Semmit sem sejtve haladtunk szombaton a fővárosi Örs vezér terén álló bútoráruház felé, hogy néhány, kizárólag ott kapható apróságot megvásároljunk. Az üzletközponthoz vezető kereszteződésben megdöbbentő látvány fogadott: dudáló, egymás mögött araszoló autók torlaszolták el a forgalmas utak találkozását. Akkor tudatosult bennünk, hogy a tengerentúlról Magyarországra is beszivárgott úgynevezett Black Friday, azaz Fekete péntek csúcsforgalmába csöppentünk bele akaratunk ellenére.
A Fekete pénteket a hatvanas évek közepe óta rendezik meg az Egyesült Államokban a hálaadás utáni első pénteken. A jelentős kedvezménnyel megvásárolható árucikkekért évről évre valóságos ostromot indítanak az újvilág egyes megvaduló polgárai, a roham nem ritkán ökölharccal végződik. Így történt idén is, a világhálón egymást érik a tengerentúli világhatalom államaiból érkező beszámolók, amelyek a divatáruosztályon hajat tépő nőkről, a szórakoztató elektronika részlegen egymást ököllel püfölő, rugdosó férfiakról szólnak. Az egyik jelenetben még egy kisgyermek kezéből is kikapnak egy dobozt, ami még akkor is gusztustalan, ha a gyermek édesanyjának hóna alatt már lapult kettő ugyanabból a termékből.
Pár éve Magyarországon is bevezették az üzletek a hatalmas leárazásokkal kecsegtető napot, amely nálunk mindjárt egy egész hétvégét foglal magába, így futhattunk bele magunk is a szombaton reggel nem szokványos külvárosi dugóba. Lehangoló tudósítások eddig legalább csak külföldről érkeztek, ám mi is gyorsan a Nyugat sarkára tapostunk: egy kaposvári hipermarketben félrelökve, a dobozokat embertársuk kezéből kitépve harcoltak a vásárlók az akciós lapostévékért. Szörnyű volt a tudósításokban látni, ahogy egy fiatal nő arcáról süt az elkeseredett düh, miközben folyamatosan sikoltozza: „De én fogtam meg előbb!\"
Adventus Domini latinul azt jelenti, az Úr eljövetele, az időszak a karácsony előtti négy hetet jelöli. E periódusnak az elcsendesedésről, lelkünk megnyugvásáról kellene szólnia, amikor lecsillapodunk, még haragosainkkal is megbékélünk, tiszta szívvel és elmével várjuk az Úr eljövetelének ünnepét. Ehhez képest az egyik kereskedelmi adón tavaly futó, „A karácsony a vásárlásról szól!\" gyomorforgató szlogent idén oly módon finomították, hogy a mondatba betoldottak egy „is\" szócskát. Sem így, sem úgy nem jó ilyen mottót hallgatni, mert bárhogyan csomagolják, a jelmondat azért csak a vásárlásra buzdít. Nem vagyok álszent, magam is meg fogom ajándékozni szeretteimet, de igyekszem megérezni, mi a feleségem szíve vágya, milyen kicsiny apróságnak örülnének rokonaim. Igyekszem kizárni az életemből a hirdetéseket, amelyek folyamatosan a vásárlásra ösztökélnek. Mindenkinek lehetősége nyílik arra, hogy függetlenítse magát a reklámoktól, szerencsére „felülről\" megkapjuk a függetlenedés lehetőségét.
Hámozzuk ki az értéket, hogy elérjünk ahhoz, ami valóban fontos, a szeretethez. „A szeretet nem szűnik meg soha\", ahogy Pál apostol fogalmazott a korinthusiakhoz írt első levelében, ám amennyiben nem vigyázunk, elveszhet az üzenete.
És mire eljő a karácsony, Jézus, a Megváltó születésének ünnepe, a lótás-futásban megkérgesedve, a készülődésben kiüresedve, holtfáradtan, üres zsebbel állunk a fenyőfa mellett, s már kedvünk sem lesz kibontani az ajándékot. Ha engedjük, hogy így legyen, csak a kereskedők dörzsölik majd a tenyerüket, akiket a pénztárcánk érdekel, nem a lelkivilágunk.
Ne hagyjuk, hogy így legyen, és elvegyék az örömünk!
