Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felszólította a felsőoktatási intézmények vezetőit, hogy az elrendelt veszélyhelyzet lejárta ellenére rektori utasítás keretében változatlanul tartsák fent a járvány terjedésének lassítását, az emberi egészség védelmét szolgáló intézkedéseket. Az egyetemeken, főiskolákon a jövő héten is távoktatásban folytatódik a hallgatók képzése.
Nem nyitnak ki a felsőoktatási intézmények a veszélyhelyzet lejártával sem
A koronavírus-járvány megfékezését célzó kormányrendelet értelmében 2020. március 12-én intézménylátogatási tilalom lépett életbe a felsőoktatásban. Az ellenzék felelőtlen magatartása miatt a rendelet 2020. március 27-én hatályát veszti – olvasható a tárca által kiadott közleményben.
A kialakult helyzet kezelése érdekében Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára levélben kérte az állami fenntartású egyetemek és főiskolák vezetőit, hogy az intézmények maradjanak zárva, és jelezzék hallgatóiknak, hogy továbbra se látogassák a felsőoktatási intézményeket. A nem állami fenntartású intézmények részére az államtitkár javaslatként fogalmazta meg, hogy a veszélyhelyzetre tekintettel hasonlóképpen járjanak el.
2020. március 23-tól a helyi adottságokhoz, feladatokhoz igazodva a felsőoktatásban mindenütt elindult a távoktatás, a képzések a jövő héttől is ebben a formában zajlanak majd.
A fiatalok érdekeit szem előtt tartva az intézmények megteszik a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy minden hallgató számára biztosítsák a félév sikeres lezárásának lehetőségét – közölte az ITM.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezKamuméter: Ilyen egy tipikus Karácsony-féle látszatintézkedés
Itt a Kamuméter újabb epizódja.
Komoly ígéretet tett Békés vármegye ikonikus városának Lázár János
Egy térség sorsát nem is olyan bonyolult megváltoztatni – véli a miniszter.
Orbán Viktor: Ez a választás vérre megy! + videó
Június 9-én mutassuk meg, hogy a magyar emberek békét akarnak! – hangsúlyozta a miniszterelnök.
Hamarosan már Siófokon is tanulhatnak a Debreceni Egyetem hallgatói
A tervek szerint 2025 szeptemberében kezdhetik meg tanulmányaikat a hallgatók.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Szijjártó Péter: Bátorság kellett volna az oroszok meghallgatásához és szembesítéséhez az Európa Tanácsban - videó
Elverte a jég Székesfehérvárt, Budapest irányába tart a szupercella + videók
Jelentős változtatásokat hajt végre a Lidl, napról napra egyre több vásárlót érint
Orosz-ukrán háború: ez már leszámolási kísérlet a Nyugat és a Kelet közt
"Minőségi csere" - Krausz Gábor megmutatta, mennyire szerelmes
Turistákat öltek Afganisztánban
Túl intim pillanatokat szerzett egy nő a Nyugati téri járókelőknek, gyorsan ki is tört a népharag
Így búcsúzott el Jürgen Klopp kilenc év után a Liverpooltól - videó
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Így hazudik Robert Fico ukránbarát merénylőjéről a dollármédia
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezKamuméter: Ilyen egy tipikus Karácsony-féle látszatintézkedés
Itt a Kamuméter újabb epizódja.
Komoly ígéretet tett Békés vármegye ikonikus városának Lázár János
Egy térség sorsát nem is olyan bonyolult megváltoztatni – véli a miniszter.
Orbán Viktor: Ez a választás vérre megy! + videó
Június 9-én mutassuk meg, hogy a magyar emberek békét akarnak! – hangsúlyozta a miniszterelnök.
Hamarosan már Siófokon is tanulhatnak a Debreceni Egyetem hallgatói
A tervek szerint 2025 szeptemberében kezdhetik meg tanulmányaikat a hallgatók.