Hatalmas utat tett meg a Fiatal Demokraták Szövetsége az elmúlt huszonöt évben. Megjárták a politikai paletta több szegletét, a fiatal liberálisokból középkorú konzervatívokká változtak. Voltak fönt, és megtapasztalták a zuhanás fájdalmát is. Mindenesetre úgy tűnt, hogy valahogyan azért mégis hűek maradtak erkölcsi értékeikhez. Mára azonban olybá tűnik, hogy a szövetségből csak egy abroncs vagy egy ketrec maradt. Egy olyan szervezet váza, amely akkor is harci lázban ég, ha nincs ellenség, miközben nem ismer más taktikát, mint kizárólag az erőből politizálást. A szövetség egy kiüresedett keretté satnyult, az erkölcsi téziseket felváltotta az állami erőforrások mind szélesebb köréhez való hozzáférni akarás görcse. Ez az, ami összetartja őket. Hol vannak már azok az emberek, akik offshore-lovagot kiáltottak, és a börtönszocialisták üzelmeit kritizálták? A leplezetlen érdekérvényesítésen kívül aligha maradt kohéziós ereje az üzemszerűen működő szövetségnek. Lehet, hogy más országokban sem feltétlenül tisztább a közélet. Az egyes cégekre szabottan futószalagon kiírt közbeszerzéseket azonban nem lehet másként értelmezni, mintha jogszabályokból font partvissal söpörnénk ki a padlást.
Egy hatalom létjogosultsága akkor érkezik fordulóponthoz, amikor egyre több tagjáról derül ki, hogy a kormányzás helyét átveszi a korrupciós ügyletekben való részvétel vagy az ezekhez való kínos asszisztálás. Ebbe a hibába estek a szocialisták is, miután a második választást nyerték meg zsinórban, és úgy tűnik, ezzel a jelenséggel az egykori szövetség sem tud mit kezdeni: megroppantak az erkölcsi normák.
A héten tárgyalta például az Országgyűlés Rogán Antal vezette gazdasági bizottsága az LMP-nek azt a beadványát, amely a hazai közpénzek offshore-mentesítésére irányult. A törvénymódosítás értelmében a magyar állam nem üzletelhetne adóparadicsomban bejegyzett cégekkel az energiapiacon, nem árulhatna letelepedési államkötvényeket offshore hátterű cégekkel, és Andy Vajna üzletember sem lehetne kormánybiztos, miután számos olyan cég köthető hozzá, amely adóoptimalizálás céljából jöhetett létre. A bizottsági szavazásnak nem volt tétje, mert a törvénymódosításról szóló iromány arra irányult, hogy az Országgyűlés egyáltalán napirendre vehesse a javaslatokat. A szövetség jelen lévő képviselői mégsem támogatták, mondván, „külföldi érdekeket sért a javaslat, az amerikai cégek nagy része esne el állami megrendelésektől”. Az elképesztő indok mögött alighanem milliárdos érdekek is állhatnak, hiszen csak a letelepedési kötvények értékesítéséből szűk két év alatt 66 milliárd forintnyi haszon származott.
Pedig gazdasági szempontból sem kifizetődő, ha a becsületesebb mag szemet huny az egyre terebélyesedő korrupció felett. Ugyanez igaz a vezetőre is, aki – bár meggyőződésem, hogy személyesen nem érintett a mutyiban – a korrupció megtűrésével maga is cinkosává válik a törvénytelen haszonszerzésnek.
Sokan hasonlítják a Kádár-rendszerhez a mai közállapotokat, legalábbis ami a központi irányítást illeti. Nincs igazuk, mert bár a hátam közepére sem kívánom az átkos évtizedeit, akkor a támogatott és tiltott mellett legalább volt egy tűrt kategória is. A ketrecdemokráciában azonban ilyen nincs, a kérdés csak az, hogy valaki bent van-e, vagy kint.
Farkas István atya, alias Lupus, a kecskeméti piarista gimnázium szerzetese az érettségit követően egy egyszerű felszólító mondattal bocsátott minket utunkra: Fiúk, ne kurvuljatok el! Jobb tanácsot én sem adhattam volna. Nem is adok, amúgy is késő.
