Égbekiáltó igazságtalanságokról szónokolnak már-már prófétai dühvel a leginkább általuk okozott nyomorúság vámszedői. Hatalmukat elveszítve hirtelen észreveszik a karácsonyi ételosztásra váró, kígyózó sort, egyetemet foglalnak, kultúrharcot és éhséglázadást provokálnának.
Olyan átalakításokba kezdett a második Orbán-kormány, amelyek eredménye – jó esetben – később válik láthatóvá, a döntés, a végrehajtás pillanatában leginkább a kemény érdekütközést, a megszokott életviszonyok elbizonytalanító átalakulását érzékeli a választó. A sok-sok, kellően el nem magyarázott történet, a saját tábort is zavarba ejtő ötletelés, az ellenzéknek dobált magas labdák mind azokat segítik, akik nem érdekeltek a kétharmad által kiépített rendszer konszolidációjában. A megörökölt ezernyi probléma szorításában előrearaszoló kormány bukására sokan lesnek itthon és külföldön, ki gazdasági érdeksérelem, ki ideológiai ellenszenv, leküzdhetetlen előítélet okán; ezen a terepen egy-egy rossz mozdulatért nagy árat kell fizetni.
Ehhez képest bő egy évvel a választások előtt a közvélemény-kutatások nem sok jóval kecsegtetik a kormányváltásra áhítozókat. A Nézőpont Intézet tegnap nyilvánosságra hozott felmérése szerint például a választókorú népesség 34 százaléka a Fidesz– KDNP, 25 százaléka a baloldal, 13 pedig a radikális ellenzék támogatója. Vannak cégek, ahol kisebb a kormánypártok előnye, de fordulatról egyetlen adatsor sem tudósít. Ráadásul a baloldali, liberális térfélen a Fideszénél nem nagyobb táboron egyre több párt osztozik. Az Együtt 2014 mozgalomnak sikerült valamennyit megszólítania a nagyszámú bizonytalan szavazóból, de a lendület kifulladt, a baloldalon továbbra is az MSZP a vezető erő, amely azonban önmagában ma sem váltópártja a Fidesznek. Ne legyen kétségünk: ahogy arra Mesterházy Attila pártelnök a múlt héten Amerikában is utalt, a végén létrejön a széles összefogás a szocialisták, a szponzorok által talán túl korán a színpadra lökött Bajnai Gordon és csatolt részei között. Egyelőre azonban ennek a szövetségnek sem a szervezeti, sem a tartalmi elemei nem látszanak – ami utóbbiakból felsejlik, az meg inkább taszíthatja a választókat –, így a társadalom sem érzékeli, hogy lenne itt egy hiteles, friss, többség- és főként kormányképes alternatíva. Ráadásul a 2010-ben a választók által hazavágott politikai tömb újabb és újabb maradványai próbálkoznak a visszatéréssel, ott van még a baloldal koloncaként Gyurcsány is, a két és fél évet elvesztegetett LMP tisztább politikai profiljának ára a parlamenti frakció elvesztése lehet, a Jobbik pedig szintén nem képes váltópárttá izmosodni.
A rezsicsökkentés közben a múlt héten a miniszterelnök brüszszeli és moszkvai látogatása, a médiaszabályozás körüli legfontosabb nemzetközi vizsgálat nyugvópontra jutása, az elhibázott kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer felszámolásáról szóló európai bírósági döntés (nem volt lopás) mind a konszolidációt szolgálta, a kormányt szorongató nyomást enyhítette. Ami persze így is roppant erős. Köhög a gazdaság motorja, az átalakítások miatt csikorog a gépezet, összeomlásról azonban csak álmodik az ellenzék. A mától Gyulán ülésező Fidesz–KDNP-frakciószövetség a következő parlamenti szezonnak is annak esélyével futhat neki, hogy nála marad a kezdeményezés. Elhúzódó kegyelmi állapot: a kormánypártok a választás előtt egy évvel valódi kihívó nélkül készülhetnek a kampányra.
Szerető Szabolcs
