Brenner János 1957-ben már nem érhette meg a karácsonyt és december 27-én esedékes 26. születésnapját. A 39 éves Gulyás Lajos levéli református lelkipásztor sem az új esztendőt – őt 1957. december 31-én akasztották fel Győrben a kádári vérbíróság halálos ítélete alapján.
Mi volt a két pap halálos bűne? Miért rajtuk akart példát statuálni az egyházüldöző kommunista rémuralom? Nyilván azért, mert kivételes személyiségek voltak, Istennek rendületlen hitű, hajlíthatatlan gerincű szolgái. És közösségük igazi lelki vezetői, példaképei, akiket tiszteltek és követtek a helybeliek. Brenner Jánosról feljegyezték, hogy volt egy bizonyos kisugárzása, ami vonzotta az embereket.
Az volt a fő bűne, hogy szerették a fiatalok és az öregek egyaránt, s nem tudott úgy elmenni egy ember mellett sem, hogy akár csak két jó szót ne szólt volna hozzá. Minden percben tanúságot tett a hitéről, nagyon sok embert nyert meg a hitnek, az egyháznak.
A kommunista hatóságok szemében szálka volt a népszerű fiatal káplán, el is akarták távolítani a határ menti szolgálati helyéről, de ő maradt. Késő ősszel már megpróbálták országúti balesetnek álcázva megölni, de akkor még megmenekült. Megértette a gyilkos szándékot, mégis kitartott, meg sem fordult a fejében, hogy átszökjön Ausztriába.
Brenner János politikai tevékenységet nem végzett, míg a felvidéki Kisújfalun született Gulyás Lajos református lelkész Magyarország német megszállása után részt vett a fegyveres ellenállásban és az embermentő szolgálatban.
1945-től a kisgazdapárt tagjaként politizált, majd 1948-ban püspöke áthelyezte a nyugati határ mellett levő Levél községbe, ahol segédlelkészként azt a feladatot kapta, hogy a csehszlovák–magyar lakosságcsere következtében, illetve Erdélyből odakerült református családokat önálló gyülekezetté szervezze, amelynek 1949 tavaszán lett a megválasztott lelkésze.
Az 1956. október 26-i mosonmagyaróvári kommunista sortűzről értesülvén azonnal odasietett, és igyekezett lecsillapítani a joggal feldühödött tömeget, saját kezűleg mentett meg a népharag elől egy ÁVH-s határőrtisztet. Részt vett a levéli nemzeti tanács megalakításában, felvetette a kapcsolatot a környező falvakban létrejött forradalmi szervekkel, Hegyeshalomban nyugati újságírókkal is beszélt.
A szabadságharc leverését követően sokakat segített átszökni Ausztriába, de ő maga – bár többen kérték – nem menekült el, azt mondta feleségének: „Magyar ember nem hagyja el a hazáját. Még a bitófa alá is vasalt nadrággal megyek!” 1957. február 5-én tartóztatták le, amikor családjával éppen a 39. születésnapját ünnepelték, három kislányát akkor látta utoljára. A Nagy Imre-per vidéki főpróbájának számító győri perben az „egyházi reakciós” szerepét őrá osztották. A Földes Gábor és társai elleni koncepciós perrel a kádári megtorló gépezet bizonyítani akarta, hogy az „ellenforradalom” valóban országos volt, és a vidéki embereket mindenképpen meg akarták félemlíteni.
Tertullianus egyházatya így intette a III. század elején a keresztény vértanúkat: „Senki nem tud kiállni az emberek ügyéért, aki Isten ügyében kiállni habozik.”
Amit végképp nem tudott sem eltűrni, sem megtorlatlanul hagyni a bitang banda – Kádár, Apró, Biszku, Marosán, Münnich és bűntársaik –, hogy Brenner János és Gulyás Lajos bátran kiálltak Isten ügyében és az emberek ügyéért is.
Tanúk voltak mindhalálig, így lettek vértanúk. A kegyetlen diktatúra hiába akarta elhallgattatni és agyonhallgatni őket, mert hitvalló, önfeláldozó, példamutató személyiségük egyre tisztábban és fényesebben áll előttünk.
A régi és új kommunista áfium ellen való orvosságul a halálra vert-késelt katolikus pap és a bitófán kivégzett református lelkipásztor élete és mártírhalála hatvanöt év távlatából ugyanazt üzeni nekünk, mai keresztény/keresztyén magyaroknak, amit Jézus Krisztus kétezer éve nyilatkozott ki a szmirnai gyülekezetnek: „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.”
