Watergate-et szeretnének

Győr Ágnes

Győr Ágnes

2017. február 17., péntek 00:01, frissítve: péntek 00:13

Mit tudott Trump, és azt mióta tudta? – ezt a kérdést boncolgatja valamennyi meghatározó liberális lap és hírműsor most az Egyesült Államokban. A felbolydulás oka az elnök biztonságpolitikai tanácsadójának, Michael Flynn-nek a távozása, pontosabban az ő orosz kapcsolatai. No nem mintha bármi új kiderült volna róla, amit a kampány alatt már ne rágott volna le csontig a demokrata média, hiszen azt eddig is pontosan lehetett tudni, hogy a tanácsadó több ízben egyeztetett a washingtoni orosz nagykövettel. Úgy látszik, egy kis rágcsálni való húst mégis sikerült találni a szankciók ürügyén, ami viszont elég is volt ahhoz, hogy az elnök meghozza első áldozatát, és a rövid karrier csúfos véget érjen.

Flynn távozása nyomán a keleti partot egyszerre rázta meg vérfagyasztó hidegháborús sikoly és diadalujjongás. A tábornoknak hála ugyanis Donald Trump kritikusai alighanem azt remélik, megtalálták a multimilliomosból elnökké vált üzletember gyenge pontját. Amennyiben pedig tovább haladnak a megkezdett úton, sikerül bebizonyítani, hogy Trump nemcsak agresszív, modortalan és inkompetens, hanem egyben – s ez már valóban megbocsáthatatlan volna a hétköznapi állampolgárok szemében – az oroszok bábja.

A Flynn-ügy – ha nem is lesz újabb Watergate – persze valóban felvet kérdéseket. Tagadhatatlan, hogy sántít az a feltételezés, miszerint a tábornok úgy tárcsázta az orosz diplomatát, hogy erről senkivel sem egyeztetett előzőleg a Trump-csapatból, utólag pedig „az események gyorsasága miatt” elfelejtette jelezni, szóba kerültek egyebek mellett az Obama által Moszkva ellen elrendelt szankciók is.

Furcsa módon ott azonban véget érnek a liberális amerikai média cikkei, mikor arról kellene írni, hogyan lehetséges az, hogy a titkosszolgálatok már a választások előtti évben lehallgatták a Trump-kampány stábjának számos tagját és az elnökjelölt több szövetségesét? Tették ezt elméletileg azért, mert meg akarták tudni, az érintettek összejátszottak-e az oroszokkal a választások befolyásolására tett bármilyen kísérletben. Hogy az információgyűjtés alapján ilyen együttműködésre nem találtak semmilyen bizonyítékot? Az a média vérebeit már kevésbé érdekli.

Az igazság bajnokaiként fellépő „független” média arról jótékonyan hallgat, hogy miként fogadhatják el ösztönösen nemzetbiztonsági szempontból szükségesnek a Trump és csapata ellen elrendelt lehallgatásokat, miközben a titkosszolgálatok tömeges lehallgatási és megfigyelési módszereit kiszivárogtató Edward Snowdent hősként tisztelik.

Ahogyan az sem aggasztja őket, miként kerülhetett el a kompromittáló hangfelvétel vagy az arról szóló jelentés a Washington Posthoz? Eljuthatott-e volna az anyag a szerkesztőségbe, ha Trumpnak magán a washingtoni gépezeten, sőt akár a titkosszolgálaton belül nincsenek ellenségei? Nem inkább emiatt kellene megkongatni a vészharangot? Ki tudja, vajon mit remélnek a lejárató hadjárattól a vereségbe beletörődni képtelen demokraták? Talán Trump lemondásában bíznak? Vagy már négy évvel későbbre terveznek?

Mesterkedéseik mindenesetre egyelőre működnek, a Trump-adminisztrációnak a támadások elhárítására kifejlesztett, igen agresszív eszköztára jelenleg mintha kevés lenne a növekvő s erőteljesen gerjesztett pánik elfojtásához. Ráadásul az elnök helyzetét nehezítik az egymás után elszenvedett kisebb-nagyobb vereségek, mint például a beutazási tilalom felfüggesztése, vagy hogy a minap lemondott jelöltségéről a munkaügyi tárca élére kiszemelt Andrew Puzder is.

A washingtoni képviselőház felügyelőbizottságának elnöke szerint a szivárogtatás mindenesetre felveti a bűncselekmény gyanúját, ezért vizsgálatot kezdeményezett. Nem lehet tehát tudni, lesz-e végül vizsgálat, s ha lesz, mit tár fel. Ki gondolta volna, hogy száz nappal a választások és majdnem egy hónappal Donald Trump elnöki eskütétele után továbbra is kampánymódban üzemel az Egyesült Államok?

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.02.17.