S mivel jobb életet nem tudnak ígérni, pontosabban a legutoljára kormányzással töltött nyolc év után ez aligha lenne hiteles, máshonnan támadnak. Külföldről, amely valahol érthető is, hiszen az euroatlanti világban a demokrácia féltésével, a lopakodó diktatúra rémének felvillantásával mindig össze lehet trombitálni néhány befolyásos aggodalmaskodót. S ha netán nem lenne elég meggyőző ez az aggodalmaskodás, akkor elő lehet jönni az antiszemitizmus erősödésének vizionálásával. Nincs kockázat, hiszen e kártya kijátszása eddig mindig bejött. Nem meglepő tehát, hogy a baloldal éppen külföldön kezdte meg a kampányát. Mint ahogy az sem, hogy a jelenlegi hatalom lejáratására éppen az alkotmány módosítását találta a legmegfelelőbbnek. Soha nem tartotta ugyanis igazán fontosnak a nemzeti szuverenitás kérdését. Ez nem nagyon zavarja a jogállamiság védelme érdekében krokodilkönnyeket hullatókat sem. Legalábbis akkor, ha nem róluk van szó, hanem olyanokról, akiket erőből le lehet nyomni, ki lehet oktatni, természetesen mi más, mint a mindenek felett álló liberális demokrácia nevében.
Bármennyire is szeretnénk, Magyarországon sem minden tökéletes. Mehetnének jobban is a dolgok. Hogy a témánál maradjunk, nem értem például, hogy a „kőbe vésett” alkotmányt miért kellett már negyedszer módosítani, komoly társadalmi problémának tartom a rasszista megnyilvánulások erősödését is, méltánytalannak, túlzónak és igazságtalannak tartom azonban annak a megkérdőjelezését is, hogy Magyarország ne lenne alkotmányos demokrácia. Azt pedig minden jó érzésű magyar nevében kikérem magunknak, hogy Magyarország ugyanúgy az instabilitás forrása lehet Európában, mint volt a múlt század 30-as éveinek végén. A Paul Shapiro, az amerikai Holocaust Memorial Museum igazgatója által az amerikai Helsinki Bizottság minapi meghallgatásán az igazság nevében vont párhuzam éppoly sértő, mint néha egyes honfitársaink elborult hőbörgése. S ezen az sem változtat, ha a tanúságtevőt félretájékoztatták. Egy népet vagy akár csak annak vezetőit ugyanis nem lehet félinformációk alapján azzal vádolni, hogy az igazságszolgáltatás tudatos meggyengítésével a náci tömeggyilkosságok felé tartó útra lépett. Olyan súlyos szavak ezek, amelyeket kétszer is meg kell gondolni, mielőtt kimondaná az ember. Arról nem is beszélve, hogy mint Christopher Smith republikánus honatya, az amerikai Helsinki Bizottság társelnöke is leszögezte, az amerikai kormány nincs ma abban a helyzetben, hogy Magyarországot a demokrácia megsértésével gyanúsíthassa. Gondoljunk csak a tíz éve kezdődött iraki agressziót alátámasztó állítólagos okokra, a CIA-börtönökre, Guantánamóra, a terrorizmus nevében kibővített megfigyelésre vagy a drónok civilek elleni alkalmazására. De jogszerűségből a ciprusi bankbetétek tervezett megvágása után az EU sem nagyon oktathat másokat.
A nemzetek szuverenitását az utóbbi időben többször is megsértették, ennek általános gyakorlattá tétele azonban nem erősíti az európai és általában véve a szövetségesi szolidaritást. A jelenleginél nagyobb türelemre, empátiára van szükség ahhoz, hogy ne csak ítélkezzünk, hanem előbb megismerjük, s megpróbáljuk megérteni a másikat. Ehhez joga van Magyarországnak is, amelynek ugyanakkor elemi érdeke, hogy legalább a szövetségeseivel megértesse törekvéseit. Az alaptalan vádaskodások, egymás folyamatos és kölcsönös félreértése csak a rossz érzéseket erősítheti, amelyekkel a globális válság közepette amúgy is tele van a padlás.
Stier Gábor