– Nem lenne szabad most itt lennünk, a gyerekeink nem örülnének, ha tudnák, hogy ismét eljöttünk a Normafához. Ők úgy hiszik, szobafogságban vagyunk otthon – mondja érdeklődésünkre mosolyogva egy idős házaspár férfi tagja. A felesége kevésbé beszédes, ő a koronavírus szó említésére azonnal továbbsétál az erdőbe. Férje kiemeli, hogy a kirándulóhelyre autóval jöttek, és úgy gondolják, a szabad levegőn biztonságban vannak, itt nem félnek. Azt is hozzáteszi: gyakran járnak ide sétálni.
Sokan a Normafához menekültek
Mintha hétvége vagy szünidő lenne, annyi ember volt tegnap kora délután a budapesti Normafánál, a parkolókban alig lehetett szabad férőhelyet találni. A többség autóval érkezett a kedvelt kirándulóhelyre, de akadt, aki a járvány ellenére is a tömegközlekedést választotta. A koronavírustól mindenki fél, de az emberek úgy gondolják, a szabad levegőn biztonságban vannak.
Nemcsak ez az idős házaspár választotta ma kora délután a Normafát pihenése helyszínéül, több büfében is nagyon sokan vesznek frissítőt. Az azonban jól látható, hogy az emberek igyekeznek egymástól legalább egyméteres távolságot tartani. Ezt a sorban állásnál nem tartják be, ott közvetlenül egymás mögött állnak.
Nem messze az egyik büfétől, a kiépített sétányhoz közel egy fiatal külföldi hölgy fekszik egy pokrócon, és a laptopját kezeli. Nyilatkozni nem hajlandó, de annyit elárul, hogy a koronavírustól nem fél, de azért igyekszik mindenkitől kellően távol maradni.
Az Anna-réti és a libegő felső állomásánál lévő játszótereket a fenntartó hegyvidéki önkormányzat március 16-án lezárta, így azokra tilos a belépés. Ezt a korlátozást az emberek betartják, de a környező területeken sokan önfeledten szórakoznak. A kellemes tavaszi szellő messzire viszi a közelben, bográcsban készülő étel illatát, a tűz körül legalább heten-nyolcan várják, hogy elkészüljön a késői ebéd. Mások a réten labdáznak vagy tollasoznak, egy kisgyermekes család pedig frizbizik. Sokan pedig csak sétálnak a kellemes napsütésben. Egy bottal közlekedő idős asszony nemcsak most kirándult el ide, az előző délutánt is a Normafánál töltötte a férjével.
– Ő most lemaradt, mert nagyobb utat tett meg, mint én, majd lassan utolér engem, megvárom egy padnál. Mi nem félünk, mert a tegnapi kirándulás után sem lett semmi bajunk, így bátrabbak vagyunk – teszi hozzá. Annyit azért megjegyzett, hogy ők is autóval érkeztek a kirándulóhelyre, a buszozást veszélyesnek tartanák.
Nem messze innen egy anyuka és kisiskolás lánya pihenget egy pokrócon. Az asszony is azt gondolja, hogy bár vigyázni kell a járvány miatt, de félni nem érdemes. Szerinte csak az időseknek kellene otthon maradniuk, és akkor a fiatalabbak szabadon közlekedhetnének, ebben az esetben nem szenvedne hatalmas károkat a gazdaság sem. – Ehelyett én a lányommal és a velünk levő három másik gyerekkel otthon töltöttem a délelőttöt, tanulgattunk együtt, míg egy csomó idős ember szabadon mozgott a városban, pedig nem hiszem, hogy halaszthatatlan dolguk lenne – panaszolja a nő, aki sietve hozzáfűzi, ők is autóval jöttek a kirándulóhelyre.
Bár valóban kevesen használják a tömegközlekedési eszközöket, mégis vannak – idősek és kisgyermekes családok is –, akik busszal, villamossal vagy éppen metróval közlekednek.
És igaz az is, hogy sok nyugdíjas korú sétálgató embert vagy éppen babakocsit toló anyukát, apukát látni Budapest utcáin. Volt olyan, aki maszkban tologatta gyermekét a járdán.
Szembetűnő, hogy a gyógyszertáraknál sokan várakoznak, ott viszont két-háromméteres távolságot is tartanak egymáshoz képest. Általánosságban igaz, hogy maszkot nagyon kevesen viselnek.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezTömegkarambol történt az M7-esen, lezárták az autópályát
A Balaton felé vezető oldalon négy autó ütközött.
Deutsch Tamás helyretette Cseh Katalint + videó
A Momentum politikusa úgy akar a korrupció ellen harcolni, hogy családi vállalkozása több milliárd forintnyi uniós pénzt tett zsebre gyanús körülménynek között.
Karácsony Gergely erről is kamuzott
A főpolgármester újabb be nem tartott ígéretéről rántotta le a leplet Szentkirályi Alexandra.
Újpest egyre több pénzt kap, de csak a baloldali városvezetők élnek egyre jobban
Trippon Norbert alpolgármester egy igazán szép házhoz jutott az elmúlt években, míg a kerületben szinte alig van fejlesztés.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Kövér László: Az Európai Parlament összetétele ki fog hatni a világpolitikára is
Szijjártó Péter keményen visszavágott a 444 riporterének + videó
Ezért szakított valójában Gyöngyi és Csaba! Végleg szétment a Házasság első látásra álompárja
Brutálisan erős szezon, Fülöp-szigeteki vendégmunkások és 8-10 százalékos drágulás – ilyen lesz idén a balatoni nyár
Megint nagyot fog esni a benzin ára, itt vannak a részletek
Csúcsok csúcsa: Hszi és Putyin nyilvánosan is összeálltak Amerika ellen
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Dejan Sztankovics a Szpartak Moszkva vezetőedzője lett – hivatalos
Sztankovics mindenkit lóvá tett az olaszokkal, máris megvan az új csapata
Sztankovics távozása miatt egymásnak estek a fradisták
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Áll a bál a Manchester sztárja körül: egy szurkoló belerúgott, Rooney kiosztotta + videó
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezTömegkarambol történt az M7-esen, lezárták az autópályát
A Balaton felé vezető oldalon négy autó ütközött.
Deutsch Tamás helyretette Cseh Katalint + videó
A Momentum politikusa úgy akar a korrupció ellen harcolni, hogy családi vállalkozása több milliárd forintnyi uniós pénzt tett zsebre gyanús körülménynek között.
Karácsony Gergely erről is kamuzott
A főpolgármester újabb be nem tartott ígéretéről rántotta le a leplet Szentkirályi Alexandra.
Újpest egyre több pénzt kap, de csak a baloldali városvezetők élnek egyre jobban
Trippon Norbert alpolgármester egy igazán szép házhoz jutott az elmúlt években, míg a kerületben szinte alig van fejlesztés.