Szívesen felhívnánk a főpolgármester úr figyelmét, hogy elég csak a KSH vagy az Eurostat oldalaira kattintani, és feketén-fehéren látható, hogy a gyermekes családok körében ma már sokkal kevesebb a szegény, mint a balliberális kormányzások idején. A gyermekes családok között a relatív jövedelmi szegénységben élők aránya 2005-ben 20,5 százalék volt, ma már csak 9,4 százalék, tehát feleannyian vannak most a gyermekes családok között szegények, mint 15 évvel ezelőtt. A szegénységnek és a társadalmi kirekesztettség kockázatának kitettek aránya is megfeleződött a gyermekes családok között (2005-ben 33,5 százalékuk, 2019-ben 16,1 százalékuk tartozott ebbe a csoportba). A csökkenés megfigyelhető a gyermekteleneknél is, bár valamivel kisebb mértékben: ott nagyjából egyharmadával csökkent a szegénységnek kitettek aránya.

Ráadásul fontos változás, hogy míg a 2000-es évek közepén a szegénységi mutatók jobban jellemezték a gyermekeseket és kevésbé a gyermekteleneket, addig mára ez pont az ellenkezőjére fordult: a gyermekesek között kisebb arányban vannak szegények, mint a gyermek nélkül élők között. Az az állítás tehát, hogy a „gyermekes családokban élnek a legtöbben szegénységben”, nagyfokú tájékozatlanságot mutat, ami nem elfogadható sem egy főpolgármester, sem pedig egy miniszterelnök-jelölt esetében.

A családpolitika sikertelenségére utalni szintén meglepő állítás, hiszen a közvélemény-kutatások szerint ez a kormány legnagyobb társadalmi támogatottságú területe. Soha ekkora forrás nem állt még a magyar családok rendelkezésére, ezt a családtámogatások igénybevételi adatai és a demográfiai mutatók is alátámasztják. A statisztikai adatok itt is magukért beszélnek: családi adókedvezmény egymillió családnak, 1,1 millió diáknak ingyentankönyvek, 600 ezer ingyen vagy kedvezményesen étkező gyermek, megduplázódó bölcsődei férőhelyek, 171 ezer csokos család, 161 ezer gyermeket váró pár számára babaváró támogatás, és még hosszan sorolhatnánk a családpolitikai intézkedések népszerűségét mutató számokat. Ezek pozitív hatása pedig egyértelműen megmutatkozik a demográfiai folyamatokban: Magyarországon javultak legnagyobb mértékben ­Európában 2010 óta a gyermekvállalási és a házasodási kedvet mutató adatok, miközben történelmi mélységbe zuhant a válások és a terhességmegszakítások száma.

Felvetődhet a kérdés: mire számíthatnak a magyar családok az ellenzéki pártoktól? Az eddig megjelent hírek alapján félő ugyanis, hogy a családok ügye és helyzete egy esetleges ellenzéki kormányváltás után újra egyet jelentene a szegénység fókuszú megközelítés érvényesülésével, ahol a családokra nem erőforrásként, hanem rászorultakként tekintenek. Nem véletlen, hogy nem lehet hallani az ellenzéktől egyetlen innovatív ötletet sem, mint amilyenek a kormányzati család- és gyermekvédelmi vagy a felzárkózást segítő intézkedések között vannak, hanem mindig csak a családi pótlék növelése kerül elő. Ez is azt mutatja, hogy nem céljuk a jövőben egy olyan komplex rendszer fenntartása, mint a mostani, ahol minden család megtalálhatja a számára legmegfelelőbb támogatási formát. A családi pótlék emelése várhatóan együtt járna a családi adókedvezmény, az otthonteremtési támogatások és valamennyi munkaalapú támogatás eltörlésével vagy legalábbis jelentős szűkítésével, ahogyan ez a 2002 és 2010 közötti kormányzásuk idején is történt.

Karácsony Gergely szerint „vissza kell adnunk a gyermekeink jövőjét”, de látva az ellenzéki erők egyoldalú gondolkodását, tájékozatlanságát vagy inkább „az igazság minden részletének kibontására” való képtelenségét, talán helytállóbb lenne úgy fogalmazni, hogy „meg kell őriznünk a gyermekeink jövőjét”.

A szerző a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöke

A borítóképen: Karácsony Gergely a Felkészülés az európai parlamenti választásra, szövetségi politika kialakítása címmel tartott sajtótájékoztatón a Villányi úti konferenciaközpontban 2018. november 10-én.

Fotó: MTI/Mónus Márton