Ravasz csellel lop ételt egy afrikai madár

Különböző állatfajok vészjelző kiáltását utánozza, majd amikor a kiszemelt áldozat elmenekül, elcseni az ételét.

2014. 05. 05. 14:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Science című tudományos lapban megjelent tanulmány szerzőit meglepte, hogy a madár ismételten be tudta csapni az állatokat. A Dél-Afrikában elterülő Kalahári-sivatag Kuruman folyójánál 847 órán keresztül figyeltek meg 64 drongót. Ez idő alatt a drongók 688 alkalommal kísérelték meg a szomszédjaik ételének ellopását, legtöbbször sikerrel.

Rendszerint ez a madár is „becsületes úton” szerzi meg táplálékát, repülés közben rovarokat kap el a csőrével. Vannak azonban olyan időszakok, amikor kevés a rovar a légben, például a fagyos reggeleken. Ilyenkor vetik be a vészkiáltós trükköt.

Először saját hangjukon jelzik a veszélyt. Ha az áldozat ezt nem veszi komolyan, akkor a madár úgy változtat a hangján, hogy egy másik faj figyelmeztető jelzését utánozza – magyarázta Tom Flower, a tanulmány szerzője, a Fokvárosi Egyetem biológusa. A mangusztától a sakálig 51 emlős és madár vészjelzését voltak képesek imitálni a drongók a tanulmány szerint.

Az állatok általában felismerik más fajok vészkiáltását. A villás farkú, kampós csőrű, fémes fényű, fekete tollú, piros szemű, 70-125 gramm súlyú kismadár kivételes adottságai azonban lehetővé teszik, hogy meghaladja azokat a hangképzési korlátokat, amelyek a természetben általában korlátozzák az efféle trükkök bevetését.

Mivel rengeteg vészkiáltást tud utánozni, a többi állat nem képes megjegyezni, hogy melyik pontosan a drongóé – magyarázták a biológusok. A kutatók szerint a drongók a menekülésre késztetett állatok otthagyott élelmének akár a negyedét is ellopják.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.