Egy nappal azután, hogy a Fidesz-KDNP miskolci képviselőcsoportja egy öt pontból álló mentőcsomagot jelentett be, amelyet a munkahelyek megőrzése és az emberek védelme érdekében állítottak össze a balliberális városvezetés számára, máris súlyos lépésekre szánta rá magát az önkormányzat egyik nagy cége. A város közleményben tudatta, hogy a Miskolc Holding Zrt. vezetése kénytelen lépéseket tenni a működőképesség megőrzése, a város alapvető szolgáltatásainak biztosítása érdekében.
Jelentős bércsökkentés a Miskolc Holdingnál
Beindult a baloldalon a megszorító politika, és amire még nem volt példa Miskolc történelmében, ma megtörtént.
– Ahhoz azonban, hogy senkit se kelljen elbocsátani, hozzá kell nyúlnia a bérekhez is. A kényszerű munkáltatói intézkedés értelmében – amit a Miskolc Holding Zrt. Igazgatósága is támogat a fennálló helyzetre tekintettel – április hónaptól csökkennek a dolgozói bérek. Ezek eltérő mértékűek, amelynek alapelveit egy igazgatósági határozattal elfogadott munkáltatói előterjesztés rögzíti – írták közleményben.
Alakszai Zoltán, a Fidesz-KDNP miskolci frakcióvezetője erre úgy reagált, hogy fájdalmas gyászjelentést adott ki a Miskolc Holding. – Amit temetnek, nem más, mint az a dolgozói remény, hogy Miskolc szocialista-jobbikos vezetése képes lesz megszervezni a vállalat gazdasági védelmét, és megóvni a munkavállalókat és a munkásokat a járvány hatásaitól. Most már látjuk, hogy nem lesz képes. Ehelyett beindult a baloldalon szokásos megszorító politika, és amire még soha nem volt példa Miskolc történelmében, ma mégiscsak megtörtént, vagyis kivétel nélkül visszavágták minden dolgozó munkabérét – hangsúlyozta a kormánypárti politikus.
Úgy tudjuk, hogy ráadásul a vezetők bérét jobban megkímélték, mint a legtöbb alkalmazott, például a fizikai dolgozók fizetését. Alakszai Zoltán hozzátette: nemcsak ez az, ami oly nagyon elkeserítő ezekben a percekben. Rámutatott arra, hogy miközben az emberek kényszeredetten viselik áprilistól a súlyos megszorítás terheit, a miskolci városháza által kiadott közleményben szó sincs arról, hogy az önkormányzati képviselők, külsős bizottsági tagok, felügyelő bizottsági tagok osztoznának ebben az élethelyzetben. – Pedig az lenne a minimum, hogy azok, akikre a városvezetés terhe hárul, ne járhassanak jobban, mint azok, akiket vezetni kellene.
Tisztelettel kérjük tehát, és elvárjuk Veres Pál polgármester úrtól, hogy rendkívüli jogkörével élve haladéktalanul intézkedjen mindezen személyek tiszteletdíjainak csökkentéséről – tették hozzá.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezHont András súlyos jelzőkkel minősítette Magyar Pétert + videó
A publicista nem fogta vissza magát.
Bulizó fiatalok szenvedtek súlyos hajóbalesetet Verőcénél + videó
A bajba került motorcsónak egyetlen utasát találták meg a hatóságok.
Felvételeket tett közzé a verőcei hajóbalesetről a rendőrség + videó és galéria
Szállodahajó ütközött egy motorcsónakkal az éjszaka.
Legendás helyen kávézott Orbán Viktor
A miniszterelnök folytatja országjárását.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Így derült ki, hogy hajóbaleset történt Verőcénél
Sötét titkok derültek ki Karácsony Gergelyről
Most érkezett: elhunyt az Operettszínház színművésze
„A közönség fütyül, pfújol...” – volt sportriporter tette helyre Magyar Pétert (VIDEÓ)
Szerelem a láthatáron: három csillagjegyre júniusban boldogság vár
A természet lassan visszaveszi Kispest első polgármesterének patkánytanyává lett házát
Meghalt Varga Szilvia
Vívás: kilencedik lett a férfi párbajtőrcsapat St. Maurban
A németek „pazarlása” bizonyítja Marco Rossi igazát az Eb előtt
Nagy baj van! Megsemmisítették Európa második legnagyobb gázkompresszor-állomását
Súlyos hajóbaleset történt Verőcénél + videó
Megnevezik az atomerőmű elleni támadás elkövetőit
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezHont András súlyos jelzőkkel minősítette Magyar Pétert + videó
A publicista nem fogta vissza magát.
Bulizó fiatalok szenvedtek súlyos hajóbalesetet Verőcénél + videó
A bajba került motorcsónak egyetlen utasát találták meg a hatóságok.
Felvételeket tett közzé a verőcei hajóbalesetről a rendőrség + videó és galéria
Szállodahajó ütközött egy motorcsónakkal az éjszaka.
Legendás helyen kávézott Orbán Viktor
A miniszterelnök folytatja országjárását.