A Seuso-ügy ugyanis szinte egyidős a rendszerváltással. Minden kormány tett erőfeszítéseket a késő római kori műkincsek visszaszerzéséért, ám eddig egy sem járt sikerrel.
Első szabadon választott kormányunk 1991-ben jelentette be a magyar állam igényét – Horvátország és Libanon mellett – a kollekció legismertebb darabjaira, 14 ezüstedényre és egy bronzüstre, amelyeken egy brit műgyűjtő, Lord Northampton befektetési társasága kívánt túladni a nyolcvanas évek közepén. A Northampton birtokába került gyűjtemény a műkincspiacon eladhatatlanná vált, miután kiderült, a műtárgyak libanoni eredetigazolása hamis. Libanon visszakozott, ám 1993-ban New Yorkban a magyar (és a horvát) állam igényét is elutasította a Seuso-ügyet tárgyaló bíróság.
Pedig már akkor volt több bizonyítékunk arra, hogy a műkincsek Magyarországról származnak. S nem csupán az, hogy a kollekció legismertebb táljára a Balaton latin neve, a Pelso került. Bár a bíróság a perre készülésre olyan rövid időt szabott, ami csak a New York-i helyszínelők krimisorozatában tűnhet elegendőnek, magyar régészek már akkor találtak olyan moszatfoszlányokat, földdarabkákat több műtárgyon, amelyek kétséget kizáróan Magyarországról származnak.
Ráadásul a Nemzeti Múzeumban őriznek egy olyan ezüst négylábú állványt, úgynevezett quadripust, ami szemlátomást is a Seuso-kollekció része. Utóbbi 1878-ban került elő Polgárdi területén. Épp ott, ahol tanúvallomások (és a talajminta-vizsgálatok) szerint egy kiskatona, Sümegh József találta meg társaival a hetvenes években a kincseket.
Színezüst késő római műtárgyak: világszinten is régészeti ritkaságnak számítanak, amelyeknek nem csak az eszmei értékük óriási. Sümegh és három társa gyanús körülmények között meghalt. Feltehetően azok a kapzsi emberek végeztek velük, akik a tárgyakat külföldre csempészték. Ám gyanúsítgatások helyett bízzuk e rejtély megoldását a Nemzeti Nyomozó Irodára, amely 2012 óta újra vizsgálódik Sümegh halála ügyében. Bizonyítékaink mindenesetre már 1993-ban voltak arra nézvést, honnan származik a Seuso-kincs, csak Sümegh Józsefünk nem volt.
A kulturális tárcánál 1997-ben külön államtitkárság alakult a Seuso-ügyre, ám azt 2006-ban felszámolták. Szabadbattyánban 1993 és 2006 között feltártak egy késő római palotát, amelynek tulajdonosát a régészek gazdag főúrként azonosították, akinek a neve: Seuso. Az oszlopcsarnokos palota képét a Seuso-tál, a műkincsgyűjtemény legismertebb darabja is őrzi, ennyit tudhatunk: az ásatás dokumentációját azon nyomban titkosították.
A magyar állam még akkor sem mondott le követeléséről, amikor 2012-ben Zelnik József műgyűjtő ezt javasolta annak fejében, hogy megvásárolja a Seuso-kincseket. Jól tette. Az a brit testvérpár ugyanis, amelyik a gyűjtemény hét darabját átadta Magyarországnak 15 millió euró fejében (eddigi költségeinek kompenzációjaként), az igazságot jobban szereti a pénznél.
A Seuso-kincseket mai áron számolva százmillió euróért árulta Lord Northampton.
