1946: így sarjadt virág a szovjet csizma alatt

Az emberek a szovjet megszállás ellenére is reménykedtek.

Veczán Zoltán
2016. 02. 01. 12:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Zűrzavaros helyzetben állt fel Szegeden a magukat demokratikusnak nevező pártok formációja, a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front (MNFF) 1944 decemberében.

A társulás tagjai voltak: a Független Kisgazdapárt (FKGP) a Magyar Kommunista Párt (MKP), a Szociáldemokrata Párt (SZDP), a Nemzeti Parasztpárt (NPP) és a Polgári Demokrata Párt (PDP). Céljuk az addigi politikai rendszer teljes eltörlése volt. Szálasiék és a magát papíron az 1939-es megválasztott országgyűléssel jogfolytonosnak tekintő rezsim a németek szövetségeseként utóvédharcait vívta Budapesten, majd később a Dunántúlon is. Ilyen körülmények között alakult meg 1944. december 21-én, Debrecenben az Ideiglenes Nemzetgyűlés, majd az MNFF pártjainak tagjaiból és pártonkívüliekből létrehozott ideiglenes nemzeti kormány – írta le a helyzetet Rácz János, a Veritas Történetkutató Intézet tudományos munkatársa.

A történész hangsúlyozta: az 1945. november 4-ei nemzetgyűlési választás eredménye is azt mutatta, hogy

az emberek a demokratikus átmenet hívei voltak: az arra jogosultak több mint 90 százaléka ment el voksolni

– igaz, szélsőjobboldali pártok nem is indulhattak a választásokon.

Bár a szovjet hadsereg megszállása nagyon erősen rányomta a bélyegét a közhangulatra, az emberek mégis reménykedtek az új kezdetben. „Majd ha kimennek az oroszok, jöhet a demokrácia” – vélekedtek sokan, és az sem véletlen, hogy a kisgazdák elsöprő többséggel nyerték meg a választásokat (jóllehet, Moszkva nyomására mégis koalíciós kormányt kellett alakítaniuk, bevéve abba a kommunistákat). Nem tudhatták sem az egyszerű polgárok, sem a demokráciában reménykedő politikusok, hogy a szovjetek nem mennek el, és hogy a szovjet megszállás már 1943-ban, a teheráni konferencián eldőlt – mondta. Az FKGP kezdetben nem is akart választásokat tartani a szovjet csapatok jelenlétében.

Közben az ország gőzerővel folytatta az újjáépítést, megtörtént a földosztás, és megkezdődött az előző rendszer prominenseinek elszámoltatása a népbíróságokon. A népbíráskodás jogszabályi keretei azonban alkalmat kínáltak a visszaélésekre is.

Azok a „gonosz” Habsburgok

A történész szerint ugyanakkor előállt az a különös helyzet, hogy a demokratikusnak szánt változásokat még mindig az előző és leváltott rendszer államformájában, a király nélküli királyságban hajtották végre:

Tildy Zoltán, a frissen megválasztott kormányfő közjogi szempontból a Magyar Királyság miniszterelnöke volt.

Különös ez azért, mert a törvényjavaslat nemzetgyűlési vitájában a királyság intézményrendszerét szívesen hasonlították a diktatúrához a köztársasággal szemben.

Bár az 1945-ös nemzetgyűlési választásokon ez még nem volt kulcskérdés – a pártok a gazdaság újjászervezésével, a hatalom megszerzésével voltak elfoglalva, egyedül a szociáldemokraták vetették fel, még a választások előtt, az egykori Károlyi-kormányra való hivatkozással a népköztársaság kikiáltását.

Ugyanakkor – mint Rácz János elmondta – voltak néhányan, ha nem is sokan, akik a királyság megtartása vagy legalábbis az államformaváltás elodázása mellett kardoskodtak, bár ez nem jelentette azt, hogy ne lettek volna demokraták vagy Horthy hívei lettek volna. Legitimista párt eleve nem indulhatott volna a választásokon, így ezt az eszmét legfeljebb egyéni szinten képviselte néhány politikus a különböző pártokban, főleg a kisgazdáknál. Természetesen a legélesebben a katolikus egyház szállt szembe a váltással, a nyilasok börtönét is megjárt Mindszenty József hercegprímás vezetésével.

Voltak olyanok is, mint a pártonkívüliként bejutott Slachta Margit, aki nyíltan ellenezte az államformaváltást, és arról beszélt a parlamentben, hogy a politikai vezetés minősége nem az államformától függ.

Eckhardt Sándor demokrata néppárti képviselő pedig amellett volt, hogy népszavazás döntsön az államforma kérdéséről.

Ugyanakkor a királyság számos más, szimbolikus problémát is felvetett: a koronás címer, amely még 1945-ben is használatban volt, a Szent Korona eszméje alapján egyfajta igényt is jelentett az elszakított magyar területekre. Ráadásul a Magyarország új államformájáról szóló, 1946. évi I. törvénycikk sem rendelkezett az új címerről. S bár voltak, akik a „jó” Habsburg-házi királyok példáit is sorolták, az alapvető narratíva mégis a „400 éves Habsburg elnyomásról” és a „kurucos mentalitásról”, valamint az 1848–49-es forradalom és szabadságharcról, illetve az 1918-as népköztársaság örökségéről szólt – vázolta a korabeli parlamenti viták hangvételét Rácz János.

A kommunisták elérték céljaikat

Összességében a legitimisták és a kérdést halogatni kívánok valós politika ereje nem volt számottevő, végül még a kisgazdákon belül is felmorzsolódtak, emellett külpolitikai kényszer is volt az államforma megváltoztatására: közeledett a békekonferencia, ahol szintén érdemes lett volna a demokratikus átmenetet jelképesen is megjeleníteni egy új államformával. A változást támogatta Nagy-Britannia, az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió is. Bár a korszakban voltak demokratikusan működő királyságok, de úgy vélték, hogy a háború utáni Magyarországnak el kell határolódnia a Horthy-korszak által örökül hagyott államformától. Nem beszélve arról, hogy ezzel a fordulattal kívánták megnyugtatni a környező államokat. Így amikor 1946. január 29-én a kisgazda Sulyok Dezső beterjesztette az államformáról szóló törvényjavaslatot a nemzetgyűlésben, azt kétnapos vita után el is fogadták – egyedül Slachta Margit szólalt fel az ezeréves Magyar Királyság védelmében.

Ekkorra az államfő ügyében is döntésre jutottak: eddig a kormányzó hiányában a hozzá tartozó jogköröket a Nemzeti Főtanács birtokolta, most az volt a kérdés, hogy mekkora hatalmat kapjon a leendő köztársasági elnök. A kisgazdák eleinte – meglévő pozíciójuk erősítése és egy lehetséges kommunista hatalomátvétel elkerülése érdekében – erősebb köztársasági elnöki pozícióban gondolkodtak, a kommunisták viszont hatalomtechnikai szempontból azt szerették volna, hogy ne az államfő, hanem a kormány legyen a végrehajtó hatalom, a köztársasági elnök pedig afféle reprezentatív szerepet töltsön csak be, és lehetőleg velük együttműködő politikus is legyen. A történész értékelése szerint mindkét céljukat sikerült elérniük: bár a szociáldemokraták kezdetben Károlyi Mihály mellett kardoskodtak, a kommunisták taktikai okokból elfogadták a kisgazdapárt jelöltjét és Tildy Zoltán mellé álltak. Tildy személyisége és konfliktuskerülő magatartása megfelelt az elvárásaiknak. Őt támogatta gyakorlatilag a teljes nemzetgyűlés, így közfelkiáltással meg is választották az új köztársaság első elnökének. A törvény rendhagyó módon rögzítette az emberi jogokat. Ez fontos előrelépésnek számított, azonban a betartása nem teljesült. Ugyanez elmondható az 1946. évi X. törvénycikkről is, amely az emberi alapjogok hatályosabb védelméről szólt.

A törvények pusztába kiáltott szavak maradtak az MKP törekvései miatt.

A második Magyar Köztársaságot végül 1946. február 1-jén kiáltották ki a Kossuth téren, beszédet mondott Tildy mellett a későbbi miniszterelnök, a kisgazda Nagy Ferenc, a szociáldemokrata párt részéről Szakasits Árpád, és megszólalt a kommunista párt vezetője, Rákosi Mátyás is. A bejelentést valóságos, a pártok által megszervezett ünnepély fogadta: sok helyen munkaszüneti nappal vagy rövidített munkanappal ünnepeltek, Budapesten ingyenes mozi és színház várta az embereket.

Természetesen ahhoz, hogy ezt az ünneplést megértsük – mondta a történész –, figyelembe kell vennünk, mennyi viszontagságon ment keresztül előtte az ország, a háború, a német és szovjet megszállás borzalmai után viszont sokan úgy érezhették, hogy egy új kezdet jött el.

Persze voltak olyan jelek, amelyek árnyékot vetettek a szép új világra: a népbírósági perek – jóllehet az új rendszer legitimációját kívánták erősíteni – sok esetben nem jogszerűen zajlottak, egyes esetekben tetten érhető volt a személyi indokból történő feljelentés a népügyészségen. S ott volt a svábok jogfosztása és kitelepítése is, ami ekkor már javában folyt, ahogy az MNO-nak korábban Zinner Tibor történész elmondta.

Azt ugyanakkor kevesen gondolták, hogy alig két-három év múlva már minden más pártot ellehetetlenítenek, a köztársaságból pedig a demokráciát minden tekintetben nélkülöző népköztársaság lesz, és szovjet mintára megkezdődik a kommunista diktatúra kiépítése.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.