Az ukrajnai konfliktus óta az Egyesült Államok és a NATO összekapcsolta Oroszországgal Kínát, amely pedig nem játszott szerepet az invázióban. 2022 októberére a Biden-kormány nyilvánosságra hozott egy hidegháborús stratégiát a kínai és orosz fenyegetések kezelésére. Ennek folyamán a történeti valóságot a talpáról a fejére állították. Ellsberg könyve, a Végítéletgép tanúsága szerint a szerző erről a történeti valóságról egy szigorúan titkos dokumentum olvasásakor értesült, amely Kennedy elnöknek a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnökéhez intézett egyik kérdésére épült: „Ha az önök tervét az általános (értsd: nukleáris) háborúra a terveknek megfelelően hajtják végre, akkor ez hány embert ölne meg a Szovjetunióban és Kínában?” A végösszeg 275 és 325 millió fő között alakult. Az amerikai nukleáris terv Kína és a Szovjetunió mint életképes társadalmak elpusztítását célozta.
2016-ban az amerikai Nemzetbiztonsági Levéltár 1956-ig visszamenőleg nyilvánosságra hozta az amerikai nukleáris célpontok titkosítás alól feloldott listáját, amely ezer helyszínre terjedt ki Kelet-Európában, Oroszországban, Kínában és Észak-Koreában. Kelet-Európában durván százmillió halottal számoltak a Varsói Szerződés katonai támaszpontjait és légvédelmét ért közvetlen csapások, illetve az atomcsapadék nyomán. Utóbbi miatt további százmillióval Nyugat-Európában, és ismét csak százmillióval a Szovjetunió, illetve Kína környékén lévő semleges országokban, így Finnországban, Svédországban, Ausztriában, Afganisztánban, Indiában és Japánban. A halottak összlétszáma durván mintegy hatszázmillió főt tenne ki – ez a holokausztáldozatok százszorosának felel meg.
Mint Ellsberg felfedte, egy meglepetésszerű szovjet nukleáris támadás elhárítása, illetve egy ilyenre adott válasz soha nem volt az amerikai nukleáris tervek és előkészületek egyetlen vagy fő célja. A fő cél annak a kárnak a mérséklése volt, amely a Szovjetuniót vagy Oroszországot ért első csapás utáni ellencsapás révén érheti az Egyesült Államokat. A nukleáris tervezők módszeresen figyelmen kívül hagyják az úgynevezett nukleáris tél és éhínség pusztító hatását, noha ezek a korai 1980-as évek óta ismertek. Ha a termonukleáris háborúra vonatkozó amerikai terveket végrehajtják, akkor az az égő városok százaiban tomboló heves tűzvészek révén füstöt és kormot bocsátana fel a sztratoszférába, ahonnan nem ürülne ki esőzés révén, hanem egy évtizedig vagy tovább is ott maradna. Beborítaná a Földet, és visszatartaná a napfény legnagyobb részét. Az utolsó jégkorszak szintjére mérsékelné a Föld hőmérsékletét, világszerte elpusztítana minden terményt, ezáltal csaknem egyetemes éhínséget idézve elő egy-két éven belül.
Késletetett végítélet című emlékirataiban (2008) John Rubel egykori amerikai védelmiminiszter-helyettes felidézi az első magas szintű tanácskozást, amelyen 1960 tavaszán felvázoltak egy ilyen forgatókönyvet. Ez bemutatta, hogyan pusztulna el a szovjet népesség fele pusztán a radioaktív atomcsapadéktól, valamint az akkor hatszázmillió kínai fele is. Ez elborzasztotta Rubelt, aki német zsidó származású volt. Az 1942. januári wannsee-i konferencia jutott az eszébe, amelyen főként SS-hivatalnokok – köztük Adolf Eichmann – programot fogadtak el az utolsó zsidó kiirtására is, akit csak fellelnek Európában, mégpedig a tömeges megsemmisítés technológiailag hatékony módszereinek alkalmazásával.
A nukleáris készültség nem olcsó mulatság. Az amerikai nukleáris erők 2021–30-as előrevetített költsége 634 milliárd dollárt tesz ki. Ennek kétharmada a védelmi minisztériumnál, a Pentagonnál jelentkezik, ahol óriási kiadásokat jelentenek a ballisztikus rakétákkal felszerelt tengeralattjárók és az interkontinentális ballisztikus rakéták (ICBM-ek). Az Energiaügyi Minisztériumot a nukleáris fegyvereket fejlesztő laboratóriumok és a támogatótevékenységek költsége terheli. Mindezeknek a kiadásoknak a fő haszonélvezői az új nukleáris célba juttató eszközök vezető beszállítói, illetve a nemzeti atomfegyver-arzenál működtetői. A globális beszállítók és működtetők szűk körű oligopóliuma, a Big Defense aratja le a profitokat. A Northrop Grumman harminckét államra vonatkozóan megnevezte új ICBM-programja fő beszállítóit. A tizenkét legnagyobb alvállalkozó között szerepel néhány Amerika legkimagaslóbb védelmi ipari vállalatai közül, így a Lockheed Martin, a General Dynamics, az L3Harris, az Aerojet Rocketdyne, a Honeywell, a Bechtel, valamint az RTX (Raytheon) légijármű-üzletága.
2012 és 2020 között a Big Defense konglomerátumai több mint 119 millió dollárt költöttek politikai kampányok támogatására, így egyedül 2020-ban 380 lobbista alkalmazására. A pénz kétharmada átment a forgóajtón, vagyis a washingtoni kongresszus, a Pentagon és az Energiaügyi Minisztérium vezető pozícióinak betöltői a nukleáris fegyvereket gyártó beszállítók ügyvezetői vagy igazgatósági tagjai lettek, illetve fordítva. Az amerikai védelmi miniszterek jellemzően vezető nukleárisfegyver-gyártók lobbistái vagy igazgatósági tagjai voltak, mielőtt a Pentagonban landoltak volna, köztük James Mattis (a General Dynamicsnál), Mark Esper és Lloyd Austin is (utóbbi kettő a Raytheonnál). Ezenfelül a Big Defense dollármilliókat költ agytrösztök támogatásra, hogy azok „független elemzéseket” készítsenek a nukleáris fegyverekről. Cserébe az agytrösztök – az őket etető kezet nyaldosva – Oroszország közelkülföldjében (létező orosz kifejezés!) és Ázsiában sürgetik a nukleáris befektetések növelését az amerikai–brit–ausztrál háromoldalú biztonsági szerződés, az AUKUS keretében.
Hol tartunk tehát ma? A végítéletgép-terv mai megfelelője Oroszországgal, Kínával, Észak-Koreával, Iránnal, Szíriával, valamint a nem állami szereplők tömegpusztító fegyverekkel elkövetett támadásaival szemben irányul. A Pentagon és az amerikai hírszerzés ugyanakkor még Oroszország és egyre inkább Kína vonatkozásában is úgy véli: az Egyesült Államok ellen a legnagyobb valószínűség szerint nem hajtanak végre lefegyverző első csapást. Ugyanakkor akárcsak hat évtizeddel ezelőtt, az ilyen értékelések észleléseknek vannak alávetve, amelyek viszont az 1960-as évek óta számos téves riasztáshoz vezettek. Ahogy az úgynevezett végítélet órája mutatja (https://thebulletin.org/doomsday-clock/#nav_menu), a második világháború óta ma a legnagyobb, az ember által előidézett globális katasztrófa valószínűsége. A végítéletgép lebontása az Egyesült Államokban és más nukleáris államokban az egyetlen járható útja a tartós béke biztosításának, valamint bolygónk túlélésének.
