Bankkártyás „perselyt” állítottak fel a jezsuiták budapesti templomában

Érintős bankkártyával használható virtuális perselyt állítottak fel a jezsuiták budapesti templomában – olvasható a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.

Forrás: MTI2019. 07. 14. 20:23
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Azt írták: a „hagyományos, pénzcsörgetős adakozás alternatívájaként” tudomásuk szerint elsőként a „jezsuiták pesti Jézus Szíve-templomában állítottak üzembe érintős bankkártyával használható perselyterminált”.

A virtuális perselyt, amely július elejétől használható, a templomigazgató, Horváth Árpád jezsuita szerzetes AutoMáténak keresztelte el, a vámszedőből apostollá lett Lévi-Máté után.

Hozzátették: a világon több helyen jól ismert technológiát néhány éve Magyarországon is bemutatták, de élesben először Jézus Szíve napján, július 27-en lehetett kipróbálni a pesti jezsuitáknál.

Az első két hétvégén másfélszázan éltek a lehetőséggel, és az 500, 1000, 3000 forintos választható összegek nagyjából azonos népszerűségnek örvendtek.

Horváth Árpád szerint a vasárnap esti, úgynevezett jezsuita nyolcas misére járó, az Y és Z generációhoz tartozó fiatalokat hagyományos eszközökkel nemigen lehet bevonni a templom támogatói körébe, készpénzt a többségük már nem is hord magával. Ezért döntött úgy a templomigazgató, hogy megteremti a bankkártyás adakozás lehetőségét.

Hozzátette: „a jezsuitáknál a szertartás közbeni perselyezés egyébként is tabu”, ugyanis a rendalapító, „Szent Ignác még a XVI. században megtiltotta, hogy a Jézus Társasága szentmiséin az imádság és a pénzcsörgés összemosódjon”.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.