Váratlant húzott Marco Rossi, itt a válogatott kerete az Európa-bajnokságra!
A szövetségi kapitány nem bő keretet hirdetett, már most megnevezte az Eb-re utazó 26 játékost.
Joe Biden aláírta az orosz urán importjának tilalmát kimondó törvényt.
Antony Blinken a nemrég elfogadott segély folyósításáról is tárgyal az ukrán vezetőkkel.
A katonai mozgósítás és az azzal járó kegyetlenkedés soha nem látott méreteket öltött Ukrajnában.
A kormány nem kíván részt venni semmilyen módon az ukrán katonák kiképzésében és a fegyverszállításban – közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
A magyar popzene történetének egyik legjobb albuma a Locomotiv GT 1973-as mesterműve, a Bummm!. Ez előtt a lemez előtt tiszteleg a Pénzes Máté és a Zseb nevű formáció, azaz a Blahalouisianából és a Black Circle Orchestrából ismert billentyűs, Pénzes Máté formációja, akik tavaly újrajátszották a legendás albumot.
A Magyar Művészeti Akadémia székháza, a Pesti Vigadó 150 éves épületét ismerhetik meg az érdeklődők szervezett idegenvezetés keretében május 19-én. A túra során a látogatók a Feszl Frigyes tervezte Vigadó olyan részeibe is beléphetnek, amelyek a nagyközönség számára egyébként nem, vagy csak részben nyitottak.
A régi vágású, mindig elegáns színművész forradalmasította az önálló est műfaját, miközben hallatlan emberi bátorságról tett tanúbizonyságot nehéz történelmi időkben. A Polgárok Háza színházi programsorozatának következő eseményén, május 21-én Mensáros Lászlóról Szebényi Ágnes színháztörténész mesél majd.
Gustav Klimt Csókja a világ egyik legismertebb és legtöbbet reprodukált festménye. De mi is áll a festmény vonzereje mögött; és ki is volt az alkotója? Erről szól a valaha volt legátfogóbb életmű-kiállítás producerei által készített erőteljes, lebilincselő és szenvedélyes új film, amelyet május 21-én láthat a közönség a Várkert Bazárban.
Az 1995-ben elhunyt Páskándi Géza A vándor-líra című kötetében, mint egykor fogalmazott, "nem nem türtőztette magát", minden leírt, ami eszébe jutott. A könyv így valójában "egy kísérlet egy gondolat viszonylagos végiggondolására, és kísérlet a szabad asszociációk és az intuíciók önmagukon való bemutatására".
Idő- és térbeli utazást tehetnek az érdeklődők május 23-án a Nemzeti Múzeumban, az első magyar múzeum klasszicista épületében: mesélő falak, izgalmas történetek nemcsak az évszázados terekről, hanem a benne megfordult híres történelmi személyekről, a történelemben és a múzeum történetében betöltött szerepükről.
A nyitónapon a Kárpát-medence tánchagyományaival és a hazánkban élő nemzetiségek népi kultúrájával ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
A táncosok nem vesznek tudomást a halál létezéséről.
Gyereknapot tartanak a Népligetben.
A programsorozat május 19-ig tart.
Hamarosan bemutatják Galambos Attila és Szemenyei János családi darabját, a Szaffit.
Egy másik posztban pedig arról írtak, mekkora kárt okozott a baloldali városvezetés 2019 a negyedik kerületnek.
Áprilisban a Semmelweis c. magyar film volt a streaming-szolgáltatók egyik legnagyobb durranása, májusban pedig két magyar rendező munkája is megjelenik a felhozatalban.
Bár nem úgy, ahogy ezt Karácsony Gergely gondolta, de létrejön az úgynevezett Budapest Köztársaság.
Egy biztos, nem kell már olyan sokat várni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.