A sértett tavaly márciusban, Tinnyén végezte a műanyag hulladékok begyűjtését. A hulladékszállítóval éppen megállt az egyik ház előtt, majd kiszállt, hogy a hulladéktárolót kiürítse – részletezi az ügyet az ügyészség.
Ütötték-rúgták a kukást, mert nem tudtak tőle leparkolni + videó
Megverték a hulladékbegyűjtőt, mert nem tudtak tőle parkolni, ezért a Budakörnyéki Járási Ügyészség feltételes ügyészi felfüggesztést alkalmazott két elkövetővel szemben.
A sértett azonban úgy parkolt le erre a rövid időre a járművel, hogy az éppen akkor érkező elkövetők nem tudtak a ház gépkocsibeállójára akadálymentesen felhajtani az autójukkal. Emiatt a két elkövető a hulladékszállító hátuljánál tartózkodó sértettre támadt. Egyikük lábon rúgta, másikuk többször ököllel fejen ütötte a sértettet, aki elesett. A bántalmazással azonban az elkövetők nem hagytak fel, még többször megrúgták és megütötték.
Miután felhagytak a támadással, a hulladékot begyűjtő férfi a hulladékszállítóval elhajtott.
A bántalmazás miatt a hulladékgyűjtő férfinek nyolc napon túl gyógyuló sérülése lett.
További Belföld híreink
A két elkövetőt súlyos testi sértés bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként, ahol beismerték a bűncselekmény elkövetését és megbánó magatartást tanúsítottak.
Az ügyben a Budakörnyéki Járási Ügyészség egy év három hónap időtartamra az eljárást felfüggesztette azzal a feltétellel, hogy ezen idő alatt csoportos személyiségfejlesztő és agressziókezelő tréningen kell részt venniük. Ezen kötelezettség teljesítését és a felfüggesztés tartama alatti életvitelüket a melléjük kirendelt pártfogó ellenőrzi.
További Belföld híreink
Az elkövetőkkel szemben csak akkor kerülhet sor az eljárás megszüntetésére, ha a feltételes ügyészi felfüggesztés tartama eredményesen telik el.
Az esetről videó is készült, ezt ide kattintva tekintheti meg.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezAranynap-díj: ezekben a szállodákban biztosan nem fog csalódni
Tizenhatodik alkalommal adták át a legjobb hazai konferencia- és wellness szállodák és rendezvényhelyszínek munkáját elismerő díjakat.
Több százezres tömeg imádkozik a Szűzanyához a békéért Csíksomlyón
Óriási az érdeklődés.
Magyar Péter erőszakot helyezett kilátásba: Soros-féle felforgatásra készülhetnek
Az elmúlt évtizedben a Soros-hálózat többször megpróbált káoszt kirobbantani Budapesten. Az akcióktól azt remélték, hogy megbuktathatják Orbán Viktor kormányát és átvehetik végre a hatalmat Magyarország felett is.
Valami gond van az egyik magyar nagybank applikációjával és online felületével
Sem böngészőből, sem mobilos applikációból nem működik a szolgáltatás.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Ezek Magyar Péter legdurvább, legagresszívebb őrjöngései
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Marics Peti már a múlté: ehhez a férfihoz ment feleségül Stana Alexandra
Spanyol kiscsapat keseríti a Manchester City életét – visszaüt a közös tulajdonos
Hazafelé menet elájult és a kórházban ébredt fel Rubint Réka
Komoly sztáredző ülhet le a Fradi kispadjára
Elfogták a móri mészárlás miatt tévesen elítélt K. Edét
Gerrard meglepőt húzott: a csere cseréjét is lecserélte
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Megőrültek a svédek is
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Címoldalról ajánljuk