Igencsak szánalmas, amint egy mesterségesen összefércelt állam szobordöntögetéssel próbálja leckéztetni a szomszédját, ráadásul egy olyan területen, amely nem is olyan rég még épp a szomszédjáé volt. Munkácsról és a térképeken amőbaszerűen változó Ukrajnáról van szó. Arról az országról, amelynek sorsa minden nap hajszálon függ, s ahonnét ukrán menekültek százezrei áramoltak már hozzánk segítő jobbot kérve és kapva. Az ilyen arcátlan államokat kívánja a józan paraszti ész általában a történelem legbűzösebb szemétdombjára.
Északkeleti szomszédunk ugyanis a minap ismét átlépte a vörös vonalat Kárpátalján: a munkácsi városvezetés felszólította a helyi történeti múzeumot, szereljék le a várban álló, hatalmas turulmadarat ábrázoló szobrot, és cseréljék le azt az ukrán állami címerre.
A mondabeli turult formázó művészeti alkotás a hét magyar millenniumi emlékművünk egyike, amelyet egyszer már ledöntött a Kárpátalját Trianon után megszálló Csehszlovákia, s amelynek anyagából végül vörös csillagokat öntöttek 1945-ben a szovjetek – de nevezhetjük őket nyugodtan szovjet-ukránoknak.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség szerint a mostani döntés azért is furcsa, mert a város egyik jelképének számító grandiózus, de a kárpátaljai tájba messzemenően belesimuló szobor épp Munkács önkormányzatának kezdeményezésére került vissza eredeti helyére még 2008-ban, a közös történelmi múlt és a nemzetiségek békés egymás mellett élésének jegyében. Az egykor elpusztított munkácsi turul pontos mását maga Pákh Imre, a legnagyobb Munkácsy Mihály-festménygyűjtemény tulajdonosa állíttatta vissza, az alkotó pedig Mihajlo Beleny, a magyar gyökerű, ismert ruszin szobrász volt. Senki nem sejtette akkor, hogy a hatméteres szárnyfesztávú madárra ismételten dicstelen sors vár, hiszen 2007-ben épp Kijevben, az Arzenál gyárban öntötték bronzba. Minden adott volt a békességhez. De mégsem így hozta a sors.
Az első munkácsi turul felállítását az 1896. évi VIII. törvénycikkben rögzítette az országgyűlés:
„A törvényhozás a honalapitás ezredik évfordulójának maradandó emlékekkel való megörökitése czéljából elhatározza, hogy a) Budapesten a városligetnek az Andrássy-ut és a tó közötti részében a honalapitó Árpádot és a nemzet egész történelmi multját megörökitő emlékművet állit, b) az ország hét különböző pontján, nevezetesen: a munkácsi várhegyen, a nyitrai Zobor hegyen, a Morva vizének a Dunába torkolásánál emelkedő dévényi várhegyen, Pannonhalmán, a zimonyi várhegyen, Pusztaszeren és a brassói Czenk hegyen emlékoszlopokat emel…” A munkácsi turulmadár tehát rokona a székesfővárosi Hősök tere szoboregyüttesnek, testvére a románok által felrobbantott brassói Árpád-szobornak, valamint minden egyes ma is álló, az utódállamok által kegyetlenül elpusztított turult ábrázoló emlékművünknek. A budavári kilenctonnás turulmadárról se feledkezzünk meg, amely példás restaurálás után nemrég tért vissza a köztársasági elnöki palota szomszédságába.
A felháborító munkácsi ügy miatt még aznap felemelte szavát Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, aki megírta, hogy a szobrot villámgyorsan alatt, délutánra már el is távolították az illetékesek.
Helyi híradások alapján az ordas magyarellenes lépésre már korábban készülhettek Zrínyi Ilona várában, viharos történelmünk fontos helyszínén. A múzeum vezetősége egyes állítások szerint már korábban pályázatot hirdetett egy ukrán címert mintázó szoborszerűség megtervezésére és elkészítésére, hogy az váltsa le ikonikus mondabeli madarunkat a vár fokán.
A magyarbarátsággal aligha vádolható Mukachevo.net portál hazug módon elővette a magyar „szélsőjobbos” kártyát is mint okot, így egyértelmű lett: az egész szoboreltávolítást azért fundálták ki, hogy az nekünk, az összmagyarságnak fájjon. Hiszen egy olyan, Árpád-kori magyar várat szemeltek ki újabb kisebbségellenes akciójuknak, amelyhez történelmi távlatban az ukránoknak semmi közük nem volt az évszázadok során.
Ez persze a világ jelenleg legpimaszabb kormányzású országát mit sem érdekli, hiába egyre forróbb alatta a talaj.
Magyarországnak épp ezért kell árgus szemekkel figyelnie Kárpátalját, ami persze alapvető erkölcsi kötelesség is ottani őshonos magyarjaink miatt – másrészt régi államterületünk fel a Kárpát-karéjig, az Uzsoki-, a Vereckei- és a Tatár-hágó vonaláig terjedt. Vagyis az ezeréves magyar–lengyel határig, amelyet a második világháború szörnyű végkifejlete szüntetett meg Kárpátaljánál.
Ukrajna tehát ismét bemutatta a világ előtt, mire is törekszik: teljes ukranizálás az egykoron ölébe hullott Kárpátalján, az itt élő, kisebbségbe szorított nemzetek teljes elnyomása, szimbólumaik eltiprása, azonkívül, hogy már rég kiderült, Zelenszkij elnök az alapvető nyelvi jogaikat is eltiporná – Brüsszel és Washington abszolút közönye mellett.
További Vélemény híreink
Kijev munkácsi lépése egyértelmű provokáció, történelemhamisítás, amelyet jól ismerünk a szélrózsa minden irányából. A mostani húzás egy olyan ország vergődése, amely minden eszközt felhasznál, csak hogy más államokat is berántson a háborúba a harmadik világégés felé menetelve.
A stratégiai nyugalom megőrzésére törekedve mi ebbe nem megyünk bele.
Ellenben nem hagyhatjuk cserben a kárpátaljai magyarságot, amelynek egyik elidegeníthetetlen, ottlétét meghatározó szimbóluma maga a munkácsi turul. Ebből kifolyólag minden csatornán követelnünk kell a meggyalázott szobor visszaállítását a derék, európai értékekkel átitatott Ukrajnától, amely az EU-ba, a NATO-ba és ki tudja, hova vágyik még.
A szerző író, újságíró
Borítókép: a szobor (Fotó: Bereczky Tamás)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezA politikusokat a civil világ képes megvédeni a merényletektől
Az erőszakos támadások potenciális célpontjai adottak, mi mindannyian „Robert Ficók” vagyunk.
Üzenet Magyar Péter követőinek
Elég valószínűnek látszik, hogy a Magyar Péterrel azonosulók számára a morális logika nem létezik.
Magyarország mentheti meg az európai autóipart
Az Európai Unió alapvető érdeke a versenyképes Kínával való sokoldalú együttműködés.
Szemben az erőszakkal
Gyertek, gyertek velünk, jöjjön mindenki június elsején, mert ha valamikor, hát most nem pusztán a kormány mellett kell kiállnunk – nem mintha az nem lenne fontos és életbevágó –, hanem az életünk mellett.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezMenetelünk az atomháborúba
„Mit röhögtök, magatokon röhögtök!”
Pillanatképek a tébolyult Európából
Így kell harcolni Magyar Péter ellen
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhezÁll a bál a Manchester sztárja körül: egy szurkoló belerúgott, Rooney kiosztotta + videó
A Vörös Ördögök két vesztes mérkőzés után tudtak nyerni a Premier League-ben.
Raquinho, az állat! Gazdag Dániel csapatának meccsét félbe kellett szakítani + videó
A Philadelphia Union–New York City találkozót egy mosómedve zavarta meg.
Itt vannak a legfrissebb információk Robert Fico állapotáról + galéria
Megszólalt a merénylő fia.
EXIM Magyarország: az exportfinanszírozás és a hazai gazdasági fejlődés motorja (x)
Hirdetés – Az EXIM Magyarország három évtizeddel ezelőtt indította el tevékenységét, mint hazánk hivatalos exporthitel-ügynöksége.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Halálra gázolt a vonat egy embert Balatonalmádinál
Ma újra rádióinterjút ad Orbán Viktor miniszterelnök, kövesse nálunk élőben!
Az ellenfelek is meglepődtek, váratlan döntést hozott az olimpiák magyar sztárja
Az oroszok váratlan helyen leltek irdatlan nagy olajmezőkre, és még ebből is baj lehet
Egy falatot sem eszik, sőt nem is iszik egy etióp nő, az orvosok sem tudják, hogy lehet életben
Ezt mondta a merénylő Robert Ficónak, mielőtt meghíúzta a ravaszt + videó
Kubatov és a Fekete Madonna: lengyel csodatévőért imádkoznak a Fradinál?
Sztáredzőt érdemelne a Fradi - de ki lesz az?
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Robert Fico élete csak a szerencsén múlt?
Ekkora büntetést kaphat Robert Fico támadója
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezA politikusokat a civil világ képes megvédeni a merényletektől
Az erőszakos támadások potenciális célpontjai adottak, mi mindannyian „Robert Ficók” vagyunk.
Üzenet Magyar Péter követőinek
Elég valószínűnek látszik, hogy a Magyar Péterrel azonosulók számára a morális logika nem létezik.
Magyarország mentheti meg az európai autóipart
Az Európai Unió alapvető érdeke a versenyképes Kínával való sokoldalú együttműködés.
Szemben az erőszakkal
Gyertek, gyertek velünk, jöjjön mindenki június elsején, mert ha valamikor, hát most nem pusztán a kormány mellett kell kiállnunk – nem mintha az nem lenne fontos és életbevágó –, hanem az életünk mellett.