A jelenséget számtalan definícióval próbálták értelmezni, abban azonban egyetértés mutatkozott, hogy a terrorizmus célja a kiszemelt közösség morális rendjének pusztítása. Nyugati, individualista társadalmak estén a halál, s szenvedés okozta félelem adja számukra a legbiztosabb fogást: a törvényszerűen egocentrikus emberek között ugyanis gyorsan terjed a hisztéria, rosszakaróink ilyenkor hátradőlve gyönyörködnek közösségeink szétesésében. Ehhez viszont nem elég keresztényeket lefejezni, bibliai helyszíneket pusztítani, vagy New York-i toronyházakhoz repülőgépet vezetni – kell a sajtó is, ami hírül adja a tragédiát, miközben alkalmazkodva a piaci körülményekhez és a fogyasztói igényekhez, törvényszerűen dramatizálja azt.
Hazánkban e jelenség különös láncszemmel, a felelőtlen, kizárólag négyéves ciklusokban gondolkodni képes politikus személyével egészül ki. Legalábbis erre következtethetünk a keddi, terrorfenyegetettséget tárgyaló nemzetbiztonsági bizottsági ülés, s az azt követő kisstílű, pártpolitikai adok-kapok láttán. A Fidesz a migráns tömegeket igyekszik összemosni a terrorizmussal, miközben (mások mellett) az LMP az iraki Kurdisztánba küldött magyar katonák miatt kiált farkast.
Pintér Sándor és Szél Bernadett nyilatkozatait tetézte a szocialista Molnár Zsolt. Szerinte nem elég, ha a bűnüldöző szervek készen állnak egy esetleges terrorcselekményre, de az egész lakosságot fel kell készíteni az ilyen helyzetekre. Sőt, azt is mondta, hogy úgy tűnik, mintha a költségvetés a nemzetbiztonsági területen „boldog békeidőt” idézne. Márpedig ha bármely parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke arról beszél a nagy nyilvánosság előtt, hogy nincs elég pénz a terrorizmus elleni küzdelemre, azzal saját maga okoz biztonságpolitikai kockázatot. Ez nem olyan adok-kapok, mint amilyen mondjuk az Altus- vagy a Hajdú-Bét-ügyben zajlik, itt konkrétan az ország biztonsága a tét!
Vagyis legkevésbé sem értelmezhetjük hétköznapi politikai műbalhénak az esetet.
Nemzetbiztonsági területen dolgozó politikusként az érintetteknek tudniuk kell, hogy közvetlen élmények hiányában a magyar lakosság a terrorizmust (szerencsére) csak közvetett módon ítélheti meg. Erre tárgyilagosan csak akkor képes, ha a jelenséget megmagyarázni hivatottak, mint a szakpolitikusok, szabadulni tudnak pártérdekeik fogságából. Az átlagos magyar politikus fejében viszont fordított logika érvényesül: büntetlenül állíthatunk bármit, hiszen (esetünkben) nincsenek elérhető információk.
Képviselőink legnagyobb bűne mégsem az, hogy szándékosan saját érdekükre használják a választópolgárok tudatlanságát. Hanem az, hogy közben tisztában vannak azzal is: kijelentéseikkel valós veszélyt generálnak. A biztonságpolitika ismeri az önmagát beteljesítő jóslat fogalmát – a probléma előrevetítésével a baj a terrorizmus estében be is következhet. A baszk gondolkodó, Joseba Zulaika Terrorizmus – Egy önmagát beteljesítő jóslat című könyvében a gyűlölet spiráljairól ír: szerinte a terrorizmussal kampányoló politikusok maguk gyártják ellenségeiket. Aki így tesz, arra a legenyhébb jelző az, hogy felelőtlen.
