Üldögélek a belengetett homokviharra várva. Levél nem rezdül. Jellemző. Az egészre. Azon gondolkodom közben, hogy mikor lett ez ilyen. Ez az egész kapitalizmus vagy mi. A maga komplexitásában. Nem vagyok komcsi, vadhajtásaim is lenyesegetve, még mielőtt valaki eltévedne, és ezzel ezt a vonalat szépen le is zárhatjuk. A témánál maradva, a pillanat nem tetten érhető, minden folyamatosan változik, hogy aztán egyszer csak benne legyünk valaminek a kellős közepében.
Szóval hogy mikor lett majdnem minden ennyire szánalmas és pitiáner. Az internetes médiára utaltam az elején, jelesül arra, hogy kettővel több kattintásért mindenki (tisztelet a kivételnek) áruba bocsátaná a saját édesanyját is. Persze nyilván ki lehet építeni a védekezés védőbástyáit is. Magam a Kádár-rendszer másik oldaláról jövök, nekem könnyű. Kifinomultak az érzékszerveim, akár a macskáé. Ha tehát pusztító homokviharról olvasok, valamint sarkvidéki hidegről, ami majd végigsöpör a hazán, és kő kövön nem marad a nyomában, sóhajtok egyet, előveszem a fürdőgatyámat és leballagok a kertbe, felkészülni a télre, mert az valószínűleg lesz. Mert tudom, hogy nem osztogatnak, hanem fosztogatnak, és nem Moszkvában, hanem Péterváron.
De arra azért nem voltam felkészülve, hogy ezt a tudást elő kell majd rángatnom újra a naftalinból. Néha azért elragad a kíváncsiság, és ha egy címben halálpontosan az ellenkezőjét látom a kedvenc csapatom kapcsán a meccs lefújása után egy órával, mint amit a saját szememmel, akkor azért rámegyek az anyagra, csak hogy megtudjam, melyik másik moziban ült a kolléga. Ám ha az oldal tetején az virít, hogy szenzáció, exkluzív, itt a csodafegyver és mindjárt vége a háborúnak, érintetlenül hagyom a felületet, újabb sóhaj, és bespejzolok még némi kutyakaját, mert érzem, hogy hosszú távra kell berendezkednem.
Nem vagyok már jó szándékú naiv sem, és az előjelek sorjáztak és sokasodtak. Mármint az emberarcú kapitalizmussal kapcsolatban. Plusz még a saját bőr mint tapasztalati felület. Hogy a bank földönfutóvá tesz. Hogy az olaj- és a gyógyszeripar gyilkos. Hogy a mezőgazdaság-ipar mérgez. Hogy a multik átvernek, harácsolnak és talicskával tologatják a lóvét kifelé. Hogy a hálózatok nem polipok, hanem pókok, és beszövik a kormányokat. Hogy a reklámok hazudnak. Hogy fogyassz és dobd el. Hogy ezért pszichológusok hada dolgozik a háttérben, bár a módszerek kifinomultabbak, mint a szovjet pszichiátriában, hiszen már nem kell durvulni, a tömegek önként és dalolva masíroznak bele a progresszióba.
