Nyárköszöntő majális lesz május elsején a skanzenben

A századforduló majálisainak hangulatát idézi meg a skanzen május elseji nyárköszöntő programja.  Az Erdély-épületegyüttesben a századforduló majálisainak hangulatát idézi meg a múzeum, így a vurstli és a régi idők játékai mellett lesz festőiskola és piknik, de állítanak májusfát, valamint lehet majd papírsárkányt és táncrendet is készíteni.

Forrás: MTI2024. 04. 27. 20:00
Forrás: Szentendrei Skanzen
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A majálisokat Erdély-szerte a székelyföldi városokban ligetes, erdős területeken, nagyobb parkokban rendezték meg a századfordulón. Délelőtt és kora délután általában a gyerekek játékaival és ügyességi játékokkal töltötték az időt a kor emberei, délután zenés programokon vettek részt, estefelé pedig a felnőttek táncmulatsága zárta a napot. Állandó elem volt a játék, a zene, az étkezés és mulatság a szabadban.

Idén ezt a korszakot, az 1910-es évek majálisainak hangulatát idézik meg a skanzenben

Erdély város főterén festőiskola várja az alkotni vágyókat, a kávéházban zene szól majd, a parkban pedig a századelő közlekedési eszközeit lehet kipróbálni.

A Beöltözőben magukra ölthetik a látogatók a korszak ruháit, a kézműves-foglalkozások során készíthetnek kalapot, karkötőt vagy akár brosst is. Lesznek tematikus séták is, amelyek során a szerelem mellett a szépség és divat nyomába eredhetnek az érdeklődők, a balavásári portán személyes üzeneteket rejtő gombócot főznek, de lesz szerelmi jóslás, a gyerekeknek bábelőadás és óriásbuborék-fújás is. A tavaszköszöntő programok közül nem marad ki a májusfa- és zöldág-díszítés, pikniket pedig az Erzsébet-ligetben tartanak majd.

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.