Visszatér a Hősök című sorozat a képernyőkre, amely egykor kiváló nézettséggel mutatkozott be a TV2-n – írja az Origó.
Százmillió ember nézte, most visszatér a képernyőkre ez a híres sorozat
Túlságosan is népszerű, ezért újabb visszatérést terveznek.
Emlékeztetnek, hogy a Hősök 2006 és 2010 között volt látható, és hétköznapi emberekről szólt, akik szuperképességek birtokába jutnak. A főszereplője Milo Ventimiglia volt, és feltűnt benne még Hayden Panettiere, Jack Coleman és Robert Knepper is.
További Kultúra híreink
A rendező, Tim Kring ugyanis most újabb ráadást tervez készíteni, amelynek a címe Heroes: Eclipsed. A sorozat pilot epizódját az amerika napfogyatkozás hetében mutatták be az Egyesült Államokban a potenciális vevőknek.
További Kultúra híreink
A Heroes: Eclipsed lényege dióhéjban, hogy az évekkel az eredeti sorozat eseményei után játszódik, amikor újabb emberek fedezik fel erejüket, és életük nagyban megváltozik, miután megpróbálják megmenteni a világot.
További Kultúra híreink
A portál felidézi azt is, hogy 2015-ben egyszer már feltámadt a sorozat, Hősök: Újjászületés címen, akkor többen visszatértek az eredeti széria szereplői közül.
További Kultúra híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezAnna and the Barbies: evolúcióra készül a Margitszigeten a húszéves banda
Futurista divatbemutató is készül az amfiteátrumban.
Hazatér Mátyás király könyvárra
Újabb 28 corvina digitális másolata vált elérhetővé.
Több száz esztendős könyv is újjászületik Bősze Tímea keze alatt + exkluzív videó
A mester műhelyében egyszerre találkozunk Molière-rel, Kőrösi Csoma Sándor tibeti–angol szótárával vagy a Liszt-hagyaték izgalmas darabjaival.
Kecskeméten rajzolt filmet mutatnak be a cannes-i filmfesztiválon
Az animációs alkotáson a Kecskemétfilm negyven munkatársa dolgozott, a francia film jelentős része Magyarországon készült.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Kövér László: Az Európai Parlament összetétele ki fog hatni a világpolitikára is
Szijjártó Péter keményen visszavágott a 444 riporterének + videó
Ezért szakított valójában Gyöngyi és Csaba! Végleg szétment a Házasság első látásra álompárja
Brutálisan erős szezon, Fülöp-szigeteki vendégmunkások és 8-10 százalékos drágulás – ilyen lesz idén a balatoni nyár
Megint nagyot fog esni a benzin ára, itt vannak a részletek
Csúcsok csúcsa: Hszi és Putyin nyilvánosan is összeálltak Amerika ellen
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Dejan Sztankovics a Szpartak Moszkva vezetőedzője lett – hivatalos
Sztankovics mindenkit lóvá tett az olaszokkal, máris megvan az új csapata
Sztankovics távozása miatt egymásnak estek a fradisták
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Áll a bál a Manchester sztárja körül: egy szurkoló belerúgott, Rooney kiosztotta + videó
Címoldalról ajánljuk