– Ma is olvasom a híreket, de teljesen más alapállással, mint amikor régebben depis lettem tőlük – magyarázza a HVG riporterének Geszti Péter dalszövegíró, rapper, a szabad demokraták itt felejtett megmondóembere. (Egy kommentelő szerint „csasztuskagyártó vigéc”.) Tíz esztendeje a Hungarian in Europe című „kivándorlódalában” még azt üzente, ha idehaza nem találjuk meg boldogulásunkat, megleljük Európában, bár ott is hiányozni fog majd Magyarország a Túró Rudival és az Erős Pistával. Ma viszont Geszti már nem ítéli el még azokat sem, akik NER-es cégeknél dolgoznak. „Nem mindenki engedheti meg magának, hogy elvi alapon válogasson a munkahelyek között, senki nem fogja helyette kifizetni a gyerek oktatását. A forradalmárok rosszul keresnek, és magányosak szoktak lenni.”
A beszélgetést a riporter szervilis alákérdezései teszik igazán „gesztissé”.
– Mit gondol, az ön generációja megéri a változást, hogy a történelem úgymond igazságot tesz?
– Fontos stratégiám, hogy ne várjunk semmire, senkire. Ha valaki mindig azzal kel, hogy ma végre helyreáll a világ rendje, annak őrületes csalódás lesz az élete. […] Átalakult az elvárás. Ha rossz az ízlésed, az tök jó, mert könnyebben telik a nap. Könnyű megszokni a silányság maszatos mértékegységeit. a tömegek hozzászoktak, hogy kiskorúként bánnak velük.
És így tovább…
Van abban valami ijesztő romantika, amikor egy kiszolgált SZDSZ-lakáj siratja a jó ízlést. Geszti szerint ma tort ül a tehetségtelenség: „Már nem is emlékszünk arra, hogy volt – és lehetne – másként is.” Már hogyne emlékeznénk! A frász jön ránk még ma is.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezA rebelliót látták benne
Nemcsak Metternich, bő száz évvel később a kommunista vezetők se nézték jó szemmel a magyar lóversenyzést.
Nem azt mondták, Gabi!
Szegény Horn nem érzi, mennyire reménytelen egy békemenet-mószerolásból jól kijönni.
Dehogy bont – mószerol
Ha szavaznom kellene, ki az Országgyűlés legirritálóbb politikusa, Tordaira voksolnék.
Csak a szája jár
Régi ismerősöm meséli, ha borús a kedve, bánat nyomasztja, csak elővesz egy Gyurcsány-videót valamelyik DK-igehirdetésről, lecsavarja a hangot, s máris jókedve kerekedik.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezTörékeny porcelán
Az ABBA-tól a nem bináris senkiig
Menetelünk az atomháborúba
„Mit röhögtök, magatokon röhögtök!”
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhezA rebelliót látták benne
Nemcsak Metternich, bő száz évvel később a kommunista vezetők se nézték jó szemmel a magyar lóversenyzést.
Nem azt mondták, Gabi!
Szegény Horn nem érzi, mennyire reménytelen egy békemenet-mószerolásból jól kijönni.
Dehogy bont – mószerol
Ha szavaznom kellene, ki az Országgyűlés legirritálóbb politikusa, Tordaira voksolnék.
Csak a szája jár
Régi ismerősöm meséli, ha borús a kedve, bánat nyomasztja, csak elővesz egy Gyurcsány-videót valamelyik DK-igehirdetésről, lecsavarja a hangot, s máris jókedve kerekedik.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Óriási viharok lesznek Magyarországon - mutatjuk, mikor
Patkányok szaladgálnak egy patinás kispesti épületben, amit Karácsonyék hagynak leromlani
Vészhelyzet a válogatott védelmében; Orbán Willi búcsúzott
Nemzetközi összefogás született, hogy kiderüljön: mégis mi történt az iráni elnök gépével?
Itt a vége? Még a képeket is törölte Sebestyén Balázs felesége
Iráni elnök: beazonosították a lezuhant helikopter pontos helyszínét – minden egységet odarendeltek
A Liverpool Szoboszlaival tett bejelentést, aki reagált a Paks kupasikerére
A legjobb ebédek csirkemellből hétvégére: 12 recepttel segítjük a készülődést
Ezt mondta Jürgen Klopp a pályán, az utolsó Liverpool-meccse után
Meghalt Varga Szilvia
Megtalálhatták az iráni elnököt, miután kényszerleszállást hajtott végre az őt szállító helikopter + videó
„A kényszerleszállás lehet hogy a lezuhanás szinonimája lesz hamarosan”
Címoldalról ajánljuk