Veprik Róbert igazgató a kölyök pénteki orvosi vizsgálatát követően elmondta, hogy az állatkert nőstény oroszlánja, Nadja május 15-én hozta világra utódját.
Sötét titkok derültek ki Karácsony Gergelyről
A főpolgármester ismét elszólta magát.
Veprik Róbert igazgató a kölyök pénteki orvosi vizsgálatát követően elmondta, hogy az állatkert nőstény oroszlánja, Nadja május 15-én hozta világra utódját.
Az anyaállat, miután a gondozók készültek az ellésre, már napok óta a ház biztonságában várta a szülést, ami rendben zajlott le. A nőstény kölyök szépen gyarapszik, másfél kilósan születhetett, és azóta csaknem megduplázta tömegét.
A kölyök néhány hetes koráig az apát, Timbát elkülönítik a kölykétől és párjától, de azt követően az egész családot láthatja a közönség az oroszlánok tágas kifutójában. Addig az érdeklődők az oroszlánházban figyelhetik meg a kölyköt, akinek lépéseit kamera is követi, így egy monitoron és az állatkert honlapján akkor is látható, ha nincs az üvegfal közelében.
Az igazgató elmondta, ez a második alkalom, hogy sikerült szaporítani a ritka színváltozathoz tartozó oroszlánokat Szegeden. A Szonja néhány éves nővérét, Amalit már a győri Xantus János Állatkertben nevelik.
A kölyök természetvédelmi szempontból is értékesnek számít, hiszen viszonylag kevés a dél-afrikai oroszlán (Panthera leo krugeri) alfajához tartozó világos színváltozat genetikailag tiszta egyedeinek száma.
Állatkertekben és tenyészfarmokon háromszáz példány élhet, természetes körülmények között számuk pedig csupán egy tucat körül lehet.
A fehérnek nevezett, de valójában halvány bézs színű oroszlán Afrika egyik legtitokzatosabb állata, hiszen évszázadokon keresztül csak sejtették létét, viszont csak kevesen látták. Az első feljegyzés az 1930-as évekből származik, de ezt akkor csak a fantázia szüleményének vélték. 1975-ben azonban egy biológus fotókat készített, amikor családjával véletlen meg pillantotta őket Dél-Afrikában, Timbavati térségében.
A főpolgármester ismét elszólta magát.
Négy vízsugárral oltották el a lángokat.
A területre sokan már félnek lejárni.
A hatalmas vízi járművön komoly sérülések láthatók.
Menczer Tamás: Ez történik! - videó
Ukrajna bármit megengedhet magának?
Fotón a halálos dunai balesetben érintett hajó
Kevesebb mint egy év alatt dupláztak, akik ide fektettek be
Mit látsz meg először a képen? Érdekes dolgokat árul el a személyiségedről
Ezt mondta a merénylő Robert Ficónak, mielőtt meghíúzta a ravaszt + videó
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Serie B: őrült meccsen jutott a rájátszás elődöntőjébe a Catanzaro
A Liverpool kudarcát ünnepli a csodában reménykedő Arsenal
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Súlyos hajóbaleset történt Verőcénél + videó
A főpolgármester ismét elszólta magát.
Négy vízsugárral oltották el a lángokat.
A területre sokan már félnek lejárni.
A hatalmas vízi járművön komoly sérülések láthatók.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.