Olyasmi történt, ami miatt, GPS-nyelven szólva, megkezdődött bennünk az újratervezés. Volt, akiket ez bosszantott, aztán elkezdték végiggondolni, vannak, akiket ma is bosszant, de a legtöbben, miután leülepedtek az információk – nagyon sok ért bennünket egyszerre –, örültek neki. Jól mutatja ezt, hogy a bejelentést követő hétfőn már reggel nyolc órakor csöngött a telefon az irodánkban, s a családi autó megvásárlása kapcsán érdeklődtek, azonnal ki akarták tölteni a szükséges iratokat. Ez a pont, nekünk, nagycsaládosoknak tényleg fontos volt, hosszú ideje próbáltuk elérni, hogy beférjünk a gyermekülésekkel és a gyermekekkel egy autó­ba, s ha lehet, az az autó legyen nálunk, szülőknél fiatalabb.

A családvédelmi akcióterv a meglepetés erejével érte a magyar társadalmat, én azonban azt gondolom, hogy mégsem volt egészen váratlan, hiszen évek óta egyre több és több, a családokat támogató, azokat középpontba helyező döntés született. Azt hiszem, épp az volt benne a meglepetés, hogy ez a folyamat nem csupán folytatódott és bővült, de léptéket váltott, s minden korábbinál összetettebb, jelentősebb lett: szó szerint sokan alig hitték el. Aztán, ahogy Hamupipőke cipellőjét, egyre többen kezdték felpróbálni, s ahogy egyre több részletre derül fény, úgy látszik az is, hogy nagyon sokan járunk hasonló cipőben, sokunkra illik egyik vagy másik eleme az akciótervnek.

Egy intézkedéscsomag jelentőségét az is mutatja, hogy mi a vele kapcsolatban leggyakrabban megfogalmazott panasz. A Nagycsaládos Szülők Klubja Facebook-csoportunkban, amely nem csak tagjaink fóruma (közel 12 ezer tag), egy panaszos megjegyzésre ez a válasz érkezett: „De jó lett volna ez a »semmi« 20-30 évvel ezelőtt!” Ez a mondat sokkal többet árul el annál, mint azt elsőre gondolnánk. Hiszen azt tudjuk, hogy már 20-30 éve is szerettek volna több gyermeket a családok, s szerették volna, ha a felnevelésükhöz méltó körülményeket meg tudják teremteni, s ehhez – ahol arra szükség van – egy kis támogatást, de legalább biztatást kaphatnak. A rendszerváltás harmincadik évfordulóján azonban már azt is tudjuk, hogy ez a biztatás nem történt meg.

A demográfiai problémát felismerték, szakmai körökben terveket is készítettek, s a Nagycsaládosok Országos Egyesületéhez (NOE) hasonlóan más szervezetek is küzdöttek azért, hogy a gyermekvállalás legalább pluszterhet ne jelentsen a családoknak; egyesületünk egy ilyen szja-tervezet miatt (is) jött létre 1987-ben. Hathatós – a jelenlegihez hasonló volumenű – állami lépés azonban nem történt: harminc éve vártunk már egy konkrétumokra épülő, átgondolt és gyermekbarát intézkedéscsomagra. Akik azt kérik tőlünk, nagycsaládosoktól, hogy tartózkodjunk a véleménynyilvánítástól, mert – szerintük – egy civil szervezet nem érthet egyet, nem támogathat egy kormányzati intézkedést, mert akkor már nem is civil, azoknak nem tudok és nem is szeretnék megnyugtató választ adni.

Alig vannak rá szavak, mennyire örülünk ennek az akciótervnek.

Harmincegy éve dolgozunk azon, hogy támogassák a fiatal házasokat, a gyermekvállalást, a gyermeknevelést, hogy végre lehetőségük legyen azoknak is az önálló életvitel megkezdésére, akiknek ehhez nem elegendő a családi háttér. Nekünk harminc éve ugyanazok az értékeink, s ugyanúgy dolgozunk érte, bármilyen kormány irányította az országot. Értékeink és ennek megfelelően civilségünk félreértelmezése és – bizonyos értelemben – cserbenhagyása lenne, ha nem ismernénk el azt, amikor egy kormány tesz ezért. Akkor adnánk fel civilségünket, ha annyira befészkelné magát közénk a politika, hogy emiatt nem mondanánk el a véleményünket, nem foglalnánk állást, ha a politikai szempontok döntenének arról, hogy megszólaljunk-e.

Mi az elmúlt három évtized alatt megmutattuk azt is, hogy mind a jogi, mind a szakmai, mind pedig a tiltakozás eszközeit hajlandók vagyunk használni, amikor úgy látjuk, hogy sérülnek a családok érdekei. Nem volt elvárható tőlünk, civil családszervezettől akkor sem, ahogy ma sem, hogy hallgassunk. Mi a gyermekvállalást többnek gondoljuk, mint egy demográfiai helyzetre adott – bár kétségtelenül legemberibb – választ. A család, a gyermekvállalás az egyén, a pár, a tágabb család, s végső soron az egész társadalom boldogságához – és nem csak boldogulásához – járul hozzá. „Különösen szeressétek a gyermekeket, mert vétek nélkül valók, mint az angyalok. A mi örömünkre vannak a világon, hogy jobbá tegyék szívünket.” De nem kell Dosztojevszkijhez fordulni, ha a gyermekvállalás fontosságáról gondolkodunk.

Immár harmincegy éve azon dolgoznak egyesületünk vezetői, tagjai, önkéntesei, hogy a család, a gyermekvállalás és a házasság fontosságára minél szélesebb körben felhívják a figyelmet. Ezért nyitottak a programjaink, ezért biztosítjuk szolgáltatásainkat a 12 500 tagcsalád mellett mindenkinek. Azért hangsúlyozom ezt, mert a családalapítás, a házasság és a gyermekvállalás nem elsősorban anyagi döntés, de az anyagiak is fontos szempontot jelentenek. Már sokan elmondták, köztük mi is, hogy az intézkedésektől a gyermekvállalás előbbre hozását, további gyermekek vállalását reméljük.

Azonban most egy másik szempontra hívnám fel a figyelmet. Azzal, hogy a fiatal házasoknak az önálló életvitel immár elérhetővé vált, függetlenül a család anyagi hátterétől, óriá­si érzelmi teher alól szabadulhatnak fel, hiszen nem az alapvető életfeltételek megteremtésére kell áldozniuk energiáikat, fiatal éveiket. Hiszem, hogy így több idejük jut egymásra, több közös élményt élhetnek át, végső soron felkészültebben vállalhatnak gyermeket. Amíg albérletet kell fizetniük, s ezért napi tíz órát dolgoznak, s minden az anyagiak előteremtéséről szól, az elveszi egymástól az idejüket, s fel is őrölheti a kapcsolatot. A párkapcsolatok minőségének javulása növelheti közös esélyeiket, a házasság tartósságát.

Az akcióterv további része pedig a gyermeknevelés terheit könnyíti, jelentős szabadságot adva a szülőknek, az anyának. Úgy gondolom, hogy a munkavállalással összefüggő választási lehetőség s a gyermekek után járó támogatásoknak köszönhetően a gyermeknevelés minősége is javulhat, hiszen a jelentős jövedelemkiesés kockázata nélkül maradhatnak otthon a szülők vagy térhetnek vissza a munka világába. Az akcióterv egyik legszimpatikusabb eleme épp az, hogy minden élethelyzetre lehetőséget kínál, azok a szülők is tudnak élni vele, akik sokáig otthon szeretnének maradni a kicsivel, s azok is, akiket a munkájuk folytatása tesz elégedetté. Épp ezért, aki szülőgépekről beszél az intézkedések kapcsán, az azok s a gyermekvállalás lényegét érti félre: egyrészt a gyermekek miatt vállalja a társadalom, ha tetszik, az állam az intézkedéseket, s nem az intézkedések miatt vállal egy pár gyermeket – bár segít a döntésben –, hanem azért, mert szeretik egymást, s úgy képzelik el, hogy együtt nevelik fel közös gyermekeiket.

Azok közé tartozom – öt gyermekem van –, akik már nem a fiatal házasok csoportját erősítik, de őszintén tudok örülni annak, hogy a gyermekeink már egy olyan országban nőnek fel, ahol a társadalom eddig nem tapasztalt mértékben segíti házasságukat, gyermekvállalásukat, életkezdésüket. Akinek van gyermeke, az tudja, hogy szülőként azt szeretnénk, hogy jobb sors, jobb élet adasson számukra. Számtalan civil családszervezet dolgozik Magyarországon, s nyújtja szolgáltatásait, adja szakértelmét. Mi közel százötven kérdést gyűjtöttünk össze egyesületünk tagjaitól az intézkedésekkel kapcsolatosan, s azokat el is juttattuk a döntéshozóknak, hogy lássák, mi foglalkoztatja, mi érdekli az embereket.

Szeretnék valamennyi hazai családszervezet iránt egy kicsit elfogult lenni, s illő alázattal hinni, hogy mi, civilek vagyunk a családvédelmi akcióterv – ki három évtizede, ki kevesebb ideje működő – nyolcadik eleme, amelynek az a feladata, hogy mindig keressük az újabb igényekre az újabb válaszokat, s képviseljük azok megvalósítását.

A szerző a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke