Egyre csak dagad az óbudai korrupciós botrány

A DK-nak színt kell vallania, milyen kapcsolat áll fenn Kiss László és a korrupciós ügy között.

2024. 03. 12. 13:19
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tovább dagad a baloldalt érintő óbudai korrupciós botrány, miközben felmerült, hogy a DK-s polgármester rokonának és a letartóztatott férfinak közös cége volt, a Fidesz helyi szervezete rendkívüli ülés összehívását kezdeményezte.

Ismert, azután tört ki a korrupciós botrány Óbudán, hogy 

a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) munkatársai megszállták az önkormányzatot, iratokat foglaltak le. A hatóság ezzel együtt vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt négy személy őrizetét rendelte el, később hármat a bíróság le is tartóztatott.

 A gyanú szerint ugyanis egy férfi fiktív szerződéseket kötött a III. kerületi önkormányzattal saját vállalkozása és más gazdasági társaságok nevében. A gyanúsítottak a fiktív szerződések ellenértékeként beérkezett pénzösszegeket készpénzben felvették, és korrupciós célokra fordították. A bűncselekmények elkövetéséhez használt cég megszűnt, a gyanúsított a cég könyvelési iratainak őrzéséről a törvényi követelmények ellenére nem gondoskodott. A nyomozó ügyészség a négy személlyel korrupciós és gazdasági bűncselekmények gyanúját közölte – írta közleményében a főügyészség. A Magyar Hírlap számolt be arról, hogy a nyomozók kiérkezése összefüggésben állhat a 2022-es országgyűlési választás előtt kirobbant üggyel. Emlékezetes:

 a KNYF egy III. kerületi kenőpénzes korrupciós botrány, valamint Karácsony Gergely 2021-es előválasztási kampánya miatt is folytat egy egyesített nyomozást. 

Mindkét ügy a szocialisták egyik fővárosi háttéremberéhez, P. Gábor nevéhez kötődik. P. 2020-ig a Vagyongazdálkodási és Városüzemeltetési Iroda vezetője volt a kispesti önkormányzatnál, ám szerepe jóval túlmutatott ezen.  P. lényegében az MSZP-s Gajda Péter jobbkeze, bizalmasa volt, egy ideig a polgármester kabinetfőnökeként is dolgozott, ám nevét főként akkor ismerhette meg a szélesebb közvélemény, amikor

 2019-ben kiszivárogtak azok a kispesti hanganyagok, amelyeken Lackner Csaba volt szocialista önkormányzati képviselő részletesen beszámolt a kerület korrupciógyanús ügyleteiről.

 

 

A Metropol felidézi, Kiss László polgármester válaszok helyett csak a kampányt emleget. 

Szerinte a vizsgálat egy politikailag motivált lejárató kampány része lehet és állítja, hogy minden szerződésük a jogszabályoknak megfelelő és valós alapokon nyugszik, ezzel kizárva a jogellenességet és a fiktív tranzakciókat.

A történtek után a  Fidesz helyi szervezete kezdeményezte egy rendkívüli képviselő-testületi ülés összehívását.  – A kerületben élőknek tudniuk kell, mi történt. Mi, az óbudaiak által megválasztott képviselők sem ülhetünk tétlenül. Politikai oldalaktól függetlenül azonnali érdek annak tisztázása, hogy mi történt a polgármesteri hivatalban, és mi vezetett a letartóztatási hullámhoz – írták a közleményben. Ezzel kapcsolatban kiemelték: éppen ezért várják a többi párt képviselőjét is, hogy követeljék az ügy tisztázását és csatlakozzanak a rendkívüli testületi ülést összehívó képviselőkhöz.

Az ülésen tisztázni kell, hogy a letartóztatási hullámot előidéző fiktív szerződéseket az önkormányzat részéről ki kötötte, azokat a városvezetésből ki engedélyezte, ki írta alá a teljesítési igazolásokat, illetve hogy milyen módon szennyezték be a várost jelenleg irányító politikusok otthonunk, Óbuda jó hírét

 – mutattak rá.

Puskás Péter, a helyi Fidesz frakcióvezetője a Metropolnak úgy nyilatkozott, a Fidesz-frakció kezdeményezésére március 21-én rendkívüli képviselő-testületi ülést tart az önkormányzat. – A DK-s polgármester nem tudott mást tenni, és a napokban közzétette azokat a szerződéseket, amelyek érintettek lehetnek a korrupciós botrányban és amelyek az óbudai letartóztatási hullámhoz vezettek. 

Arról viszont nem beszélt még Kiss László, hogy a nyilvánosságra került információk szerint rokona révén érintett lehet a botrányban, ugyanis az Anonymus felvételeken elhangzottak alapján közeli hozzátartozójának és az ügy egyik letartóztatottjának közös cége volt a vizsgált időszakban

 – fogalmazott Puskás Péter, hangsúlyozva, amennyiben ez a hír igaz, erről is számot kell adnia a DK-s polgármesternek és fel kell deríteni, hogy pontosan milyen kapcsolat áll fenn Kiss László és a korrupciós ügy között. – Mindannyiunk érdeke, hogy a lehető leghamarabb tisztázni tudjuk a felmerült vádakat és az önkormányzat tisztességén esett csorbát – mondta a helyi Fidesz frakcióvezetője. 


Borítókép: Az óbudai polgármesteri hivatal (Fotó: Hír TV)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.