A Wizz Air hat gépe nemrég landolt Pekingben, és szombaton több mint négymillió maszkot, valamint több százezer védőruhát szállít Budapestre – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki Facebook-bejegyzésében.
Négymillió maszk érkezik Budapestre
Megérkezett Budapestre az az 50 ezer maszk is, amit a Huawei adományozott Magyarországnak – közölte Szijjártó Péter.
A politikus Váradi Józseffel, a Wizz Air vezérigazgatóval tárgyalt. A megbeszélésen kiemelte: a Wizz Air kulcsszerepet játszik Magyarország „történelmének legnagyobb hazatérési akciójában” és az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközök Magyarországra szállításában.
Szijjártó Péter emellett fogadta a Huawei delegációját, amelyet Wu Biqiang, a Huawei Technologies ügyvezető igazgatója vezet.
A miniszter kiemelte, hogy a Huawei az egyik legjelentősebb vállalat a világgazdaság digitális átállásának szempontjából, a cég Magyarországon is fontos beruházásokat hajt végre, és több mint 2000 embernek ad munkát.
A vállalat emellett hozzájárul az egészségügyi védekezéshez is, mivel egyebek mellett 50 ezer maszkot adományozott Magyarországnak, ezek péntek reggel érkeztek meg Budapestre – közölte a külügyminiszter.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezKarácsony Gergely újabb kamuját leplezte le Szentkirályi Alexandra
A közlekedési alapjövedelemből sem lett semmi.
Patkányok szaladgálnak egy patinás kispesti épületben, amit Karácsonyék hagynak leromlani
A szomszédos Kispesti Mentőállomás helyzetét is nehezítik az áldatlan állapotok.
Erdő Péter: Krisztustól a Szentlélek által kapjuk meg a tanítást és a törvényt
A bíboros az esztergomi bazilikában celebrált szentmisét pünkösd vasárnapján.
Meglepődtek, amikor Orbán Viktor lépett a műhelybe + videók
A miniszterelnök új videót tett közzé a TikTokon.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Szívszorító képek, ugyanoda emelték ki az összetört motorcsónakot, ahová a Hableány került öt éve
Dárdai Pál utolsó kívánságát majdnem elrontotta a Hertha, de a fia gólt lőtt
Meghalt Varga Szilvia
Dimitrij Medvegyev: Ha ez így megy tovább, a garantált biztonsági övezet valahol a lengyel határon lesz.
Felkavarják az állóvizet az égiek, 3 csillagjegy élete rögvest új irányt vesz!
Újabb autópálya építésével próbálkoznak meg a románok
A németek „pazarlása” bizonyítja Marco Rossi igazát az Eb előtt
Váratlan bejelentést tett a PSG Kylian Mbappéról
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Drámai videókat tettek közzé a verőcei hajóbaleset után indult keresésről
Sötét titkok derültek ki Karácsony Gergelyről
Súlyos hajóbaleset történt Verőcénél + videó
Címoldalról ajánljuk