De tulajdonképpen mi is hozta ki sodrából a jegybankelnököt? Az, hogy az általa vezetett intézmény működését az Állami Számvevőszéknek volt mersze ellenőrizni. Tavaly decemberben ennek következtében a munkatársai ahelyett, hogy karácsonyra készültek volna, a felvetődött aggályokat próbálták tisztázni. Ez nem sikerült, így nem tudtak magyarázatot adni arra, hogy 2008 és 2010 között a jegybank milyen jogalap mentén szolgáltatott ki adatokat a Nemzetközi Valutaalapnak hét, Magyarországon működő bankról. Ezzel a lépéssel egyébként – azon túlmenően, hogy törvényt sértettek – pénzügyi szempontból kiszolgáltatták hazánkat a világszervezetnek, hiszen az információk alkalmasak arra, hogy egy ország ellen spekulációs támadás indulhasson.
Ezt maga Simor András sem tagadta. Ettől függetlenül szerinte rendben volt az, hogy a független magyar jegybank a washingtoni székhelyű szervezet fiókjaként viselkedett, és szervilis módon végrehajtotta annak utasításait. Sőt, mint ahogy mondta, a vitatott lépések az ország érdekeit szolgálták. De hogy ez mit is fed tulajdonképpen, azzal kapcsolatban már meglehetősen sántít az MNB-elnök érvelése. Szerinte ugyanis – miután a valutaalap meghitelezte az államcsődtől már csak két hétre álló országot – meg kellett bizonyosodnia a bekért adatok alapján arról, hogy ez a pénz nem megy ki hazánkból a bankok révén.
Csakhogy az IMF pénzéből az OTP mellett még az MFB és az FHB részesült. Akkor miért is kellett hat másik pénzintézet helyzetéről is tájékoztatni a valutaalapot? A fenti kérdés megválaszolatlan maradt, mint ahogy az is, hogy ki döntött az adatok beküldéséről. Simor ugyanis nem vállalta a felelősséget a mutatványért, egyedi utasítás kiadására – mondta – nem volt szükség. Az MNB tehát önjáró módon, mindenféle vezetői határozat nélkül intézkedett, ami már önmagában is elképesztő.
De ami még ennél is súlyosabb, négy évvel a történések kezdete után, amikor a számvevők rávilágítottak a problémákra, a jegybanknál megpróbálták elkendőzni a mulasztásokat. Utólagosan bekérték az érintett nagybankoktól az engedélyeket, ami, akárhogy is nézzük, védhetetlen. Simor szerint nem az. Szerinte csak a postával foglalkozó dolgozójuk felejtette el a bankokkal aláíratni 2008-ban a papírokat. És ennek utólagos pótlása történt meg tavaly karácsonyra sebtében. De ki hiszi ezt el neki? És egyáltalán hogyan lehetséges, hogy mindvégig senki sem fedezte fel a hiányosságot?
Az biztos, hogy a számvevők alaposan felbolygatták Simor András utolsó napjait a jegybanknál. Érthető is, hogy ez dühíti őt, aki mandátumának idején mindvégig kínosan ügyelt feddhetetlenségének látszatára, a függetlenségre hivatkozva pedig minden kísérletet visszavert, amelynek célja az MNB elszámoltatása lett volna. Most pedig távozása előtt kénytelen volt beismerni, hogy mulasztott. Azt, hogy olyan gyorsan igyekeztek megfelelni, hogy elfelejtkeztek a jogi kötelezettségekről. A központi bank vezére a képviselők előtt próbálta elbagatellizálni az ügyet, de ő is tudta, hogy ennél lényegesen nagyobb súlya van a történteknek. Hiszen nemcsak néhány aláírás hiányáról, hanem az általa vezetett jegybank egész szellemiségéről van szó. Amellyel pénzben mérhető károkat lehet okozni egy országnak.
Nagy Vajda Zsuzsa
