A Magyar Távirati Iroda fotósa bejutott a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos megbetegedések elleni küzdelem központjának számító Dél-Pesti Centrumkórház Országos hematológiai és infektologiai intézetbe, köznapi nevén a Szent László Kórházba.
Így folyik a gyógyítás a Szent László kórházban + képgaléria
Szívszorító képeken a küzdelem a betegek életének megmentéséért, mielőbbi felépülésükért.
A szívszorító felvételeket megtekintve világos leiratát kaphatjuk annak, hogyan küzd az egészségügyi személyzet – orvosok, ápolók, nővérek, asszisztensek és mások – a betegek életének megmentéséért, mielőbbi felépülésükért.
Az is könnyen felismerhető, hogy az intenzív osztályon valamennyi, a védekezéshez és a gyógyításhoz, kezelésekhez szükséges eszköz rendelkezésre áll, ráadásul a lehető legkorszerűbb formában.
Természetesen ezek az eszközök mit sem érnének az egészségügyi alkalmazottak munkája nélkül, akik éjt nappallá téve dolgoznak az intézményben.
Köszönet érte mindannyiuknak!
Következzék hát a galéria.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezÖrömhír érkezett több ezer gyermeket nevelő szülőnek
Ismét támogatásra pályázhatnak az 1-es típusú diabétesszel foglalkozó civil szervezetek – közölte Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szombaton az MTI-vel.
Az életveszélyes állapotú bérházak egyikébe látogatott Szentkirályi Alexandra
A főpolgármester-jelölt megnézte, mivel járt Ferencvárosban a baloldali hatalomátvétel.
Rémálom a magyar utakon a hosszú hétvége első napján, több autópályán is jelentős a torlódás
Erős forgalom és balesetek is akadályozzák a közlekedést.
Rendszeres merényletek állami vezetők ellen – erről fantáziálnak Magyar Péter rajongói csoportjában
Embertelenségben licitálnak egymásra a baloldal új reménységének követői.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Hatalmas eső szakította ketté Magyarországot
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Roppant kínos: Azahriah biztos elsápadna, ha meglátná ezt a videót
Dimitrij Medvegyev: Ha ez így megy tovább, a garantált biztonsági övezet valahol a lengyel határon lesz.
Rettentően nehéz IQ-teszt, ami a személyiségedre is magyarázatot ad
A svédek még mindig biztosak benne: 251 ezer magyar életét megmenthették volna, ha az EU hagyja
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Arne Slot is elismerte: ő lesz a Liverpool következő vezetőedzője
Megőrültek a svédek is
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Dárdai Pálnak megtiltották, hogy beszéljen, a Hertha is hallgat
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Címoldalról ajánljuk