A NapiFeri után a Népszabadság online változatát nyitottam ki, ahol legfelül öles betűkkel ez a cím állt: „Magyar Nemzet: Még négy év”. Az írásban a Nol.hu tegnapi vezércikkünket ismertette, amely a választás éjszakájáról és a választási eredményekről szólt. A szerkesztők nagyon részletesen idéztek belőle, és az idézetekhez helyenként gúnyos megjegyzéseket fűztek. Például azt, mennyire unalmas már számukra, hogy Szerető Szabolcs kollégám most sem hagyta el a „menetrendszerű gyurcsányozást”.
Tulajdonképpen ez volt az a pillanat, amikor – az ismert képpel élve – odaértem a hídhoz és átmentem rajta. Ekkor tárulkozott föl előttem a maga valóságában az a reménytelen helyzet, amelybe a balliberális oldal beleküszködte magát. És amibe maga után rángatta a jobb sorsra érdemes szavazóit, szimpatizánsait. Ekkor vált világossá, miért fájt a balliberális értelmiségi holdudvart képviselő Népszabadságnak Szerető azon megjegyzése, hogy „ha megvan a kétharmad, akkor azt immár másodszor kínálta tálcán gyűlölt ellenségének a baloldal sírásója, a fékezhetetlen aktivitású őszödi szónok”. Azért, mert a mondat halálosan pontos, és azért, mert a túlmozgásos Gyurcsány Ferenc nem fog feladni semmit, nem fogja abbahagyni politikai pályafutását. A balliberális politika érdekein túli, sajátos szempontjainak megfelelően ott fog idétlenkedni a májusi európai parlamenti, majd az őszi önkormányzati választásoknál, és a legkülönbözőbb átlátszó trükkjeit fogja bevetni a következő négy év alatt, hogy – betartva a sajtótájékoztatón tett ígéretét – minél hamarabb megbuktassa az új kormányt. Az önmagukkal és egymással is tisztázatlan viszonyban lévő többi balliberális pártot folyamatosan lépéskényszerbe fogja hozni akcióival, mosolygásra és viszolygásra késztető mutatványaival. A pártoknak pedig nem lesz idejük mérlegelni, fontolóra venni a dolgokat. Hiszen hiába kívánják a pokolba és szakadnának el NapiGyurcsányFeritől, elnökeiken, Bajnai Gordonon, Mesterházy Attilán, Fodor Gáboron keresztül – akik mind részesei voltak a Gyurcsány-adminisztrációnak –, lehetetlen tőle megszabadulni. A saját vezetőik súlyos öröksége miatt óriási vereséget szenvedő balliberális pártoknak, illetve a végtelenül csalódott és kiábrándult tagoknak és szimpatizánsoknak a következő négy évben ezeknek az elkopott politikusoknak az arcát kell látniuk mindennap a parlamentben és a médiában. És nyilván ezek a közéletben folyamatosan kudarcot valló és elhasznált, a saját életük szempontjából mégis nyertes emberek lesznek azok is, akik elvezetik majd választóikat a 2018-as, következő országgyűlési választáshoz is. Amely alkalommal – ha ez így megy tovább – a levakarhatatlan Gyurcsány Ferenc nyilván ott fog izegni-mozogni köztük, hogy helyet küszködjön ki magának a következő parlamentben.
A kör tehát bezárult. Ahhoz, hogy ez a reménytelen helyzet megváltozzon, s hogy végre egy valódi baloldal álljon föl, ezeknek a pártoknak fájdalmas öncsonkításokat kellene végrehajtaniuk, amelyet a parlamentbe most bejutott politikusaikkal kellene kezdeniük. Különben még legalább nyolc évre konzerválják jelenlegi helyzetüket. Pedig a választóik már most úgy vannak velük, mint abban a pesti viccben, amelyben valaki megkérdezi a másiktól: Uram! Miért nem csináltatja meg a fogát? A válasz: Ezeknek?!
