Újra az ATV Egyenes beszéd című műsorában láthattuk Kálmán Olgát. Pontosabban egy Kálmán Olgát láthattunk hétfőn este a stúdióban, de már nem azt a régi kihallgatótisztet – egy másik Kálmán Olgát. Egy ritmusából kibillent, sápadt asszonyka ült az asztalnál – a Gyurcsány-párt parlamenti frakciószóvivője –, aki erőnek erejével a magabiztos interjúalanyt próbálta alakítani. Csak most őt kérdezték. Ettől persze még nem kellett volna begyulladnia (ráadásul Egon, a volt kolléga szép szervilisen alá is kérdezett), Olga asszonynak mindössze meg kellett volna magyaráznia, miért tekinti a Demokratikus Koalíció törvénytelennek a most megalakult sokadik Orbán-kormányt. (Merthogy órákkal korábban a parlamentben ezt mondta a főnöke.)
Ha finoman akarok fogalmazni, azt mondom: nem volt igazán meggyőző az obsitos vallatóasszonyka. Ha meg markánsabban, akkor azt: nagyon gáz volt Kálmán Olga. Azt fejtegette, hogy törvénytelen a kormány, mert a jelenlegi jogrendszer csak a „törvényesség látszatát kelti”. Meg hogy egy ilyen választási rendszerben a kabinet „nem tud legitim lenni”. A választás különben sem fejezte ki a népakaratot, mert manipuláció és agymosás előzte meg. (Eszerint – ezt már én teszem hozzá – a DK egy törvénytelen választáshoz adta a nevét, és akkor ugye Olga asszony mandátuma is illegitim, meg persze az ellenzék budapesti győzelme sem fejezi ki a népakaratot…)
A vége felé már Egon házigazdán is látszott, szinte fájnak neki az exkollegina „érvei”. Sőt magamon is azt vettem észre, Olga asszonyért szorítok, hogy ki tudjon jönni szegény a bővített körmondatból. Végül a gong – a szűk műsoridő – sietett a segítségére.
Borítókép: Kálmán Olga (Fotó: Kurucz Árpád)
További Tollhegyen híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezA rebelliót látták benne
Nemcsak Metternich, bő száz évvel később a kommunista vezetők se nézték jó szemmel a magyar lóversenyzést.
Nem azt mondták, Gabi!
Szegény Horn nem érzi, mennyire reménytelen egy békemenet-mószerolásból jól kijönni.
Dehogy bont – mószerol
Ha szavaznom kellene, ki az Országgyűlés legirritálóbb politikusa, Tordaira voksolnék.
Csak a szája jár
Régi ismerősöm meséli, ha borús a kedve, bánat nyomasztja, csak elővesz egy Gyurcsány-videót valamelyik DK-igehirdetésről, lecsavarja a hangot, s máris jókedve kerekedik.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezAz ABBA-tól a nem bináris senkiig
Menetelünk az atomháborúba
„Mit röhögtök, magatokon röhögtök!”
Pillanatképek a tébolyult Európából
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhezA rebelliót látták benne
Nemcsak Metternich, bő száz évvel később a kommunista vezetők se nézték jó szemmel a magyar lóversenyzést.
Nem azt mondták, Gabi!
Szegény Horn nem érzi, mennyire reménytelen egy békemenet-mószerolásból jól kijönni.
Dehogy bont – mószerol
Ha szavaznom kellene, ki az Országgyűlés legirritálóbb politikusa, Tordaira voksolnék.
Csak a szája jár
Régi ismerősöm meséli, ha borús a kedve, bánat nyomasztja, csak elővesz egy Gyurcsány-videót valamelyik DK-igehirdetésről, lecsavarja a hangot, s máris jókedve kerekedik.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Szijjártó Péter: Bátorság kellett volna az oroszok meghallgatásához és szembesítéséhez az Európa Tanácsban - videó
Magyar Péter erőszakot helyezett kilátásba: Soros-féle felforgatásra készülhetnek
„Remélem, sikeresek leszünk" - Détári Lajos visszatért a magyar futballba
Dimitrij Medvegyev: Ha ez így megy tovább, a garantált biztonsági övezet valahol a lengyel határon lesz.
Balesetet szenvedett a magyar színész, elmaradnak az előadások
Orbán olyat tett, amitől Soros Györgyöt kiverte a víz
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Igazi domina a Real Madrid csodatinijének szuperszexi barátnője - galéria
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Címoldalról ajánljuk