Felhévizy Félix nagyon boldog volt, hiszen Reinfrank néni és az általa irányított Orbán Viktor akciócsoport tagjai egy kis ünnepséget rendeztek a tiszteletére. Abból az apropóból, hogy most vasárnap jubileumához érkeztek a hírlapíró vasárnapi írásai. Immár a 200. jegyzet , amit most olvasnak a kedves olvasók. Nagyon szép szám ez, főként a mai világban, amikor minden olyan gyorsan változik. Félix is büszke volt, vissza is idézte az első jegyzetet, amit publikált, 2020. március 15-én, melynek az volt a címe, hogy Mese a horgolt kokárdáról. Ez a sorozatindító írás még a járvány alatt született, azóta nagyon sok minden történt hazánkban és a nagyvilágban egyaránt. Most, hogy a 200. résznél tart a sorozat, Félix barátai úgy gondolták, hogy meglepik a hírlapírót egy szép kis tortával, arra buzdítva, hogy folytassa tovább a vasárnapi jegyzeteket.
Reinfrank néni volt az est szószólója, aki nem hazudtolta meg magát, és egy rövid köszöntő után elmesélte, hogy Havas Henrik megint milyen vérlázító poszttal hergeli a magyar embereket.
– Képzelje szerkesztő úr, Havas megint mit posztolt. A cím már önmagáért beszél: Az is lehet büdös, aki nem paraszt. A bejegyzésben Havas elmesélt egy történetet, ami egy boltban esett meg vele, ahol a pénztárosnő megjegyzést tett vélhetően egy előtte vásárló idős parasztemberre, hogy elege van a mosdatlan, koszos emberekből. Havas erre az esetre ráfűzött egy hivatalban történt, korábbi esetet, ahol az elmondása szerint egy ismert, híres kollégája került hasonló helyzetbe az ápolatlansága miatt:
,,Ami a kollégát illeti, ő is valami ügyet intézett. Nyilván neki is számot kellett húznia a bejáratnál, ahogy a biztonsági őr mesélte. A kolléga – legalábbis a hivatalos személy szerint – legalább olyan híres, mint én. Leült, és nemcsak azért nézték az ügyfelek, mert híres, de megbámulták a koszos cipőjét, az ócska, pecsétes ruháját, és hát mindenki félrehúzódott mellőle, merthogy a kolléga büdös. […] ami pedig a Kossuth-díjat illeti, azt nyilván meg fogja kapni, de már most ,,Kiváló” és ,,Érdemes”. Azt hiszem, hogy az idős parasztember nem érdemelte meg, hogy az én, büdös, talpnyaló kollégámmal említsem egy lapon.”
További Poszt-trauma híreink
Félix már éppen a finom csokoládétorta felszeletelésén ügyködött, de amint meghallotta a történetet, amit Reinfrank néni mesélt, azonnal megállt a szeleteléssel. Úgy érezte, mintha Havas ezzel a végtelenül kisstílű, de ugyanakkor elképesztően aljas húzásával beleköpött volna a kedvenc tortájába. Főként, amikor elolvasta a poszt alatti kommenteket is, ahol egyre-másra találgattak a Havas-hívők, hogy ki lehet az a nyilván kormányközeli büdös médiaszemélyiség. Havas bejegyzése azért álnok, gonosz és mérhetetlenül etikátlan, mert az jön le belőle, hogy aki büdös, az a paraszt (ki más?) és a kormányközeli (lásd. talpnyaló) médiaszemélyiség. Nem mond nevet, ezzel teret enged a találgatásnak, újabb és újabb emberek hírbehozásának.
További Poszt-trauma híreink
– Havas nagyon sok mindent írt már a Facebook-oldalán, ami kiverte a biztosítékot a jóérzésű embereknél. De ez úgy gondolom, hogy mindennek a legalja. Az emberek rosszindulatát kihasználva, sőt arra építve bedobni egy gumicsontot, amin lehet hosszasan rágódni és sorban becsmérelni kormányközeli embereket. Eddig és ne tovább! – gondolta magában dühösen Felhévizy, majd úgy döntött, hogy nem fogja ez a végtelenül gonosz és rosszindulatú ember elrontani a kis ünnepséget és megkeseríteni a finom csokoládétortát. Viszont róla szólt a jubileumi 200. vasárnapi jegyzet, okulásul, hogy mindenki tudja meg végre, hogy milyen ember is a Tanár úr.
Borítókép: Havas Henrik (Forrás: YouTube)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezPottyondy Edina a saját kardjába dőlt, nagyon durván leégette magát
Ennyit az elhivatott megmondóember hamis legendájáról.
Ki az újságíró?
A hírre, miszerint Karácsony Gergely elé a saját sajtósa tartja az RTL Klub mikrofonját, majd készít vele előre egyeztetett kérdések alapján interjút, sokan nagyon néztek.
Sz…r ember vagy, Karácsony Gergely
Nem vagyok most sem újságíró, sem senki, csak egy apa vagyok, aki aggódik a fiaiért. Gergő, te el akarod venni a két huszonéves fiamat, hogy háborúba hajtsd őket!
Az ukránoknak csak egy utánzatra tellett
Szerencsétlenek két orosz közt vergődnek.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezNem akarunk woke-keltetőt Józsefvárosban
Törékeny porcelán
Az ABBA-tól a nem bináris senkiig
Menetelünk az atomháborúba
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhezOrbánra támadt a Megasztár korábbi zsűritagja, a piti kis szalámitolvaj
Bakács, a bolti szarka visszatért a ringbe.
Ebből baj lesz: Dobrev Klára magára haragította az Orbán Viktor Akciócsoport harcias amazonjait
Ez az álmoskönyvek szerint nem jót jelent.
Pressman nem lacafacázik, Pamkutya után Díler Kevint és Dzsúdlót is táncba vitte
Kiderült az ördögi terv.
Cseh Katka titka nem titok többé, lebukott a díszpinty
Most kapaszkodjanak meg!
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Magyar Péter egy kétszínű, hazudozós, agresszív ember
Megtalálhatták az iráni elnököt, miután kényszerleszállást hajtott végre az őt szállító helikopter + videó
A legjobb ebédek csirkemellből hétvégére: 12 recepttel segítjük a készülődést
Iráni elnök: beazonosították a lezuhant helikopter pontos helyszínét – minden egységet odarendeltek
Május végén fordul a kocka, ezekre a csillagjegyekre rámosolyognak az égiek
Lesz magyar mozdonygyár
Dárdai Pál utolsó kívánságát majdnem elrontotta a Hertha, de a fia gólt lőtt
Őrült hajrában dőlt el, hogy a Brest BL-főtáblás, Bölöni László csapata pedig megússza a sima kiesést
Megnevezik az atomerőmű elleni támadás elkövetőit
Sötét titkok derültek ki Karácsony Gergelyről
„A kényszerleszállás lehet hogy a lezuhanás szinonimája lesz hamarosan”
Bulizó fiatalok szenvedtek súlyos hajóbalesetet Verőcénél + videó
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezPottyondy Edina a saját kardjába dőlt, nagyon durván leégette magát
Ennyit az elhivatott megmondóember hamis legendájáról.
Ki az újságíró?
A hírre, miszerint Karácsony Gergely elé a saját sajtósa tartja az RTL Klub mikrofonját, majd készít vele előre egyeztetett kérdések alapján interjút, sokan nagyon néztek.
Sz…r ember vagy, Karácsony Gergely
Nem vagyok most sem újságíró, sem senki, csak egy apa vagyok, aki aggódik a fiaiért. Gergő, te el akarod venni a két huszonéves fiamat, hogy háborúba hajtsd őket!
Az ukránoknak csak egy utánzatra tellett
Szerencsétlenek két orosz közt vergődnek.