A jobboldal győzelemsorozata azóta is tart. Aki tehát most azzal akarja elvenni a jobboldal kedvét az újabb győzelemtől, hogy fanyalogva az alacsony részvételi arányról beszél, az vagy nem látja, vagy nem akarja látni a tendenciát. Az a magas részvételi arány ugyanis, amelyet most a baloldali fórumok annyira hiányolnak, megtörtént akkor, amikor veszélyben volt az ország: 2006 őszén. A szabad Magyarországon ugyanis éppen akkor volt a legmagasabb az önkormányzati választásokon a részvételi arány (53,1 százalék), amikor sok felháborodott jobboldali és számos kiábrándult baloldali szavazó egyaránt le akarta váltani a Gyurcsány-kormányt! Ez már csak 2010-ben sikerülhetett. A szavazási kedv 2010 őszén logikusan azért esett vissza jelentősen (6,5 százalékkal), mert mindenki számára tökéletesen nyilvánvalóvá vált, hogy ebben az országban ez a baloldal semmiképpen sem esélyes a nyerésre. Ez a tendencia folytatódott vasárnap, s ez a valószínűsíthető oka annak, hogy bár győzött a jobboldal, a részvételi arány ismét visszaesett, de most már csak 2,3 százalékkal.
Nem a közöny mérsékelte tehát a választói aktivitást, mint azt az újból súlyos vereséget szenvedett baloldal sugallja, hanem mert az emberek többsége biztos a jobboldali kormányzás stabilitásában. A jobboldal kampányában az egyik legfontosabb elem (Orbán Viktor országjárása során nem véletlenül hangoztatta ezt annyiszor) éppen ezért az óvás volt a kényelemszeretettől, attól, hogy soha semmiben ne legyünk biztosak addig, amíg a győzelem nincs a birtokunkban. A politikus érthetően a kockázattól óv, az újságíró-értelmiségi azonban a néplélek felől is látja az irányulásokat, a viselkedésmódok változását. Ahogy arról is tudnunk kell, hogy a választói józanság sokszor azt diktálja, ha csak egy mód van rá, ne ellenzéki legyen az adott helységben a polgármester. Abban a két sorban, hogy Kossuth „ha még egyszer azt üzeni, mindnyájunknak el kell menni”, több van a magyar lelkiségből, mint öt vaskos tanulmánykötetben. Képzeljük csak el, hogy valami csoda folytán idén tavasszal a baloldal jutott volna kormányra! Akkor aztán „mindnyájan elmegyünk”, s nem 44,3 százalékos lett volna a részvétel, hanem mint 2006-ban, ugyanúgy megugrott volna jóval az 50 százalék fölé.
Tehát mi most már egy unalmas országban élünk? Ezt azért nem mondhatjuk. Vajon túlzott idealizmus-e azt kívánni, hogy most már a kormánynak, megerősödve az önkormányzati választások eredményével, még inkább arra kell koncentrálnia, hogy a legutolsó falu legszélső házában is érezni lehessen a pozitív változásokat? Nevezhetjük ezt az igényt akárhogyan: a jobboldal, ha négy év múlva újra nyerni akar, ennél a célnál nem adhatja alább.
