A találékony

Szlovákia hazánkhoz hasonlóan ugyanis különadókkal és az ittenihez fogható nyugdíjintézkedésekkel teremti elő a hiányzó bevételeket ahhoz, hogy az ország költségvetése ne billenjen meg. Ez súlyos fizetnivalót jelent odaát a bankoknak, a telekommunikációs szektornak és az energiavállalatoknak, vagyis nagyjából ugyanannak a multinacionális körnek, amely nálunk is veszteségeket szenvedett el.

A Magyarországon nagyobb közteherviselésre felszólított nemzetközi hátterű társaságok nyilván tisztában voltak azzal, hogy az állami kassza nemcsak Budapesten, hanem számos országban néz szembe komoly egyensúlytalanságokkal. Ha pedig az Európai Unió egyik tagja ezeket a problémákat oly módon orvosolja, hogy többletterheket hárít a jellemzően külföldi cégek által lefedett szektorokra, akkor ez a példa ragadós lehet. Ezért tiltakoztak olyan hevesen a magyar lépések ellen, ezért került be egy kis, korábban alig ismert ország a nemzetközi híradások középpontjába. Utólag látjuk, az aggodalmuk nem volt alaptalan, az újszerű megoldásokra máshol is van igény. Egy roppant nehéz világgazdasági helyzetben nem lehet elvárni a lakosságtól, hogy az eddigi rendszer – korábban is ismert, ám akkor még kezelhetőnek vélt – hibáinak következményét kizárólagosan viselje.

Az emberek és a politika joggal tart igényt arra, hogy a terheket megosszák. A nálunk már bevezetett és Szlovákiában is kilátásba helyezett intézkedések mellett az szól, hogy például a bankok a régióban az átlagosnál lényegesen magasabb haszonra tettek szert. És mára az is egyértelművé vált, hogy a nyugdíjrendszer nem tartható fenn, ha a járulékok egy részét az állam átutalja a magánpénztáraknak, így ugyanis hatalmas lyuk keletkezik a kasszában, és az államnak adósságból kell fizetnie az idősek járadékát.

A magyar kormány úttörő módon felismerte, hogy új szemléletre van szükség, és le kell bontani azokat a korlátokat, amelyek az ésszerű megoldásokat gátolják. Sőt mi több, a hazai kabinet – amely sok esetben a sürgősség miatt elhamarkodottan vezette be az unortodox intézkedéseket – mára már eljutott odáig, hogy gesztusokat tesz a sértett körnek, partnerségben gondolkodik a multinacionális cégekkel, illetve javítja a hazai vállalkozók működési környezetét. Vagyis a tűzoltás után már az újjáépítés akciótervének vázlatait is letette az asztalra. Egy nagy veszély azonban fenyegeti abban, hogy a terv sikeres legyen. És ez a kockázat nem kívülről származhat, a sok külföldi kritikát ugyanis higgadtsággal és összetartással ki lehet védeni, el lehet érni, hogy olyan kompromisszumok szülessenek, amelyeket egyik fél sem érez méltánytalannak. Minden eddigi erőfeszítés akkor válhat fölöslegessé, ha az elmúlt húsz évet nem sikerül lezárni. Azt a korszakot, amikor az állami vagyont megcsapolók, ügyeskedők, feketén dolgozók, kenőpénzt használók és másokat kijátszók érvényesülnek.

A lehetőség adott. A nagy ellenállás, illetve újabban más országok példája – van, ahonnan még csak diszkrét vállveregetés és érdeklődés tapasztalható, máshol pedig konkrét bejelentéseket látunk – azt mutatja, hogy fontos dolgok történnek. Robert Fico szlovák kormányfő programját részletesen megismerve és más országok szorult gazdasági helyzetét, két számjegyű költségvetési hiányát látva pedig idővel még előállhat az a helyzet is, hogy az unortodox politika elfogadottá válik, és annak kidolgozójára nem ujjal mutogatnak, hanem elismerik jó értelemben vett találékonyságát.