben mutatják be. Korábban Jackson augusztusi mozipremierről beszélt.
„Több mint hat órán át olyan intim közelségből ismerjük meg a Beatlest, ahogyan az korábban elképzelhetetlen volt” – mondta az Oscar-díjas rendező.
Jackson három éven át válogatott eddig meg nem jelent, 1969-es anyagokat, melyeket akkoriban a Let it Be című Beatles-játékfilm és az azonos című album számára forgattak.
A projekt több mint 50 órányi exkluzív anyagra épül. A producerek közlése szerint a film elkészültét Paul McCartney, Ringo Starr, valamint John Lennon özvegye, Yoko Ono Lennon és George Harrison özvegye, Olivia Harrison is támogatja.
Russell Crowe filmstúdiót építene Ausztráliában
Russell Crowe egy Ausztrália keleti partjára tervezett filmstúdió terveit jelentette be szerdán.
Az Oscar-díjas színész szerint a stúdió a Brisbane-től délre fekvő Coffs Harbourben épülne meg.
„Évek óta gondolkodom rajta, hogy miként tudnám összekapcsolni a helyet, ahol élek és a munkámat” – idézte a színészt az Australian Broadcasting Corporation (ABC) csatorna.
A projekttel kapcsolatos közlemény szerint a Pacific Bay Resort Studios and Village „nagy volumenű nemzetközi filmekkel és helyi produkciókkal fog foglalkozni”.
Egy férfi karóval gyilkolt meg egy fiút Rétközberencsen
Meghúzta a határt az OTP, a többi bank pedig követi a példáját
Házasság első látásra: titokzatos hódoló tűnt fel János oldalán – mi lesz ebből?
Vezércikk: A Fico-merénylet veszélyes folyamatok kezdete lehet Európában + videó
Felkavarják az állóvizet az égiek, 3 csillagjegy élete rögvest új irányt vesz!
Szijjártó Péter nyilvánosságra hozta a vágatlan 444-es interjút + videó
Óriási fordulat állhat be Lőw Zsolték jövőjében a Bayern Münchennél
Bizarr jelenetekkel vezették fel a Fury-Uszik meccset - videó
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Elesett az M7-es, pedig még nincs is hétvége
A Progresszív Szlovákia elnökjelöltje mellett tett hitet Fico merénylőjének irodalmi klubja
A Liverpool Szoboszlaival tett bejelentést, aki reagált a Paks kupasikerére
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.