A stadiont lefoglalták (pont úgy, ahogy annak idején Stadler Józsefét Akasztón), mert egy busás állami hitel garanciájaként szolgál, ezért a keményen dolgozó kisemberek végül gazdagabbak lesznek egy stadionnal. Előzetes társadalmi párbeszéd nélkül. A pilótajátékot űző Tarsoly Csaba és tettestársai rács mögé kerültek pár hétre, de az eddigi bírósági gyakorlatot és gyorsaságot elnézve gyaníthatóan nem a cellájukban fognak megöregedni.
Mi pedig szomorúan szembesülünk a ténnyel: a nyolc általánost végzett, büntetett előéletű Kulcsár Attila K&H „üzletágvezető” botránya óta eltelt 11 évben szinte semmi nem változott a brókervilágban. Néhány név kicserélődött, a téteket emelték, Kulcsár szabadon tekinget a világra Dunára néző otthonából, mert még elsőfokú (!) ítélet sem született ügyében. A két ügy közötti hasonlóság más szempontból is döbbenetes: a szükségszerűen bedőlő pilótajáték, az ügyfelek egy (kisebb) részének kapzsisága, a többség tájékozatlansága – és az elkerülhetetlen összefonódás a politika világával. Mindkét szélhámos a „bizalom” jeléül állandó parlamenti belépőt kapott fontos döntéshozóktól, mert oly sok dolguk akadt a felső vezetéssel, tehát még annyi idejük sem volt, hogy kivárják a napi belépővel járó tízperces ügyintézési időt.
Rosszindulatú megközelítésben pedig örökre követhetetlen maradt, pontosan kihez igyekeztek az úriemberek. A legsúlyosabb vétség, egyben az elmúlt évtized törvényhozási mulasztása tette lehetővé, hogy mindkét esetben közpénz kerülhetett csaló brókerházakhoz – legálisan és ellenőrizetlenül.
A Medgyessy-kabinet idején az Állami Autópálya-kezelő milliárdjai, most a külügyi és a földművelésügyi tárca, illetve hiteleken keresztül a Miniszterelnökség pénze jutott illetéktelen kezekbe. A csalók akkor és most is jócskán nyertek egérutat lebukásuk után, kimenekíthették vagyonukat, bizonyítékokat tüntethettek el, mi-előtt kattant volna csuklójukon a bilincs. Ma Kulcsár és Tarsoly is gyakorlatilag vagyontalan embernek számít, a befektetési házakra vonatkozó vadonatúj törvény értelmében tőlük már nincs mit elkobozni. A szigorítás és a büntethető személyek körének kibővítése azonban jogos, még akkor is, ha megkésett. Végre rendet kell tenni, mert a vadkeleti állapotok megtépázták a közbizalmat.
Épp ezért a Buda-Cash- és a Quaestor-ügyben kimondott minden egyes szónak különös jelentősége van. Két hét leforgása alatt nem lehet több, egymásnak homlokegyenest ellentmondó magyarázattal előállni a minisztériumok, egyes politikusok és a brókerház közötti kapcsolatról. A mai napig nem tudjuk pontosan, mikor és milyen indokkal adott utasítást a kormányfő az állami befektetések kivételére. Mi szükség volt a miniszterelnök és a Quaestor-vezér levelezésének átmeneti titokban tartására? Hogyan lehetséges hosszú évekig könyvelést hamisítani és fiktív kötvényeket kibocsátani a pénzügyi felügyelet orra előtt?
Miért nincsenek bilincsben a hamis elszámolásokat hitelesítő auditorok? A rendőrségnek vagy az ügyészségnek miért nem tűnt fel azonnal, hogy egy hat elemit végzett, börtönviselt személyre bízta állítólagos több százmilliárdos vagyonát a Quaestor vezetősége?
Ennyire együgyűnek nézik a keményen dolgozó kisembereket?
Sajnos, úgy tűnik, hogy igen.
