A férfi egy bérelt helyiségben pékséget üzemeltetett a településen. 2022 októbere előtt megbízott valakit, hogy az üzlet fogyasztásmérőjét alakítsa át úgy, hogy az alkalmas legyen szabálytalan áramvételezésre.
Lopta az áramot, hogy költséghatékonyan működtesse a pékséget, meg is lett a baj belőle
Lopás bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Szigetvári Járási Ügyészség egy Pécs melletti településen pékséget üzemeltető férfi ellen, aki lopta az áramot.
Az átalakított fogyasztásmérővel a vádlott 2022 októbere és 2023 júliusa között szabálytalanul vételezett áramot, amelynek értéke
meghaladta a 11 millió forintot.
A vádlott cselekménye jelentős értékre elkövetett lopás bűntettének a megállapítására alkalmas. A bűncselekmény büntetési tétele egytől öt évig terjedő szabadságvesztés.
További Mozaik híreink
A vádlott beismerte a bűncselekmény elkövetését, és közvetítői eljárásban megtérítette az áramszolgáltatónak okozott kárt. Ilyen esetben az öt évnél nem súlyosabb szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény elkövetőjével szemben korlátlanul enyhíthető a büntetés.
A Szigetvári Járási Ügyészség a vádiratában a vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozta.
További Mozaik híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezRománia felfedezte a mi ékkövünket, súlyos balkáni árat fizethet Torockó
Torockó Erdély azon helyszíne, amely a magyarság számára különleges, már-már zarándokhelyi jelentőségű.
Megható kezdeményezés: közös programokkal várják az ép és a beteg gyermekeket és családjaikat az első nyitott Prader–Willi-napon
Május 12-én, vasárnap Szigetmonostoron várják nemcsak az érintett családokat, hanem minden gyermekes családot az első nyitott Prader–Willi-napon.
Így csap le a rendőrség a legnagyobb titokban, amikor nem is látja őket + videó
Gyorshajtás, piros lámpa, záróvonal, stoptábla – mindegy, milyen szabályt szegett meg, a rendőrök akkor is figyelnek, amikor azt hiszi, hogy nem.
Méhinvázió volt az egyik nagyvárosban, a tűzoltókat is riasztani kellett
A belvárosban.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Meghalt Varga Szilvia
Drámai videókat tettek közzé a verőcei hajóbaleset után indult keresésről
Házasság első látásra: özönlenek a gratulációk Petra és Andris bejelentése miatt
Dimitrij Medvegyev: Ha ez így megy tovább, a garantált biztonsági övezet valahol a lengyel határon lesz.
Balesetet szenvedett a magyar színész, elmaradnak az előadások
Számszerű vallomás jött Von der Leyenéktől: Magyarország a top10-ben, miközben a „bezzegországok” a sor végére álltak
Váratlan bejelentést tett a PSG Kylian Mbappéról
Súlyos hajóbaleset történt Verőcénél + videó
Sötét titkok derültek ki Karácsony Gergelyről
A németek „pazarlása” bizonyítja Marco Rossi igazát az Eb előtt
Orbán Viktort a Tiszánál is sokan várták + videó
Címoldalról ajánljuk