Nincs ebben semmi meglepetés, az utóbbi huszonöt év igazi hullámvasúthoz hasonlított a két ország kapcsolatában, a mostani mély bizalmi válság csak azért különösen látványos, mert egy olyan öt-hat éves időszakot követ, amelyet a budapesti diplomáciai körökben sokatmondóan mézes éveknek is neveztek. A magyarellenes retorikát újraélesztő Victor Ponta baloldali miniszterelnök napra pontosan három évvel ezelőtti hatalomra kerülése hozta a negatív fordulatot, amelyen már Orbán Viktor és Traian Basescu államfő legendás barátsága sem segített. Nem a közeledést erősítette az sem, hogy anyaországi biztatásra olyan szervezetek kezdtek valós politikai súlyuknál nagyobb hangerővel megjelenni az erdélyi magyar közéletben, amelyekre nem volt nehéz rásütni a radikális bélyeget Bukarestből.
A jelenlegi, majdnem befagyottnak nevezhető államközi viszony alakulása szempontjából van azonban egy alapvető különbség az eddigi konfliktusos időszakokhoz képest. Éspedig az, hogy most nem fontos Romániának a kapcsolatok javítása. Míg korábban a NATO- vagy az uniós csatlakozás, esetleg más nemzetközi érdekszféra kielégítése érdekében Bukarest rendre a magyarokhoz való viszony javítására tett erőfeszítésekkel próbált jó pontokat szerezni különböző európai kancelláriáknál, addig jelenleg a feszült geopolitikai helyzetben felértékelődött Románia, illetve annak vezetése sokadrangú kérdésnek tartja a Magyarországgal fenntartott kapcsolat minőségét. És akkor még nem is szóltunk a magyar diplomácia értékmentesítéséről vagy az Orbán-kormány tragikus európai megítéléséről. El lehet azon vitatkozni, hogy igazságos-e az a brüsszeli, washingtoni hadjárat, amelyet a 2010-es megméretés után azonnal elindítottak – s tartósan folytattak – a kétharmados választói akarattal hatalomra jutott jobboldali kabinet ellen, de az azeri baltás gyilkos kiadatásával kezdődő, s az ukrajnai konfliktusban tanúsított kétértelmű magatartással folytatódó magyar diplomáciai mozgást észérvekkel nehéz megmagyarázni Európa kellős közepén. Elhitte volna valaki mondjuk két évvel ezelőtt, hogy Varsó jobban meg fogja érteni magát Bukaresttel, mint a magyar kormánnyal? Hogy Berlinben a lehető legnagyobb tisztelettel fogadják Klaus Johannist, Románia tavaly novemberben megválasztott szász származású államfőjét?
Most ott tartunk, hogy komoly román stratégák lazán összekötik a székely autonómiatörekvéseket Putyin Romániát destabilizálni kívánó állítólagos terveivel. Eduard Hellvig, a Román Hírszerző Szolgálat igazgatója kevéssel kinevezése előtt az orosz elnök trójai falovaként jellemezte a szerinte Moszkva befolyása alá került Magyarországot, amely veszélyt jelenthet az Európai Unióra. „A magyar–orosz mérgezett antant szorításában lévő Romániára hárul a legfontosabb szerep a térségben a demokrácia értékeinek megvédésében” – írta a belső elhárítás vezetője. Korábban is hallottunk már érdekes megállapításokat Bukarestből, a gond most csupán az, hogy ezekre a vélekedésekre komoly fogadókészség van az orosz expanziótól tartó Európában. Azaz a jelenlegi, fehér-feketében tálalt geopolitikai felállásban Brüsszelből s főleg Washingtonból nézve Románia a jó fiú, Magyarország pedig a rossz. Ideje ahhoz is hozzászokni, hogy ebben a nemzetközi környezetben gyakorlatilag lehetetlen eredményesen fellépni az erdélyi magyarok jogkövetelései érdekében.
