Hakeem Jeffries, a képviselőház demokrata képviselője kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak továbbra is támogatnia kell Ukrajnát egy szélesebb körű háború megelőzése érdekében, és az Oroszország elleni harc segítésének késlekedéséért a Republikánus Párton belüli Putyin-párti frakciót tette felelőssé.
Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború
Nem hagyhatjuk, hogy Ukrajna bukjon, mert ha az megtörténik, akkor nagy a valószínűsége, hogy Washingtonnak bele kell keverednie a konfliktusba – mondta egy demokrata politikus. Amerikai katonák szállhatnak szembe az orosz csapatokkal.
Nem hagyhatjuk, hogy Ukrajna bukjon, mert ha az megtörténik, akkor nagy a valószínűsége, hogy Amerikának bele kell keverednie a konfliktusba – nem egyszerűen a pénzünkkel, hanem a katonáinkkal
– mondta egy interjúban Jeffries.
Kifejtette, hogy szerinte Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szovjetunió újjáteremtésére törekszik, és ezzel fenyegeti a NATO-t. Putyin inváziója a szomszédos Georgiában nem állt meg, ahogy a kelet-ukrajnai Krím elfoglalása után sem.
Higgyünk-e abban, hogy ha megengedjük Vlagyimir Putyinnak, hogy sikeres legyen Ukrajnában, akkor megáll ott? Természetesen nem fog – mondta a háborúpárti Jeffries. Hozzátette:
Tehát azok, akik meg akarják győzni az amerikaiakat arról, hogy az ukrán erőfeszítések kudarcot vallottak, Vlagyimir Putyin propagandáját hirdetik, mert a tények pont az ellenkezőjét mondják, ezért fontos, hogy befejezzük a munkát.
Nem ő az egyetlen politikus a tengerentúlon, aki folytatná a vérontást Európában.
További Külföld híreink
Mint arról korábban beszámoltunk, Jake Sullivan, az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsadója a Financial Timesnak azt mondta, Ukrajna 2025-ben ismét ellentámadásba lendül az orosz–ukrán háborúban. A Fehér Ház tehát a háború további folytatásában érdekelt.
Borítókép: Éjszakai orosz rakétatámadásban megrongált járművek a kelet-ukrajnai Harkovban 2024. április 24-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)
Orosz–ukrán háború
Zelenszkij őszinte vallomása: 120-130 F–16-os választja el Ukrajnát a győzelemtől
Zelenszkij őszinte vallomása: 120-130 F–16-os választja el Ukrajnát a győzelemtől
Baerbock: Ukrajnának hosszú és közepes hatótávolságú fegyverekre van szüksége
Az EU szankciókat vezetett be négy orosz médium ellen
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezA németeknek ez fájni fog, Ukrajna még több és több pénzt követel
Ennek hátterében az áll, hogy a rendelkezésre bocsátott 7,1 milliárd eurót szinte teljes egészében felhasználták, és csak 300 millió maradt új fegyverek vagy lőszerek vásárlására.
„Érdekes” - Elon Musk sem hisz az Oroszország elleni szankciók sikerességében
A tőle megszokott rövidséggel kommentált egy videót, amin egy férfi bemutatja, hogyan játsszák ki az Oroszország elleni szankciókat a nemzetközi nagyvállalatok.
Fico merénylőjéről írnak a nagy nemzetközi lapok is az első kihallgatás után
Mivel fennáll a szökés veszélye, ezért a bíróság elrendeltette a Juraj Cintula előzetes letartóztatását. Ha elítélik, 25 évtől életfogytiglani börtönbüntetésre számíthat.
Bajban van Biden: Trump egyre népszerűbb a fekete szavazók körében is
Egy új közvélemény-kutatásból kiderült, hogy Donald Trump támogatottsága a fekete amerikaiak körében több mint kétszeresére nőtt a 2020-as választások óta.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Mutatjuk, milyen lesz az idő pünkösdkor
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Házasság első látásra: özönlenek a gratulációk Petra és Andris bejelentése miatt
Egymásnak estek a felek az ATV-ben a Fico elleni merénylet ügyében (VIDEÓ)
Mi legyen az ebéd? 3 nap, 3 menüsor a pünkösdi hétvégére
Ebben a magyar városban nyílik a legújabb KFC – felkészül a Burger King
Magyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Tovább él a női 3x3-as kosárválogatott olimpiai álma
Magyar Péter kemény üzenetet kapott a miniszterelnök politikai igazgatójától
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Dörner György keményen kiállt Orbán Viktor mellet és Magyar Péter is megkapta a magáét
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Címoldalról ajánljuk