Sok eset maradt rejtve a szűrés; a lázmérés és az új típusú koronavírus-fertőzésre jellemző tünetek szűrése után egy új amerikai tanulmány szerint – írja a vg.hu.
Százak gyászolják Bogit, a verőcei hajóbaleset egyik áldozatát
Sok eset maradt rejtve a szűrés; a lázmérés és az új típusú koronavírus-fertőzésre jellemző tünetek szűrése után egy új amerikai tanulmány szerint – írja a vg.hu.
Az amerikai tengerészgyalogosok körében végzett kutatás azt találta, hogy a lázmérés, a SARS-CoV-2-fertőzésre jellemző tünetek szűrése, valamint a kiképzés előtti szigorú karantén ellenére az újoncok továbbadták a vírust társaiknak, noha alig volt köztük, akinek tünetei lettek volna.
A New England Journal of Medicine-ben szerdán megjelent tanulmány eredményei fontosak lehetnek börtönökben, húsüzemekben, iskolákban és más helyeken, ahol ilyen intézkedésekkel próbálják kiszűrni a fertőzötteket.
Sok időt töltöttünk azzal, hogy ilyen intézkedésekkel védekezzünk, de valószínűleg nem váltották be a reményeinket. Ebben a korosztályban a rutinszerű tesztelés hatékonyabbnak tűnik
– mondta Jodie Guest, az atlantai Emory Egyetem közegészségtani kutatója, aki nem vett részt a kutatásban.
A vizsgálatot a New York-i Mount Sinai kórházban működi Icahn Orvosi Egyetem és az amerikai Tengerészeti Orvosi Kutatóközpont tudósai végezték 1848 újonc részvételével, akiknek mintegy 90 százaléka férfi volt.
Két hetet otthoni karanténban, majd több mint két hetet a dél-karolinai Charlestonban, zárt kollégiumban, ellenőrzött katonai karanténban kellett tölteniük. Ez azt jelentette, hogy ketten laktak egy szobában, maszkot viseltek, legalább 1,8 méteres távolságot tartottak egymástól, kiképzésük nagyrészt kültéren zajlott. Naponta megmérték a lázukat és ellenőrizték, vannak-e más tüneteik.
Koronavírustesztet végeztek rajtuk a katonai karanténba érkezéskor, majd ezután hét és 14 nappal. Tizenhatnak – nagyjából egy százalékuknak – lett pozitív a tesztje érkezéskor, és csak egyiküknek voltak tünetei. A kéthetes katonai karantén alatt 35-nek lett pozitív a tesztje, és csak négyük mutatott tüneteket. Csak azok mehettek tovább a Parris-szigeti újonckiképző bázisra, akiknek mindkét karantén után negatív lett a tesztjük.
A genetikai vizsgálat hat különálló csoportot azonosított a fertőzött újoncok között.
A karanténintézkedések és betartásuk sokkal szigorúbb volt, mint ami általában egy egyetemen vagy főiskolán és kollégiumaikban
– mondta Stuart Sealfon, a kutatás egyik vezetője, a Mount Sinai munkatársa.
Korábban szövetségi szakértők közölték, hogy az amerikai repülőtereken végzett lázmérésen tüneti alapú szűrésen 675 ezer utasból kevesebb mint 15 akadt fenn. Nem tudni, hány eset maradt rejtve.
A teljes cikket elolvashatja a Világgazdaság oldalán.
Korábbi cikkünkben arról írtunk, hogy helyeslik a szigorításokat a tanárok, és további intézkedéseket is sürgetnek. Az érdekvédők szerint a beteg pedagógusokat mentesíteni kell a tantermi oktatás alól, és veszélyességi pótlékot kérnek.
Százak gyászolják Bogit, a verőcei hajóbaleset egyik áldozatát
Szoboszlai Dominik így üzent a távozó Kloppnak
Úszik a boldogságban Tápai Szabina, itt az első fotó a nagy bejelentésről
Bayer Zsolt felhívása + videó
Vészhelyzet a válogatott védelmében; Orbán Willi búcsúzott
Verőcei hajóbaleset - a BRFK fotókat osztott meg a kiemelt roncsról + videó
Hernádi Judit odaszúrt Orbánnak, de balul sült el a támadása
Szoboszlai is elbúcsúzott a Liverpool távozó edzőlegendájától
Kiderült, hogy melyik magyar településről származnak a verőcei hajóbaleset áldozatai
Durva baleset történt az egyik forgalmas magyar határátkelő előtt, lezárták az autópályát
Meghalt Varga Szilvia
Ő a verőcei hajóbaleset egyik áldozata, gyászba borult az internet
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.