A rendőrségre bizalmas jelentés érkezik arról, hogy merénylet készül Horthy Miklós kormányzó ellen. Az Est április 16-án közli: „A főkapitányság intézkedésére három embert még aznap este előállítottak: Sztaron Sándor állítólagos magánhivatalnokot, aki vasesztergályosnak is mondta magát, valamint Horváth János és Seres Arnold esztergályos munkásokat, akik első kihallgatásuk idején semmit sem akartak tudni arról, hogy ők bármiféle merénylettervvel foglalkoztak volna.” 

A gyanúsítottaknál házkutatást tartat Schweinitzer József rendőrkapitány. Tájékoztatásuk szerint Sztaron a lefoglalt levelezése nyomán beismeri, hogy „tényleg tagja és kiküldöttje egy Ausztriában élő anarchista szervezetnek, amelynek központja Németországban van. Beismerte azt is, hogy azzal a határozott szándékkal jött Budapestre, hogy itt Magyarország kormányzója ellen merényletet kövessen el. Sztaron, aki a magyar kommünben is részt vett, a közelmúltban Németországban egy ismétlőpisztolyt kapott és most ezzel akarta a merényletet elkövetni.” A terv az volt, „hogy a Nemzeti Színháznál, ahol a kormányzó autójának a nagy forgalom miatt lassítania kell, követi el a merényletet. Ha itt nem sikerül, úgy a Nemzeti Színházban vagy az Operában próbálkozik meg a merénylettel.” 

Mint kiderül, két tettestársának, Horváthnak és Seresnek pusztán az lett volna a szerepe, hogy a merénylet idején további zavart és riadalmat keltsenek. Mint Az Est írja, „Hosszas megbeszélések után végre abban állapodtak meg, hogy mivel a legnagyobb tömeg a magyar-olasz futballmérkőzésen lesz, a merényletet ezen a mérkőzésen fogják a kormányzó ellen elkövetni.” A terrorcselekményt azonban a meccsen nem hajthatták végre, mert nem kaptak jegyet a kormányzó páholyának a közelébe. Két nap múlva fogják el őket, majd az egész nyomozást vezető Hetényi Imre főkapitány-helyettes utasítására letartóztatják mindhárom merénylőt. 

Kilencnapos kényszerszünet, az április 7. óta tartó nyomdászsztrájk után ismét megjelennek a napilapok. A Pesti Hírlap április 16-i visszatekintésében a kezdetekről leírja: „az Athenaeum nyomdájában a lapszedő személyzetnek egy kisebb töredéke bérköveteléssel lépett fel, s követelésének teljesítésére félórás ultimátumot szabott. […] Amikor az Athenaeum munkásainak ultimátumszerű követelése elhangzott, közbelépett a munkások szakszervezetének vezetősége, s nyomban megállapítva, hogy a bérkövetelések ilyen formában való felvetése jogosulatlan, felszólították az elégedetleneket, hogy a kollektív szerződés e súlyos megszegésétől tartózkodjanak, mert ez egyenlő a munka anarchiájával. A munkások azonban, amire még nem volt példa a bérmozgalmak során, szakszervezetük vezetőségének álláspontját nem respektálták, elhagyták a nyomdát s sztrájkba léptek.” Egy korábbi megállapodás szerint ha a munkások valamely lap előállítását megtagadják, a többiek szintén beszüntetik megjelenésüket. A tárgyalások idővel eredményre vezettek, egyelőre az összes nyomdában munkába álltak. Kikötötték azonban, hogy „a kollektív szerződés alapján az illetékes bizottság határoz azoknak a munkásoknak a fegyelemsértése és szerződésszegése dolgában, akik a sztrájkot kezdték, s ezzel provokálták az általános kizárást (elbocsátást ― a szerző).” 

A Pesti Napló arról ad röviden hírt április 16-án, hogy a bécsi bíróság felbontotta Rudolf trónörökös lányának, Habsburg-Lotharingiai Erzsébetnek a házasságát. Azt közlik: „Tegnap véget ért herceg Windischgraetz Ottónak és feleségének, Erzsébet volt hercegnőnek, Rudolf trónörökös lányának négy év óta tartó válópöre. A bíróság végleg felbontotta a házasságot, miután már előzőleg a házasságból származó négy gyermeket az apának ítélte oda.” Érdekességként említik: „a volt hercegnő hosszabb idő óta az osztrák szociáldemokrata párt szervezett tagja.” 

A Pesti Napló április 17-én arról számol be, hogy a nemzetgyűlés éjszaka befejezte a külföldi kölcsönhöz kapcsolódó törvényjavaslatok általános vitáját. Mint írják, a pénzügyminiszter, Korányi Frigyes „csupa bizalom és optimizmus volt, erre a bizalomra valóban szükségünk is van. Az ilyen derűlátás egy gazdasági miniszteri székben csökkentheti az aggodalmakat és növelheti az ország önbizalmát, ami ugyancsak fontos momentum.” A tárcavezető „önbizalomra serkentette az országot. Hiszen voltaképpen holtan hagytak bennünket a csatatéren és mégis élünk, egyenesen állunk. Csak ne csüggedjünk!” Nem ért egyet azokkal, akik lekicsinylik a kölcsön összegét: „Sokan azt mondják, hogy a kétszázötven millió aranykorona kevés. Valóban nem túl sok. De nem hiszem, hogy okos dolog volna sokkal több kölcsönt fölvenni, mint amennyi szükséges.” Meggyőződése, „hogy a külföldi kölcsön után a külföldi tőke beözönlése is várható.” Meg van győződve arról is, hogy a külföldi hitelfelvétellel a helyes utat választotta a kabinet, amikor szanálni akarta az ország helyzetét. Szerinte ugyanis „a vitorlát akkor kell kifeszíteni, amikor kedvező szél fúj. Aki ezt elmulasztja, hatalmas felelősséget vállal magára.” 

Aznap a kormányt támadó szélsőjobboldali vezér, Gömbös Gyula nyíltan vall baloldali kötődéseiről a nyomdászok sztrájkja, illetve annak kapcsán, hogy a Népszaván kívül csak a fajvédőkhöz kötődő lapok jelenhettek meg. A T. Házban a Pesti Napló szerint kijelenti: „Az utóbbi napokban olyan állítások hangzottak el, mintha a fajvédő csoport politikai paktumot kötött volna a szociáldemokrata párttal és ennek következtében a Szózat-ot és A Nép-et szocialista munkások szedték ki. Ezzel szemben tudvalévő, hogy más időkben is ezt a két lapot is, mint minden más lapot, szocialista nyomdászok állítják össze, mert más, mint szocialista nyomdász nincsen.” Leszögezi: csak a nép erejére támaszkodó politikát tartja helyesnek. „A tőke kiuzsorázza a magyar munkást és ebben a tekintetben tényleg van valami felfogásbeli közösség a mi pártunk és a között a párt között, amely a munkáskérdést vallja speciális programjának.”