Bizonyos, hogy jól jön a nyugdíjasoknak a karácsony előtt megérkező tízezer forintos Erzsébet-utalvány. De mivel nem valószínű, hogy kikézbesítéséről a döntés fél órával az ajándékozási ötlet után született, nem ártott volna, ha a kormány előzetesen végiggondolja, hogyan jusson el az utalvány az érintettekhez.
Logisztikailag ez azért nem akkora feladat, hogy Kósa Lajostól kezdve Lázár Jánoson át Kövér Lászlóig mindenkinek mozgósítania kelljen intellektuális potenciálját. Persze fontos, hogy a magyar nyugdíjas szeme könnybe lábadjon attól, hogy megint gondoltak rá. És meg kell szoknia ezt az érzést, mert biztos lehet abban, hogy jövőre, a választás előtti évben ismét gondolnak rá, bár hogy lesz-e utalvány is, vagy csak rágondolás, még nem tudjuk.
A magyar kormányt felháborította a Magyar Posta 482 forintos ajánlata, amelyet a mohó cég a kézbesítésért nyugdíjasonként elképzelt magának. Megnéztem a postai díjtáblázatban: ha szabványméretű elsőbbségi postai levelet adok föl (145 forint) úgy, hogy kézbesítése mellé értéknyilvánítást is rendelek, az tízezer forintig 425, összesen 570 forint. Ezt azért nem mondanám lelkiismeretlen postai túlárazásnak, legföljebb azon lehet vitatkozni, a nyugdíjasonként 88 forinttal elég kedvezményt adott-e a megrendelőnek a posta.
A kormány szerint nem. Mert ideje van a spórolásnak, és ideje van a pénzszórásnak. Példának okáért a 3-as metróra pénzt szórni nem szabad, hiszen ott naponta csak milliók utaznak. Tarlós István mondhat, amit akar, a tömegközlekedés akut gondjainak megoldásában a késlekedés nem számít, ez nem vizes világbajnokság; ha az utasoknak nem tetszik a megállók közötti egyre gyakoribb leállás, menjenek helikopterrel. Akárhogy is, a hirtelen jött ötlet, miszerint majd a kormányhivatalnokok kikézbesítik az utalványokat, nem aratott nagy sikert. Sírtak-ríttak a dolgozók, hogy ők nem postások, félnek egyedül, ki tudja, jut-e minden közhivatalnok mellé biztonsági őr, nincs gyakorlatuk a kézbesítésben, különben is nemcsak a Zöldmáli lejtőn meg a Haris közben, hanem a Gubacsi úton meg a Dankó utcában is laknak nyugdíjasok, ki akarja magát karácsony előtt degeszre tömött postástáskával veszélybe sodorni. Egyszóval a renitens kormányhivatalnokok ahelyett, hogy mint szüleik azokra a régi kommunista szombatokra, azonnal igent mondtak volna, képesek voltak saját szakszervezetükhöz fordulni.
Akkor már elhangzott Kósa Lajostól, a Fidesz frakcióvezetőjétől, hogy debreceni polgármesteri tapasztalatai alapján bizton állítja: december 20-a után nincs már olyan sok hivatali munka. Vagyis azt a potom 2,7 millió utalványt kikézbesíteni nem nagy ügy. Ha ez igaz, éppenséggel nem vet jó fényt a járási és más közhivatalok munkaelosztására és létszámgazdálkodására. De még furcsább az, hogy semmi perc alatt fölülről így el lehet rendelni egy teljesen más jellegű munka elvégzését egy teljesen más célra kiképzett gárdának. Mert ha a hivatalok többségében (Debrecent leszámítva) mégis van munka, azt ki végzi el, amíg a címeket járják a közhivatalnokok? A postások?
Valami baj van a sorrenddel. A felháborodás egy fokán a Miniszterelnökség vezetője végül is egyeztetett a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók szakszervezetével, aminek nyomán a kormány visszalépett, s újabb ajánlatot kért a Magyar Postától. Fordítva nem lett volna jobb? Hogy előbb egyeztetnek, s csak utána döntenek?
Hírek szerint Kína egy kétmázsás, hatkerekű marsjárót készül eljuttatni a vörös bolygóra 2020 júliusában. Ha sikerül az Erzsébet-utalványt kézbesíteni a nyugdíjasoknak, meglehet, a kínai tudósok hozzánk fordulnak logisztikai tanácsért.
